Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Boselli & Colombo: Dampyr 1-6.

A Sötétség Gyermeke

2018. december 29. - BBerni86

Harcos, vámpírvadászos, természetfelettis, misztikus.dampyr.jpg

Harlan Draka a háború sújtotta Balkánon próbál boldogulni – egész gyerekkorában azzal piszkálták, hogy átkozott a vére és az anyja boszorkány volt, az apja démon, így ezt kihasználva egy segéddel Dampyrnak vallja magát, és a falusiak babonáit kihasználva játssza, hogy vámpírokat és szellemeket öl. Egy balkáni várost védve azonban a sereget vámpírok támadása éri, és Harlan lesz, akit ide hurcolnak, hogy mentse meg őket. A férfi itt szembesül vele, hogy valóban Dampyr, az egyik legnagyobb vámpír fia, akinek a vére méreg a vámpírokra, és vámpírvadásznak született. Egy jó útra tért vámpírral és az egyetlen túlélő katonával összeállnak, és együtt kutatják Draka múltját, képességeit, miközben végeznek az embereket veszélyeztető szörnyekkel.

Magyarul eddig 6 kötet jött ki, és igazából nem sok kohéziót lehet találni a kötetek között. Van is egy olyan érzésem, hogy vagy sokkal több rész van, vagy egy olyan végtelenített sorozatról van szó, amit a végtelenig lehet húzni.

Pedig az elején azt hittem, találtam valami Castlevania pótlékot, amíg érkezik a sorozatból az új évad… ez azonban más stílus. Supernatural kinek van meg? Arra jobban hasonlít, csak több vámpírral és félvér hőssel.

Az első két rész az alaptörténet, melyben Draka ráébred a származására és társakra lel. Ebben van egy kis retró hangulat is, mintha nem is napjainkban játszódna, hanem a II. világháború idején. Megalapozza a karaktereket, a világot.

A világot pedig a további részek egyre tovább bővítik: Draka már kilép a világba, és akármerre jár, belebotlik valami természetfelettibe, néha vámpírba, néha másba, ahol ő válik megmentővé. Lesz itt vámpír irányította horror vidámparktól kezdve a prágai gólemen át német mitikus szövegekig minden. Kalandosak, érdekesek, de az egyes részek között kicsi az összefüggés.

Az ennél is jobban bántott, hogy Draka jelleme is nyom nélkül változik meg. Az elején egy vívódó figura, sok rémálommal. Bizonytalan a származása, a múltja, tele van sebekkel a gyerekkorából. A 6. kötetben mintha egy más ember lenne: magabiztosan játssza meg a vendégelőadó professzort az egyetemen, miközben benne van egy misztikus nyomozásba és egy szerelmi affér is összejön neki. Sokkal vidámabb is ennek a résznek a hangulata, mint a korábbi köteteknek.

De ez nem változtat azon, hogy az alapötlet nekem bejön. Egy vámpírvadász nyomozásai és harcai napjainkban. Vannak benne ötletek és jópofa karakterek is. Nekem mondjuk nem Tesla, a Dampyr mellé álló vámpírlány figurája jött be, hanem a balkáni katona, aki a maga kesernyés humorával felcsap vámpírvadásznak.

A rajzait tekintve is elég korrekt, mondjuk, nekem jobban bejönnek a sötét és mitikusabb részei, mint amikor átvált a modern korba. Prága felismerhető lett, és kifejezetten tetszett, amikor a vámpír nagyurak klasszikus, régi dicsőséges képei és a jelen kerülnek egymás mellé.

Mivel a 6. rész elég rég jött ki, nem tartom valószínűnek, hogy magyarul érkezni fog a folytatás, így elég befejezetlen élmény, de egyszer érdekesnek találtam.

 

Mint képregény: 70% nagyívű, sok lehetőség van benne, de nagy ugrások is. Vámpíros Odaát.

Szubjektíven: 75% van benne ötlet, de a sorozatnak csak kis részét érhetjük el. Stílusos.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6414515576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása