Életrajzi, festészetes, korszellemes, siker után törős.

Ernest Meissonier a Szalon kedvelt festője, aki többször is megnyerte a kiállítás nagydíját. Festményei monumentálisak, és maximálisan törekedett a hitelességre. III. Napóleon uralma alatt nem kevesebbet vállal, mint a nagy császár nagy csatáinak nagy pillanatainak megörökítése. Ezzel szemben Manet az ismeretlenségből igyekszik kitörni, és elfogadtatni a képeit. Komoly harcokat vív, hogy a szalonban állíthasson ki, ne csak az Elutasítottak Szalonjában. Ha sikerrel is jár, nincs benne köszönet: rengeteg kritika éri. Az emberek kinevetik a Fürdőzőket, amit át is keresztelnek Reggeli a szabadban címre. Az Olympia botránykép lesz, és eladhatatlan. Egy évtizednek kell eltelnie, hogy Manet megbékéljen az olyan fiatalokkal, mint Monet és együtt elindítsák az impresszionizmust.

A sikertelen művészek vigasza lehet, hogy az utókor ítélete oly gyakran nagyon más, mint a kortársaké. Az ilyen művészettörténeti sztorik érdekelnek is, így könnyeden felidézhetem Mozart személyét, aki betegen és szegényen halt meg, ma pedig ő az egyik legnagyobb klasszikus. Kafka kötelező olvasmány, életében szürke kis hivatalnokként a fióknak írt.

És igen, az impresszionisták is. Éltek, alkottak, nyomorogtak – szerintem, ha ma feltámadnának, és kicsit körülnézhetnének a világban, el sem hinnék, haláluk után mi lett a sorsuk. Rajongott mesterek, kiállításokat szentelnek nekik, nagyok lettek, akik életükben egyre csak harcoltak, és sokan soha nem érezhették a győzelmet.

Ross King egy ilyen alapra húzza fel műve alapjait. Vesz két festőt: az egyik a korszak elismert festője, akinek rajongtak az alkotásaiért, vagyonokért keltek el már életében. A másik egy kinevetett kis festő. És ma? Manet nevét még az ismeri, aki nem festészetrajongó. Meissonier nevét? Őt elfelejtettük.

Végig megvan a párhuzam a regényben – az egyik min dolgozik, hogy fogadják. A másik mibe öli a kreativitást, mit ér vele. Két életút, amelyek egy ponton találkoznak: kortársak, és mindketten festők. Ez elég ahhoz, hogy az életrajzokon túl, a festészeten túl a szerző arról is mesélhessen, hogy a művészet megítélése is mennyire változhat.

De mindezen túl a Párisz ítélete visszaad egy egész korszakot, annak minden elemével. Bár az impresszionizmus megszületése a témája, és sorra vonultatja fel az olyan alakokat, mint Monet, Whistler, Zola, Cézanne – ennél mélyebbre megy. Megragadja a korszellemet, a divatot. Bemutatja a korszak történelmét, a politikát annak viszonyrendszereivel.

King nagyon olvasmányos, miközben nagyon hiteles és felkészült is. Tények és adatok sokaságát kapjuk szórakoztatóan, miközben anekdotákat mesél, és regényszerűvé teszi az elbeszélt eseményeket. Művészettörténeti ismeretterjesztő regény, de képes feszültséget generálni, és elérni, hogy izguljunk Manet egy-egy képéért, a jó fogadtatást, még ha hozzám hasonlóan tudjuk is, hogy mi jutott neki életében.

Úgy ír festészetről, festményekről, hogy olvasás közbe muszáj megkeresni legalább neten a képeket és nézegetni, befogadni. Van ugyan festménymelléklet is a könyvbe, de sokkal többet megismerünk, mint ami oda bekerülhetett.

Alapos, okos és olvasmányos munka, de egy kis előismerettel még jobb. Elmélyíti a tudást.

Párisz ítélete - Mint dokumentumregény: 90% alapos, hiteles, és érdekesen van megírva. Előismerettel jobb.

Szubjektíven: 80% tetszett a szerkesztési ötlet, jó a képmelléklet, életre kelt egy korszakot.