Minden napra egy könyv

Swietlicki: Tizenkettő

2018. május 07. - BBerni86

Nyomozós, misztikus, krakkói.

A Mester Krakkó utcáinak jellegzetes figurája. Ki ő igazán, mivel foglalkozik? Talán senki nem tudja igazán. Azt azonban lépten-nyomon megjegyzik neki, hogy nagyon megöregedett, megőszült és még hízott is. A Mester nem is érti, miért találja meg ezzel mindenki. Áramlanak körötte az emberek, mindenki éli a maga kis mindennapjait, de erre mindenkinek van ideje. Egy napon a kedvenc kocsmájába belépve egy holttestbe botlik. Mint elcsépelt magánnyomozó, a rejtély nyomába ered. Mintha emlékeztetne az eset egy régi sorozatgyilkos munkájára, vagy mégsem? A kérdések sokasodnak, a válaszok nem akarják adni magukat, miközben az idő egyre telik.

A kortárs szépirodalom nem a szívem csücske. Egyetemen szépen megtanultam a jellemzőit, és kicsit oldottak az ellenséges érzelmeimen is, de még mindig ez az, amiben nagyon nehezen találok értéket. A kortárs szépirodalom nem híve a cselekményelvűségnek, ami számomra kifejezetten fontos. A kortárs szépirodalom meg akarja nehezíteni az olvasó dolgát: mintha kiváltság lenne, hogy valaki szépirodalmat olvas. Ehhez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ezek az írók önmaguk ellenségei? Amúgy is azzal a veszéllyel néz szembe az irodalom, hogy az egyéb szórakoztató platformok kiszorítják. Akkor ráadásként nehezítsük meg direkt a még olvasók értelmezését is? Amit viszont szerettem, az utalások. Magunkra, korábbi művekre, a popkultúrára – mert az irodalom élő kell, hogy legyen, ami a mindennapokból növi ki magát.

De miért is elemzem ezt? Mert a Tizenkettő kapcsán teljes a képzavar a fejemben. Misztikus? Krimi? Mégis, mi tizenketto.jpgez? Leginkább az a tanácstalanság fog el a kapcsán, amit a modern szépirodalom is ki tud váltani belőlem. Vannak is hasonló vonások.

Swietlicki sincs oda a klasszikusan elbeszélt cselekményért. Mi több, nem is állt a fejemben össze egy olyan cselekmény, amit el lehetne mesélni. Az emberek sodródnak egymás mellett, kiragadott pillanatok vannak az életükből, és hiányzik egy központi mag, ami köré bármi elrendeződhetne. Ugyan a Mester egy gyilkos nyomába ered, a végére megszületik a megoldás is, de semmi krimis nincs a nyomozásban. Nem is értettem, hogy lett meg a gyilkos. Az igazság, egy idő után nem is akartam megérteni.

Ezt a regényt leginkább egy impresszionista gyűjteményként tudom felfogni, amiben benyomásokat és hangulatokat ragadott meg a szerző. Van az utcákban, ebben a városban valami realista, ugyanakkor misztikus, valami az emberekkel élő örök igazság. Bár megfogalmazni nem tudom mi az, de a hangulatot kiérezni a regényből.

Mikor elolvastam a szerző biográfiáját, erre is valamiféle magyarázatot kaptam. Dalszerző, és ahogy a dalok sem beszélnek el legtöbbször konkrét sztorikat, ez a regény sem teszi. Kár, hogy ez pont az, amit én nem bírok egy regényben. Nekem kell a korrektül elbeszélt cselekmény, bocs, modern irodalom!

Bajba is vagyok azzal, hogy erről a regényről nem tudok olyasmiket mondani, mint a többiről. Szerintem nincs mondanivaló. Olyan töredékesek a szereplők, hogy nem tudok jellemekről és fejlődésről beszámolni. Csak hangulat van, és sok kérdőjel a fejemben. Nem az én világom!

 

Tizenkettő - Mint krimi: 10% lassú, szétfolyik a cselekmény. Atmoszférát teremt, történetet nem.

Szubjektíven? Érthetetlen volt nekem, nem tudtam, mit kezdjek vele. Hangulat van, más nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6513895198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.