Minden napra egy könyv

Picoult: Életszikra

2018. november 09. - BBerni86

Túszejtős, kapcsolatos, orvosi.

Egy abortusz klinikára egy felbőszült apa ront be, fegyverrel és túszokat ejt. A túszai között van egy fiatal ápolónő, aki éppen azt próbálja eldönteni, hogy megtartsa-e a saját gyermekét és hozzámenjen-e az apához, vagy messze fusson előle. Egy elkötelezett orvos, aki szerint a nőnek joga van dönteni a testéről. Egy álruhás aktivista, aki a klinika becstelenségére keresett bizonyítékot. Egy abortuszon átesett nő. Egy kamaszlány a nagynénjével, aki eletszikra.jpgfogamzásgátlót szeretett volna felíratni. A kiérkező nyomozó döbbenten jön rá, hogy az egyik túsz a saját lánya. Végül Hugh nem tud mást kitalálni, magát ajánlja a lányáért. Míg a patthelyzet eldől, kiderül, hogyan jutottak ide ezek az emberek és milyenek is ők igazán.

Ilyen se nagyon akad. Egy olyan Picoult regény, aminek nincs bírósági része. Ugyan jogi és etikai kérdéseket érint most is, de a cselekmény egy része sem a bíróságon zajlódik. A szereplőknek az adott nehéz helyzetről egy más, feszült helyzetben kell dönteni.

A komoly téma, ami korunk egyik nagy etikai kérdése is, most is kipipálható. Abortusz. A regény szereplői más-más értékítélettel bírnak a témában, így Picoult úgy tudja mindkét oldal nézeteit bemutatni, hogy nem kell állást foglalnia. Azt meghagyja nekünk, ha ugyan dönteni akarunk. Ahogy én kivettem a szövegből, a történet mélyén az bújik meg, mindegy, hogy valaki mellette vagy ellene érvel, ha a másikat nem hallgatja meg, és nem tudja elfogadni az ő igazát is, akkor értelmetlen az egész párbeszéd és harc. Mindenkinek joga van a maga hitéhez, de az már bűn, ha a magunk igazát is másra akarjuk erőltetni.

A regény nagy trükkje a szerkezete is. Jodi Picoult úgy rakta össze a cselekményt, hogy megbontotta az időrendet. Az utolsó előtti fejezettel kezd, majd szépen visszahalad a kezdőpontra. Látjuk, mire jutottak a szereplők, mi a történetük vége, majd visszafelé haladva meglátjuk, hogyan jutottak el abba a pontba. A végén pedig valóban az utolsó fejezet az utolsó, a nyitva hagyott kérdések zárása. Nekem tetszett így, és annyira nem csavarosak az események, hogy ne lehetne fordított sorrendben is követni a cselekményt.

Ami van, de szokás szerint nagyon hangsúlyos az érzelmi oldal is. Minimális esemény történik, de ami a szereplők lelkében zajlik, sokkal összetettebb és részletesebben megírt. Picoult fejlődési íveket ír le, és ezekben képes pozitív utakat mutatni.

Így a kemény téma, a nehéz kérdések ellenére is pozitív a regény hangulata. Mert akármi is történik a szereplőkkel, fejlődnek, és jobbak a végére, mint a kezdetkor voltak. Az egyik rájön, ahelyett, hogy azt keresse, ami elválaszt, arra kell koncentrálnia, ami összeköt. Az elvakult megtanulja elfogadni a másik döntési szabadságát és akaratát.

Ha valamit hiányolni fogok, az a csavar meglepő ereje. Van egy szál, ami látszólag nem illik a regénybe. Egy olyan szereplő története, aki fizikailag máshol van, és látszólag nem kapcsolódik a többiekhez sem. De szerintem nagyon könnyen ki lehet találni, ki ő és miért van itt az ő története is.

Picoult stílusa ebben a regényében is olvasmányos, tele olyan szentenciákkal, amelyeket érdemes kiírni, átgondolni, magunkkal vinni. Szövegileg is igényes.

Összefoglalva, nekem tetszett a regény, megérte elolvasni.

 

Picoult: Életszikra - Mint dráma: 80% jól felépített, gondosan szerkesztett, mély karakterekkel elgondolkodtató.

Szubjektíven: 75% nagyon bírom a fordított időrendet, de kicsit több utóhatás jó lett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8314361041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.