Nyomozós, átveréses, jövőbeli, filozofikus.

Owen fiatal nyomozó a jövő világában. A bűnügyek szinte eltűntek, vagy azonnal megoldják őket: az Argos rendszert minden figyel, mindent rögzít, és a rendőrségnek megküldi az adatokat. Owen egy öngyilkosság helyszínére kell, kimenjen. Érzi, hogy gyilkosság volt, csak be akarták másnak állítani. Minden túl tökéletes. Az Argos ugyan megerősíti a gyilkosság tényét, de valamiért nem adja meg a gyilkosok kilétét. A nyomozó maga próbálja kinyomozni a történteket, amiben segítségére van egy furcsa öregember a rejtvényeivel és egy elektrokrata, Oliver. Lassan egyre közelebb jut egy felismeréshez, ami a világuk alapjait döntheti meg: az emberek nagyja Endümionra vágyik, ahol halhatatlanok lehetnek. De Owen most rádöbben, hogy minden mögött egy sötét titok lappang, amit neki kell felfednie.

Vékony kis könyv, ami a rövid cselekményleírás alapján könnyed kikapcsolódást ígér: egy krimi, sci-fi környezetben. De mint az Endümion, ez az elképzelés is csak torz tükörvilág. Vagyis, ugyan krimi elemek is vannak a történetben, és valóban a környezet – a jövőkép – egy sci-fit idéz, ez a regény valami egészen más.

A szilánk filozófiai akar lenni, ami az élet mélyebb értelméről, a létezésről akar elgondolkoztatni, néha szürreális elemeket is bevetve. Ugyan megvan a krimi és sci-fi alap, de az csak egy keret, hogy a lét-rejtélyt elhelyezhesse a szerző. Amivel nem is lenne baj, a sci-fi keretei megengedik, hogy a szerző filozófiával is kacérkodjon. (Nekem ez az ágazat tetszik kevésbé, de ez ilyen szempontból mellékes. Van ilyen.) Viszont, ez a filozófia nem igazi, nem új, ő maga is csak egy látszat. A végére komolyan úgy éreztem, hogy ez nem szólt igazán semmiről. Nem is tettem le jó szájízzel a kötetet. (A végső megoldását az emberi létezésnek direkt nem mesélem el, mert az akar lenni a regény poénja. Szerintem nem üt.)

A folyamatos rejtélyek és lét-értelmezések mellett elsikkad a krimi. Owen nyomozása, mondhatni, semmilyen. A rejtélyek túl ködösek, versszerűek. Nem is értem, Owen ugyan miből fejtette meg őket, főleg, hogy a megoldás gyakran nem is megfogható, hanem egy felismerés a világ hamis és korrupt voltáról.

A sci-fi egy fokkal erősebb, hiszen egy jövőbeli társadalmat fel kell vázolnia a szerzőnek, hogy értelmezni tudja benne az Endümion világát és az Argos rendszert. Kritikus, akadnak benne jó meglátások is, de túlírt, ködös, és ahogy a végső csavar, ezek sem ütnek.

A karakterek vázlatosak, papírmasék. Ez alól senki sem kivétel, még Owen sem. Ő a főszereplő, és mit tudtam meg róla? Fejlett az igazságérzete, amitől naivnak tűnik egy korrupt világban. Gyakran magányos. És ennyi. De a lány, akivel találkozgat, Éósz, róla semmit nem tudtam meg. De a felbérelt gyilkosok, Trevor és Ewan, a megbízójuk is csak van, de hogy kik ők, miért ilyenek? Az is beleveszik a létezés filozófia hajszájába.

Ami ötlet, és működik egy alsóbb szinten, a mitológia behozatala. Endümion, Szelene, Éósz, Argos – mind mitológiai alakok. És Endümion története is a halhatatlanságról szól, aminek meg kell fizetni az árát. Csodálom is, hogy a főszereplő nem ilyen beszédes nevet kapott.

A stílusa se tetszett, van benne valami amatőr színezet, valami esetlenség.

Az se sokat segített a megítélésén, hogy az Erebos olyan, mint a Person Of Interest gépe.

A szilánk - Mint sci-fi: 50% az alap nem új, de krimivel együtt érdekes. A mitológiai utalások színesítik.

Szubjektíven: 20% se nem igazán krimi, de nem sci-fi, mintha túlírna egy vékony ötletet.