Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Romantikus történelmi

2018. november 20. - BBerni86

5: Bakóczy: A város és a rózsa - a város Debrecen, a török kori Magyarországon. A rózsa pedig a város r5_4.jpglegszebb lánya, akit az apja jól ad férjhez, de nem is sejti, igazából mi vár a lányára. A férjének csak egy kellék, amellyel beilleszkedik a városba, látszatra tisztes kereskedő és férj, a falak mögött viszont köpönyegforgató kém és férj helyett börtönőr, aki a lány előtt is a házvezetőnőjét tartja a párjának. A hazatérő, feljebb emelkedett gyerekkori barát nem csak az igazságtételben lesz segítségül, de szerelem is szövődik a fiatalok között. Romantikus, de a történelmi helyzettel is jól operáló regény, aminek a nyelvezete is figyelemre méltó.

4: Thomson: Száműzött szerelem - az angol nemes leány, Mathilde botrányba keveredik, r4_4.jpgamit azzal akarnak kivédeni, hogy álruhában a lányt vidékre telepítik. Itt azonban elég sok fiatalember belé szerelmesedik, és anyák, gazdag rokonok sora kezd aggódni, hogy mennyire alulról házasodik a szeretett fiatalember. A történelem a korszaké, jól működő háttér, nagyobb események nélkül, egy szórakoztató romantikus történettel a fősodorban. Szerethető szereplők, és Jane Austen stílusa köszön vissza Thomson soraiban - igazság szerint, még a történetben is.

3: Fiorato: Siena lánya - Pia 19 éves lett, és az apja férjhez akarja adni. A család r3_4.jpgelszegényedett, és a lány házassága lenne a mentsvár. Csak éppen Pia nem szereti a kiszemelt férfit. A szeme egy jóképű, nemes lelkű lovászon akad meg, aki a Paliot is megnyeri. A szív azonban nem számít a kor Itáliájában. Mire Pia feleszmél, egy politikai összeesküvés szemlélőjévé tennék, ami megbuktatná a hatalmon levő, utolsó Medicit. Riccardóval szövetkezve igyekeznek megmenteni a városuk és az uralkodónőt. Közben arra a titokra is fény derül, hogy mi történt a hercegné újszülött ikreivel, és ki Riccardo igazán... Firenze, Medici család, Siena - Olaszországból a három kedvencem, és itt mind megvan, szórakoztatóan, egy kellemes történetbe ágyazva.

Ami viszont még nem volt. Nem tudtam két regény közül eldönteni, melyiket szeretem jobban, így holtversenyben első és második sorrend nélkül:

2-1: Fellows: Belgravia - a szerző az a Fellows, akinek a Downton Abbey-t is köszönhetjük. És ez a regénye r1-2.jpgtartalmaz mindent, amiért a sorozatot is imádtam. Történelmi, minőségi kosztümös környezet, nagyon szerethető hősök, az arisztokrácia világa és szép történet. Mely szerint egy ifjú nemes titkon feleségül vett egy gazdag örökösnőt, de az esküvő után pár nappal elesett a napóleoni háborúban. A lány terhes maradt, de a család arra jut, hogy a házasság csak álca volt. Így a lány titkon szül meg, hal meg, és a kisfiút a nagyszülei örökbe adják vidékre, a nemes családnak nem is szólva, hogy van egy örökösük. Évekkel később a fiatalembert meg akarja ismerni a nagyanyja, és mesterkedni kezd, hogy hozza a családba. Elárulja a másik nagyanyának is, és ketten együtt szervezkedni kezdenek, hogy a fiú megkapja a hozzá illő gyönyörű gazdag lányt és a társadalomba neki járó helyet is. Természetesen mindezt úgy, hogy erről sem a férjeik, sem a származásáról mit sem tudó fiú ne tudjon semmit. Intrikák, ármányos gonosz rokon, egy igaz szerelem... A végére még talán az is kiderül, hogy az esküvő nem is volt megjátszott.r1-1.jpg

2-1: Goodwin: Viktória - ez az a regény, amit a szerzőnő a sorozata mellé írt. Így elmondható, hogy akinek bejött a Victoria első évada, ezt is imádni fogja, hiszen olyan, mintha a sorozatot olvasnánk. Nekem nagy kedvencem a széria, a regényt is valósággal faltam. Finoman megírt történet, ami sokban merít a történelmi tényekből. Ugyanakkor egy ifjúsági regény is, melyben egy 18 éves lány a saját sarkára áll, és királynővé érik tanácsadói segítségével. Ugyanakkor egy romantikus, kosztümös történet is, melyben felbukkan a hidegnek tűnő Albert herceg, és a lány, aki eddig azzal a gondolattal kacérkodott, hogy Erzsébet nyomdohaiba lépve neki nem kell férj, hirtelen máson kezdi el törni a fejét. Nagyon szerethetőek a szereplői, pazar a történelmi környezet és az írónő finom stílusa, és annyira jól megidézi a sorozatból a kedvenc részeim... de anélkül is nagyon szeretném, várom is, hogy a további évadok is a könyvespolcomra vándorolhassanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5314382108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.