Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Delevingne & Coleman: Mirror mirror

2018. május 05. - BBerni86

Kamaszos, problémás, bűnesetes, összetartós, rejtélyes.

A Mirror mirror négy középiskolás bandája volt, ami kezdett egyre népszerűbb lenni. Ez volt mindegyikük életének a megmentője, de most csapást szenvednek. Az alapító, a basszus gitárosuk, Naomi eltűnt. A banda már ettől meginog, de amikor Naomi félholtan, súlyos sérülésekkel és kómában kerül elő, rosszabbodik a helyzet. Ők nem tudják elfogadni, hogy Naomi ártani akart magának. Főleg Red nem, aki az igazat akarja kinyomozni. De közben a saját démonaikkal is szembe kell szállniuk: Red az alkoholista anyjával, aki szinte gyűlöli a gyerekét. Leo a szeretett bátyjával, aki egyre nagyobb balhékba rángatja bele és terrorizálja az öccsét. Rose az eltitkolt nemi mirror_mirror.jpgerőszak üggyel, amit képtelen kiheverni. Ha segíteni akarnak a barátjukon, előbb magukon kell – össze kell fogniuk!

Az ilyen regényeknél mindig felmerül bennem, hogy a regény mennyire a híres szerző és mennyire a szellemíró gyermeke. Ahogy azt sem hiszem el, hogy Bella Thorne ráér egy ifjúsági sorozatot írni, ugyanúgy gyanús nekem Cara Delevingne is. Arról nem is beszélve, hogy egyikből sem nézem ki azt az irodalmi teljesítményt, ami a regényeikben benne van. Meg egyáltalán, nem fura, hogy az a szerző, aki több ifjúsági regényt is jegyez, hivatásszerűen író, ott van mindenütt mellette, csak éppen az ő nevüket sokkal kisebb betűkkel írják? Érdemes megnézni itt is a borítón, mekkora Delevingne és mekkora Coleman.

Igaz, a Mirror mirror legalább a zsánerében jó könyv, függetlenül attól, ki írta. Ifjúsági a témájában, a nyelvezetében is, ami egyszerre szórakoztató, de elgondolkoztató is.

Zsánermix is, hiszen több stílus elemeit és tipikus szálait kevergeti. Van benne krimi, hiszen Naomi eltűnik, majd félholtan kerül elő, és a kamaszok akarják kideríteni, mi történt vele. (Nagyon távolról emlékeztet a 13 perc alaphelyzetére, csak az sokkal jobb.) Young adult is, hiszen mindene egyes szereplőnek van egy tragédiája, amit fel kell dolgoznia, ha bármit is akar kezdeni az életével. Minimálisan bulvár is, hiszen egy felemelkedőben levő zenekar kulisszatitkaiba ad egy kis betekintést.

A legerősebb vonal a YA, de nincs ezzel baj. Eleinte ugyan túlzsúfoltnak éreztem, valahogy beteges, hogy minden egyes szereplőnek van egy nagy trauma az életében. De ahogy megszerettem a szereplőket, úgy drukkoltam, hogy mindenki elkezdje összerakni magát.

Vannak meglepő húzások benne, nagy titkok. (Red kapcsán nem is kicsit lepődtem meg a személye miatt. Szerintetek ő lány, vagy fiú? Én az egyikre gondoltam, aztán kiderült, hogy nagyon benéztem.) Nem egy unalmas sztori, kellő lelki háttérrel alátámasztva. A vége is olyan, hogy jó így is, de akár folytatható is. Ügyes.

A nyelvezete elsőre sok volt nekem, mintha erőltetve lenne a szleng, meg egy mesterséges, fiatalos hangnem, ami pont attól bukik meg, hogy túl van nyomva. De ez is javul a történet előrehaladtával, de az is lehet, hogy csak az agyam állt rá egyre jobban.

Hangulatában elsősorban a dráma dominál, de vannak benne humoros, aranyos, és kis szerelmes részek is. Leo vallomása kifejezetten cuki volt, de azért nem bánom, hogy nem csúszott át a történet Leo és Rose szerelmi meséjébe.

Ha lesz folytatás, jövök vissza, szerző ide vagy oda, a regény tetszett!

 

Mirror mirror - Mint ifjúsági: 80% fiatalosabb nyelvezet és téma, bár a problémaköre zsúfolt. Zsánerkeverő.

Szubjektíven: 75% az elején irritált a sok gond, egy-egy szereplő, de a végére megszerettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr613891404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása