Minden napra egy könyv

King: Leonardo és az utolsó vacsora

2018. július 06. - BBerni86

Festészetes, történelmi helyzetes, művész titkait kutató.

A reneszánsz egyik vitathatatlan géniusza Leonardo da Vinci volt. Már a kortársak is nagyra tartották és értékelték, de profizmusa és gyakran rajta kívül eső ügyek miatt sok munkája befejezetlen maradt, vagy el sem készülhetett. A 40-es éveiben gyötörte is a művészt, hogy mit tud majd a világra hagyni. Amikor megkapta a lehetőséget, hogy egy szerzetesrendnek freskót fessen Milánó mellett. Elsőre vissza akarta utasítani, de végül elfogadta a megbízást. Egy új technikát dolgozott ki a freskó elkészítésére, modelleket és kompozíciót keresett, miközben a francia politika nem kicsit befolyásolta az itáliai mindennapokat is. A háborúk el is űzték a mestert francia földre, idővel. Az idő és a kontár felújítások csak ártottak a képnek, de egy sikerregény újra divatba hozta, és komoly munka folyik a fennmaradásáért.

Melyik a világ leghíresebb festménye? Kedvem lenne rávágni, hogy a Mona Lisa. De van még egy kép, ami ugyan freskó, de szintén Dan Brown közreműködésének hála az egyik legtöbbet elemzett kép lett az utóbbi években. Szintén Leonardo da Vinci munkája. Az utolsó vacsora – és Ross King most elmesélte a történetét.

leonardo_es_az_utolso_vacsora.jpgA szerző nagy abban, hogy a témáját elhelyezi egy szélesebb spektrumon, amit most is megtett. Ha azt hisszük, csak a freskóval foglalkozik, nagyot tévedünk! Megismerjük Leonardo életútját, benne olyan témák taglalásával, mint a kapcsolata a Salai nevű inassal. (A karakterre egy olasz házaspár egész regénysorozatot épített, itt a nyersebb és kevésbé regényszerű valóság kerül tárgyalásra.) A származását, azt, miért olyan sok a befejezetlen munka az életútban. A történelmet, amely közben a kép megszületett.

És természetesen magát az alkotási folyamot, annak minden részletével. A festékektől kezdve a technikán át a modellekig, mindenre odafigyel a szerző.

Most is nagyon tudom díjazni, hogy nagyon hiteles és tényszerű, rengeteg forrásanyagot épít be a szövegbe, de mindeközben szórakoztató és regényszerű tud maradni a szöveg. Jó olvasni, miközben rengeteget tanul belőle az ember, vagy ismer rá már ismerős anyagokra. Meg kell említenem, hogy a képanyag is korrektül van kezelve. Fekete-fehér képi elemként is sokat találunk, de van egy szép színes melléklet is a kötetben.

Mesélős, anekdotákkal teli a cselekmény, így könnyebb kezelni, hogy nem teljesen lineáris a történet íve. Van egy váz, ami jelöli a freskó elkészültét, a megbízáshoz vezető úttól az utóéletéig, de közben a felmerülő kérdéseket kitárgyalja King, folyamatosan elkalandozva. Ilyen betét lesz a Mária Magdolna kitérő többek között – és nekem kifejezetten szimpatikus volt, amire Ross King rámutat. Összeesküvés elmélet helyett Leonardo munkássága. Szerette az androgün figurákat, sokat játszott más munkáin is azzal, hogy ne lehessen eldönteni, férfit vagy nőt látunk. Itt volt egy kép Leonardo Szent Jánosáról – és tényleg! Őt is simán nőnek lehet nézni, ahogy Leonardo egy kortársát beidézte a szerző, már akkor ki is voltak ezen.

Humora, cselekménye, remek történetei vannak a kötetnek, amit az is tud élvezni, aki képben Leonardo munkásságával, de annak is bőven érdekes lehet, aki most akar többet megtudni róla. Lesz itt bőven felszívható tudás…

Én élveztem a kötetet, és megerősítette bennem, hogy lassan ideje lenne Milánót is felkeresni.

 

Leonardo és az utolsó vacsora - Mint dokumentumregény: 90% mesélős, de tényszerű. Korszakot, a festőt, a képet is mutatja.

Szubjektíven: 85% elfogult vagyok, Leonardo az egyik kedvencem. Szórakozva tanultam.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3614093811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.