Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Black: A kegyetlen herceg

A levegő népe 1.

2018. október 10. - BBerni86

Ármányos, harcos, tündéres, cseles, harcos.

Három kislány a szüleikkel boldogan élt, amikor egy idegen érkezett hozzájuk. Az anyjuk múltjából, és bosszút akart állni egykori feleségén. A nőt, a férjét megölte, a három gyereket, akik közül a legidősebb a saját lánya volt, magával ragadta. Így Jude, Vivi és Taryn Tündérföldön nevelkedett, Madoc családjában. Vivi könnyen beilleszkedett látszólag, a két emberlánynak nehezebb dolga volt. Jude nagyon megkeményedett, és elhatározta, a_kegyetlen_herceg.jpgőt senki nem töri meg többé. Szemtelen, harcos lány, aki hamar ősellensége lesz Cardan hercegnek, aki azt akarja, hogy Jude is féljen tőle. A lánynak erő kell, így vállalja, hogy a trónörökös kémjeként tevékenykedik. Titkokat tud meg, és beszáll maga is a hatalmi játszmákba – amelyeknek nagyon megnő a tétje, amikor a királyi család nagyját lemészárolja egy áruló. A helyzet iróniája, hogy Jude pont azzal kényszerül szövetségre, akit gyűlöl.

Holly Black ugyanannak a generációnak a tagja, mint jó barátnője, és szerintem sikeresebb netről kinőtt írótársnője, Cassandra Clare. (Itt megjegyzem, hogy ezt a kötetet is neki ajánlotta.) Van egy közös sorozatuk is, és Black is jegyez más YA trilógiát, melybe kirándult már egyet Clare egyik legismertebb Árnyvadásza (Jace) is.

Az olvasottak alapján most végre ő is büszkélkedhet egy olyan sorozattal, amiből univerzumot tud építeni. Tündéreket tett a középpontba, és velük kettő emberlányt, akik közül csak az egyik kiemelt szereplő, egyelőre.

Ha univerzumba kezdtem el gondolkodni, akkor abból sejthetitek, hogy jó a regény világépítése és látok még benne lehetőségeket is. Több tündér udvar van, amelyek közül egyelőre csak az egyiket ismerhettük meg. Nemesek és udvarok, akik vetélkednek egymással. A sokféle mágia. Az emberek helye és szerepe ebben a rendszerben. Bőven van itt jó alap, és további lehetőségek a sorozat bővítésére.

Tetszett, hogy nem szerelmi történetként aposztrofálta a cselekményt az írónő. Ez egy átverős, hatalmi játszma, aminek egy lány kerül a középpontjába. Aki az életben maradáshoz a saját eszére és erejére kell, hogy hagyatkozzon, nem egy daliás és szuper YA hősre, aki majd kimenti a veszélyes helyzetekből. Inkább idézte bennem a sorozat Nielsen Hatalom-trilógiáját, mint Armentrout Luxen sorozatát.

A cselekményt így ármányok, harcok, mágikus cselszövések építik fel, amelyek pörgős, izgalmas vázat is képeznek egyben. A végére ugyan be van lengetve egy szerelmi szál is, én valami ilyesmit vártam is a karakterek között – az mindig gyanús egy YA regényben, ha a hősnő és egy helyes srác nagyon rühellik egymást – de egyelőre erre nem tett Black súlyt. Félek, hogy ez a folytatásban változni fog, de ez sajna a zsáner sajátja.

A karakterei nem túl bonyolultak, de annyira igyekszik árnyalni őket, hogy meglepetéseket okozzanak. A legerősebb karakter Jude, de bonyolult személyisége lesz Cardan hercegnek is, azt is észre lehet már venni. A többiek egyelőre még kiforrásra várnak.

Stílusában tipikus YA. Könnyű olvasni, szórakoztatni, megvan a sajátos humora. Előszeretettel alkalmazza Jude lelkének nyitását felénk, kell az érzelmi azonosulás!

Egyelőre látok benne fantáziát, és a borítót is szerettem. Még 2 rész van vissza minimum…

 

Black: A kegyetlen herceg - Mint YA fantasy: 80% erős alapötlet és hősnő. A szerelmi szál nem erőltetett, cselszövős.

Szubjektíven: 75% az elején untam, de nagyon jó világ épült belőle, sok jó szereplővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1214293297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása