Minden napra egy könyv

Wild Cards 19.

Vesztes kéz

2018. szeptember 10. - BBerni86

Képességes, világmentős, ármányos.

Az Amerikai hősből kiesett és kiszállt ászok továbbra is csapatként dolgoznak együtt, hogy a világot jobb hellyé tegyék. Munka állandóan van, a csapattagok kezdenek nagyon kimerülni. Ám ennél nagyobb baj, hogy egyre többször érzik úgy, hogy nem hasznos dolgot tesznek, csupán politikai bábuk ők maguk is. Az árvíz sújtotta területen zombik garázdálkodnak, a felkelők egy olajvezetéket veszélyeztetnek és a demokráciát is védeni kellene Afrikában. De valóban a jó oldalon állnak? Nem segít az sem, hogy Noel különféle álcáiban folyamatosan gerjeszti a feszültséget köztük. Kihasználja, hogy Michael és John még mindig Kate szívéért harcolnak. Ám Noel számára wild_cards.jpgis eljön a nagy döntés ideje, amikor egy titkos intézményből megszökik Niobe és egy Ász kölyök, akinek pusztító képessége van.

Valahol akkora becsapásnak érzem, hogy ez már a negyedik magyarul megjelenő Wild Cards regény, ahol a borítón sokkal nagyobb Martin neve, mint a regényé. Főleg úgy, hogy ebben a 19-es kötetben nem is jegyez novellát, még egy előszót sem, legfeljebb szerkesztőként vett részt a munkában. Jó, tudom, nálunk ezzel lehet eladni. Azért bízom abban, ha végre elkezdi adni a tv a sorozatot, a neve is éppen eléggé vonzó lesz majd.

Mert a történet megérdemelné, hogy maga miatt legyen ismert. Ez a második blokk folytatása, ami finoman illeszkedik a korábban megkezdett történethez. A csapat megalakult, és most folyamatosan a vészhelyzetek, amelyeket el kell hárítani. A csoportdinamikának megfelelően megvolt az alakulás, most a működés és viharzás szakasz következik. Pontosan ez is történik, ahol az adja a feszültséget, hogy egyes ellentétek a csapat felbomlásához vezethetnek. Nem tehetek róla, én szórakoztatóbbnak találtam az első részt.

Talán ezért is, mert annak poénosabb volt a hangulata. Ott a média átveréseire tettek hangsúlyt és iróniát, ebben viszont a világpolitika és hatalmi harcok kerülnek pellengérre, megjegyzem, jól megírva, csak éppen ezekről feleannyira sem szórakoztató olvasni. Mert hiába kitalált történet, nagyon sok minden áthallás belefér a mára, és ezt fel kell dolgozni.

Más szereplőket helyez előtérbe, mint a korábbi kötet. Sokan, akik ott fókuszban voltak, most csak mellékszereplők. Ezt is kicsit nehezebben emésztettem meg, mert megszerettem sokakat, akik most alig vannak jelen. A főszerep pedig Noel – Lilith és folytathatnám a neveiből a sort, kezébe kerül, aki minimum megosztó karakter. Jól van ábrázolva, többsíkú a figura, de amiket művel… kellett mellé Niobe, mellette szerethetőbb, de addig komolyan fájlaltam, hogy az ő kezében érnek össze a szálak. Nagy kavarógép, na.

De különben is jellemző a figurákra, hogy jóból és rosszból állnak össze. Nem lehet egyértelműen hősöket és rosszakat kiválasztani, ha páran közel is állnak ehhez. Niobe talán az egyik legjobb etikailag, míg pont Noel az, akit sokáig nagyon a negatív oldalra írtam.

Kalandos a sztori, mindenféle helyzeteket variál. Háborús helyzetek, természeti katasztrófák, ászok közti harcok, de személyes téren is mennek a kavarások. Az unalmas jelző használhatatlan ezzel a regénnyel kapcsolatban. Nagyon nem az.

Zsánerben is színes. Akció, sci-fi, de fantasy és szatíra elemek is akadnak benne. Jó mix.

Csak azért vagyok cseppet csalódott, mert a nyitány sokkal jobban tetszett, de ez is jó lett.

 

Wild Cards Vesztes kéz - Mint akció: 85% sci-fi és fantasy elemekkel, pörgős cselekménnyel, összetett karakterekkel.

Szubjektíven: 70% jó ez is, csak éppen az előző rész, a csapat összeállása jobb, mint a vihar.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr414231083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.