Minden napra egy könyv

Havas: Az első számú közellenség

2018. augusztus 31. - BBerni86

Börtönös, bűnözős, ügyeskedős, erőszakos.

Dodi a börtönök világában közismert személyiség. Megfordult már mindenfele, névről ismerik az őrök is. Bűnözői karrierje egy pontján a média első számú közellenségnek is nevezte. A fiú Jehova tanúk gyermekeként a közösségből kirekesztve nőtt fel, aki már gyerekként felfedezte, hogy nagy testi ereje és merészsége könnyű megélhetést tesz lehetővé neki. 14 évesen már 23 éves barátnője volt, és rendszeresen lopkodott, jól élt. Lebukása után a nevelőintézetben is megtalálta a helyét, és újabb bűnözői ismeretekkel jött ki. Dolgozott, családot alapított, de mellette a fekete munkák is maradtak, melyek újra a börtönbe vezették. Ügyeskedett ott is tovább, és rendszeresen ki-bejárt a fegyintézetbe, miközben a felesége elhagyta. De nem vette tragikusan: nők, könnyű az_elso_szamu_kozellenseg_1.jpgpénz, börtön hármasban élte az életét.

Havas Henrik médiaszemélyiség, név Magyarországon. Ha nem is tudunk róla semmit, a nevét és arcát ismerjük – én mindenesetre így vagyok vele. Egy ideje már láttam a boltokban a könyveit is, de eddig valahogy kimaradt, hogy bármelyikbe is beleolvassak. Ha magyar, és tényirodalom, interjúk, sokkal előbb nyúlok egy Kordos Szabolcs kötet után.

Most azonban az Orange is the new black új évadára készülve kiszúrtam a börtönkötetét. És igen, tudom, hogy interjúkötet, de azért soroltam be a dokumentumregények közé, mert most ez a kategóriát használom összefoglalóan az interjúkötetek, memoárok, a tényleges dokumentumregények egységének. Műfaj így inkább, mint a tényirodalom, ami igazából a pontos kategória lenne.

Kezdem máris azzal, hogy nem szerettem a formátumát. Regényszerűen van megírva, mint egy memoár. Mintha Dodi szabadon mesélné el az életét. Ezzel nem is lenne bajom, ha nem éreztem volna folyamatosan az irányítottságot. Olyan volt, mintha egy interjú fele ki lett volna vágva, mintha az interjúztató jelenlétét érezném a szövegből, de ő maga nem jelenik meg. És leplezni akarná a jelenlétét. Nekem tisztább lett volna, ha ott vannak a kérdések és megjegyzések, melyek terelték a beszélgetést, nem ez a művi elmesélt életrajz formátum.

Folytatom azzal, hogy a cselekmény ciklikussága unalmassá válik egy ponton. Mert az elején még érdekes, miket és hogyan csinált, milyen büntetés járt érte, hogyan találta fel magát a börtönbe. Szinte azt mondom, antihőssel kalandregény. Csak aztán minden ismétlődik, rutinná válik, és az unalmas. Még akkor is, ha tudom, hogy ezzel fejeződik az ki, hogy aki egy börtönéletre szocializálódik, mennyire rabja marad örökre és nincs kitörés. A rutin része lesz a leülés, szabadulás, újabb rossz húzás, börtön örök köre.

Nekem gond volt az is, hogy egyre ellenszenvesebb lett Dodi. Egyszerűen nem találtam benne szimpatikus vonást, az életrevalóságát is a börtön és bűnöző lét deformálta.

Arról nem is beszélve, hogy az egész rendszert mennyire rossznak találtam. Az, hogy egy 13-14 éves gyereket se képes rehabilitálni, hanem bűnözői továbbképzést ad neki… borzalmas. Igaz, egy átlag 13-14 éves nem olyan fiatal felnőttként él, mint Dodi tette. De akkor is. Nekem ez a börtönből ki-be is betette a kaput. Nem is titkolom, hogy egy vitán én a halálbüntetés mellett tenném le a voksom, és sokat szigorítanék a büntetéseken.

Egyszer érdekes volt, főleg az eleje, de nem kaptam kedvet további Havas kötetek olvasására.

 

Az első számú közellenség - Mint dokumentumregény: 60% érdekes, de cselekményben ismétlődő és túlmoralizált a vége.

Szubjektíven: 55% még az eleje tetszett, de aztán egyre jobban megutáltam a főszereplőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4114212449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.