Minden napra egy könyv

Japrisot: Csapda Hamupipőkének

2018. augusztus 29. - BBerni86

Irigykedős, ármányos, helyátvevős, amnéziás.

Volt három kislány, beceneveiken Mi, Do és Lo. Gazdag nagynénjük csak az első lányt szerette, a másik kettőt figyelmen kívül hagyta. A felnőttkort Michelle és Domenica érik meg. Mickey híres modell, aki a gazdag rokontól mindig számíthatott apanázsra, míg Do pénztárosként próbál megélni. Michelle figyelemre, szeretetre szomjazik, ezért is veszi maga mellé a csúnyább rokonát. Nem is sejti, hogy Do titkon mennyire gyűlöli, és egy ismerős bátorítására tervet sző Mickey ellen. Egy lakástüzet követően az egyik lány meghal, a másik súlyos sérülésekkel, de túléli. Azonban a memóriája sérül, még a saját nevére sem emlékszik. Csak érzi, hogy valaki les rá, veszélyben van, miközben próbál arra is rájönni, milyen játszmák zajlottak Michelle és Do között, melyik kettejük közül ő.

Még röviden összefoglalni is lehetetlennek tűnik, annyira ugrál a történet. Ami nem feltétlenül rossz, de itt mintha csapda_hamupipokenek_1.jpgkicsit túlzásba esett volna a szerző.

Hiszen nem csak az időrendet variálja meg. Össze-vissza ugrálunk az időben, a jelen, a közeli múlt, a távoli gyerekkor, a kettő közti átmenet. Ez még kezelhető lenne, ha néha zavaró is. Amit viszont nem bírtam megemészteni, az elbeszélő személyiségének váltogatása.

Tudom, hogy plusz poénnak kellene lennie, hogy ki lehet a túlélő lány, ahogy maga is egyszer ezt hiszi, máskor azt, attól függően, mit tud meg éppen a múltról. A körötte levő emberek se ugyanazt mondják neki – a közvélekedés szerint ő Mickey, de van, aki mást mond. Néha ő is elhiszi, hogy ő mégiscsak Do. Mégse éreztem ezt jó játéknak, annyira zavaros az egész. Mire azt hinném, hogy már értem, és tudom, melyik lány melyik volt, jön egy újabb csavar és megint minden a feje tetejére áll.

Nekem az se tetszett, hogy nincs rendes zárlata. Persze, valami történni fog a szereplőkkel, élnek majd egy életet, de sok mindenre nem kapunk választ. Ami engem kifejezetten irritált.

Igazság szerint a stílusa se fogott meg. Érzelmes, nőies, túlzottan is. Plusz, pont azok a dolgok hiányoznak a leírásokból, amelyek engem érdekeltek volna. Az elbeszélő, akiről nem tudjuk, hogy Mi vagy Do, a körötte levőkről is elsősorban úgy ír, hogy mit érez velük kapcsolatban. Így pl. tippem sincs, hogy néz ki az udvarlója. Pedig lehetne a külső is egy nyom, akár a lányok személyazonossága felé is. De ez itt nem szempont. Ahogy a két lány anyagiak miatti különbségei is inkább érzelmi szinten van meg – Do irigy a luxusra, amit Mickey megkapott. De pontosan mire irigy? Az már nem derül ki.

Lehet, hogy az igazi bajom az, hogy tényleg minden érzelmi alapon közelített és megítélt. Nekem egy pörgős cselekmény, valami kézzelfogható akció jobban feküdt volna, mint ez a sok kétség, kérdés, irigység.

Vagy egy kis humor… ha nem is depresszív a regény hangneme, de nem is mondanám szórakoztatónak. Ahhoz túl sok benne a negatív érzelem és a szenvedés, több szinten is.

Még csak tanulság, vagy némi mondandó se kihámozható belőle. Aki másnak vermet ás, maga esik bele? Ha valakin bosszút akarsz állni, két sírt áss – egyet magadnak is? Ezeket rá tudom húzni, ha akarom.

Személyiségcserés sztori akad több is, és vannak jobbak, ez túl homályos és megoldatlan.

 

Csapda Hamupipőkének - Mint thriller: 75% csavaros, folyamatos nézőpontváltásokkal és időugrásokkal bonyolított.

Szubjektíven: 55% túl sok hasonló született e regény óta, és helyenként túl homályos volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7214208503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.