Minden napra egy könyv

Driscoll: Rajtad a szemem

2018. március 28. - BBerni86

Eltűnt személyes, titkos, családos, nyomkeresős.

Ella éppen hazafelé tart a vonaton, amikor felfigyel két fiatalemberre, akik beszélgetésbe és flörtbe bonyolódnak két lánnyal. Akaratlanul is hallja, hogy a lányok vidékeik, most van az első városi kiruccanásuk, míg a fiúk börtönből szabadultak. Figyelmeztetné is őket, de amikor az egyik lány után megy, hallja, hogy szexel a WC-ben rajtad_a_szemem.jpgaz egyik fiúval. Nem szól semmit. Másnap döbbenten látja, hogy az egyik lány eltűnt. Bűntudata lesz: közbeléphetett volna? Egy évvel később Anna még mindig nincs meg. Az évforduló miatt nagy tévés megemlékezés is lesz. Ella fenyegető leveleket kezd kapni – a közvélemény sokat bántotta, amiért nem lépett közbe egy éve. Most úgy gondolja, Anna anyja fenyegeti. Magánnyomozót bérel, hogy finoman figyelmeztesse az anyát. Matthew le is megy a kisvárosba, ránéz a nyomozásra, és akaratlanul is egyre több titok jön felszínre. Anna családja, barátnője, de még Ella családja is okoz meglepetést, amíg kiderül, hova lett Anna.

A thriller ugyan egy műfaj, de észre lehet venni irányzatokat benne. Amit elkereszteltem dark thrillernek, arról már meséltem korábban. (Amikor beleássuk magunkat a gonosz lelkébe.) A Rajtad a szemem egy másik típust képvisel, ami éppen a legdivatosabb a zsáneren belül. A nőkkel szembeni visszaéléses, családi thriller sorait erősíti.

Igaz, itt látszólag nem erről van szó. Egy lány eltűnik, és utoljára két börtönviselt mellett látták. Lehetne dark, vagy kifejezetten krimis is. De Driscoll nem ezen az irányon indult el. A történetet nem arra húzza fel, hogyan keresik Annát, vagy mit tesz vele az elrablója. Szinte azonnal ugrik egy évet az eseményekben, és a következményeket mutatja.

Lelki megközelítése van, mert ugyan vannak cselekményszálak is, mint a fenyegető levelek utáni nyomozás, vagy Sarah (a nem eltűnt barátnő) öngyilkossági kísérlete, de a lényeg a szereplők lelkében és titkaiban van. Mintha kényszerpályán mozognának, aminek a pályáját a titkuk jelöli ki, és csak akkor indulhatnak el a gyógyulás és egy jobb úton, amikor ezek a titkok felszínre kerülnek és velük az igazság is.

Driscoll maximálisan ki is használja, hogy sok szereplője van, sok titokkal. A fejezeteket elosztja e figurák között, és folyamatosan árnyalja róluk a képet. Mindig kicsit közelebb visz a titkukhoz, ezzel folyamatosan fenntartva az olvasó figyelmét.

A titkok minősége változó: általában egy-egy családi dráma. Vannak köztük egyszerűbbnek mondhatók, mint a házasságtörés, de olyan kemények is, mint a gyerekek elleni szexuális visszaélés (ami különben thriller divattéma e zsáneren belül). Jól tudja őket árnyalni a szerző, és kérdéseket vet fel. Ha annyira nem is üt meg, amennyire egy-egy sikerültebb thriller tud, van tartalma is a szórakoztatáson túl.

Kifejezetten olvasóbarát is a pörgő, gyors fejezeteivel.

Nem lesz a thrillerek királynője, de a zsáneren belül korrekt darab. Könnyen olvasható is.

 

Értékelés (Rajtad a szemem) – mint thriller: 80% bűnügy, feszültség és rejtély van benne végig, de a megközelítés a krimi helyett a karakterekre fókuszál. Az általános emberi viselkedés érdekli, a családi kapcsolatok. Gyors, rövid fejezetek, több elbeszélő – összetett képet bont ki a szerző, folyamatosan árnyalt szereplőkön keresztül. Szubjektíven: 75% a titkok tartották az egészet mozgásban, amelyek egyszerre voltak hétköznapiak, mégis rettenetesek. De döbbenetesek nem, és a csavar sem tudott igazán megütni. Krimisebb jobban tetszett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4513786408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.