Minden napra egy könyv

Koontz: Sötét zóna

Jane Hawk 1.

2018. szeptember 01. - BBerni86

Nyomozós, összeesküvéses, hajszás.

Jane Hawk 4 hónapja még boldog nő volt: élete szerelme volt a férje, akivel erős és szerető házasságban élt. Szerette a munkáját, mint FBI ügynök. Csinos, erős, tehetséges volt. Aztán 32 éves, ezredes és mindig életvidám férje bement a fürdőszobába, és amikor már gyanúsnak lett a nőnek, hol van Nick, a kádban talált rá kivérezve. Jane nem tudta elfogadni, hogy a férje egyedül hagyta őt és imádott, 5 éves kisfiuk. Nyomozni kezdett, és rájött, sotet_zona.jpghogy nagyon megnőtt az öngyilkosságok száma. Olyan emberek, akik se okuk, se hajlamuk nem volt rá, végeztek magukkal. Mikor a nyomozása következményeképpen a kis Travis megerőszakolásával és meggyilkolásával fenyegetik meg, elrejti a gyerekét és illegalitásba vonultan keresi a felelősöket. Amire bukkan, egy eleven rémálom – neki pedig küzdenie kell ellene, még ha belepusztul is.

Először egy kis mese. Dean Koontz az a szerző, akinek könyveit hosszú évekig Dean R. Koontz néven tettünk a polcra. De most kiszámolta, autogram osztáskor mennyi időt veszít az R miatt, és úgy döntött, elhagyja. Tudom, nem a regénybe vág, de szerintem jópofa.

Egy ilyen figura kellett, hogy kitalálja ezt a sötét sztorit. A Jane Hawk regények rég a legnagyobb sikerét jelentik a szerzőnek, az Államokban nagyon megy, és végre mi is olvashatjuk. Szerintem is jó lett, csak idő lesz, amíg magyarul is kijön az 5 része…

A történet elsőre inkább sci-fi vonalúnak tűnik, de ahogy olvassuk, sajnos, arra is rá kell döbbennünk, hogy sokkal közelebb van egy ilyen világ, mint gondoljuk. A technika ugrásszerűen fejlődik, és nem egy Star Trek részbe, hanem sajnos a valóságban várható olyan technikai eszköz, amelyet itt bemutatnak. Koontz végig hiteles és egyre hihetőbb. Annyira a mában játszódik a könyve, hogy komolyan elgondolkodtam egy ilyen technikai lehetséges voltán. És mit szólok hozzá? Nem akarom megélni a létrejöttét.

Mert sajnos azt is elhiszem, hogy ez az emberiség így használná, ahogy Koontz megírta. A korrupció, a hatalom és mások kihasználása, ezt a világot éljük. Fájóan ismerős, ha nem is ilyen hatalmas összeesküvés szinten, mint a történetben.

Ami kalandos, fordulatos, akciókkal teli. Jane egyszerre menekül és támad. Thriller és akcióregény egyszerre, amibe belefér a kisfiát féltő anya minden fájdalma és egy erőd lerohanásának izgalma.

Okos könyv is, amiben egyre többet kapunk egy nagy képből, és még mindig nincs vége. Minden összefügg, és Koontz a következőekben még mélyebbre fog rántani. Komplex, de egyre jobban bővíthető világot írt le a kötetben.

Erős karakterek vannak a történetben. Talán kicsit fekete-fehérebbek, mint a reális, de a regénybe pont így illenek. Érdekesnek találtam azt is, mennyire tudtam sajnálni egy karaktert, aki nem is szereplő, hiszen a nyitójelenetben is már 4 hónapja halott. Nick Hawk csak Jane egy-egy emlékében jelenik meg, de abszolút átjött, miért szerette annyira Jane és miért kell ennyire igazságot szolgáltatnia neki.

Izgalmas, néhol van benne humor is, könnyen olvasható és észre se veszed, hogy vége lett.

Azt mondtam már, hogy sorozat is készül belőle? De azért mi olvassuk is, ne azt várjuk!

 

Sötét zóna - Mint thriller: 100% fordulatos, elgondolkoztató, drámai. Emlékezetes karakterek, stílus.

Szubjektíven: 95% sok szereplőt megszerettem, jól van szerkesztve, már alig várom a 2. részt!

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5914212475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.