Minden napra egy könyv

Horowitz: Az utolsó bevetés

2018. március 12. - BBerni86

Kalandos, kémes, átverős, küzdelmes.

Alex Rider visszavonult, fél éve élheti az átlagos kamaszok életét. Visszament az iskolába, a sebei begyógyultak. Jelenleg az a legnagyobb baja, hogy Jack szeretne hazamenni a szüleihez, de akkor mi lesz a fiúval, akinek nincs mása rajta kívül? Ám a terror világa nem engedi el. A Scarpia bosszúra szomjazik, így új tervükbe lelkesen veszik bele Alex átverését és kiiktatását. Razim, a Scarpia egyik lángelméje kapja a feladatot, hogy visszaszerezze Görögországnak a British Múzeum görög kincseit, amihez egy bonyolult átverést dolgoz ki. Ennek része az Alex hasonmásává alakított Julius, akit megszöktet Gibraltárról. Része az angol kormány megtévesztése, ahol Alan Blunt kap az alkalmon, hogy a 15 éves fiút újra a tűzvonalba küldje. Ezúttal Alexnek Egyiptomban minden eddiginél nehezebb feladatot kell megoldania, hiszen konkrétan az ő bőrére megy a játszma egy nagy csapdába.

Kedvem lenne máris egy kis iróniával kezdeni. Az utolsó bevetés? Ilyen címet adni egy sikersorozat bármely darabjának, szinte sorskísértés. Hogy mást ne említsek a Fűrész utolsó fejezete után is kaptunk egy újrakezdést. Azt már nem is említem, a Suits hányadik utolsó évadánál jár. És bizony Alex Rider sem most megy az utolsó kalandjára, legfeljebb a magyar kiadásban. Angolul van már visszatérése.

De nem akarom bántani ezt a részt, mert a maga idejében Anthony Horowitz valóban zárlatot írt, és a sorozat esszenciáját sikeresen beleöntötte ebbe a részbe. Meghagyta a sodró kalandokat, a csavart a regény végére, a meseszerű (vagy James Bond fiatalabbaknak) karaktereket, amiket eddig is kaphattunk tőle.

De valami több is tud lenni, ebben a részben lépett legnagyobbat a gyerek regények térfeléről az ifjúsági irodalom felé.

Egyrészt, bonyolította a regény szerkezetét. Több szálon vezeti, és most először sokkal nagyobb szerepet ad a többi szereplőnek. Alex a regény első felében fel sem bukkan, más szálakat bont ki. Természetesen a végére minden összeáll, és követhető is a cselekmény, kisebb olvasóknak is, de már nagyobb kihívás, mint egy teljesen lineáris Rider sztori.

Másodszor, a hangulata sokkal komorabb. Ugyan most sem fenyegetett az a veszély, hogy Alex bukásától tartsak, de ebben a világban már reális esélye van a tragédiáknak is. Nem lövöm le a poént, de egy fontos szereplőnek olyan sorsot szánt a szerző, ami az eddigi kötetekben elképzelhetetlen lett volna.

Maga Alex is sokkal felnőttebb figura lett. Már annyi kínon ment át, hogy gyerek létére van benne valami nagyon fájdalmas és koravén. Most először nem idegesít, hogy gyerek létére ő a szuperkém. Itt érezni, milyen ára van ennek, és mennyire megtör a lelkében ez valamit. A mellékszereplők még mindig mese kompatibilisek, de Alex karaktere már szintet lépett.

Tetszett, jó szórakozás volt, és ha kijön magyarul a folytatás, elolvasom azt is.

 

Értékelés (Az utolsó bevetés) – mint gyerekkönyv: 80% felnőtt ez a sorozat. Még ugyan gyerek a főhős, de már kezd felnőni. Komorabb a hangvétel, bonyolultabb a regény szerkezete. De még mindig nagyon kalandos, még mindig nagyon pörög. A szereplői még a gyerekkönyvekből jöttek, de a főhősök kapnak tragikus színeket is. Méltó zárlat. Szubjektíven: 85% kalandos, szórakoztató, jól állt neki a komolyodás is. Miközben van benne gyerekes tartalom is, tetszett, ahogy átlép az ifjúsági szint felé. Volt benne meglepetés is, ami szintén piros pontot ér.covers_156111.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9513734522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.