Minden napra egy könyv

Murray: Visszatérő végzet

2019. március 11. - BBerni86

Sorozatgyilkosos, megérzős, menekülős.

Russel a mai napot sem élvezi: nem elég, hogy a barátnője szakít vele, amikor munkába menet beugrik a főnökéhez, holtan találja az asszonyt. Majd a sorozatgyilkos őt veszi célba, hiszen attól tart, látta, amikor távozott a lakásból. Megindul az őrült hajsza, amiben mindent bevet Russel ellen. Elütnék, agyonlőnék, zsarolnák a családjával. Nem is sejti a gyilkos, hogy ellenfelének van egy képessége, ami eddig inkább nehezítette, mint visszatero_vegzet.jpgsegítette az életét. Egyetlen másodpercre megérzi, mi fog történni, így még közbe tud avatkozni. Érzi a körötte levők érzelmeit, így nem lehet hazudni sem neki. És most találkozik egy lánnyal is, akivel közös a sorsa. Hárman: a gyilkos, Russel és Laura olyan kirakós darabok, melyeket évekkel korábban, egy balul sikerült ördögűzésen kavartak össze, de most minden a helyére kerül.

Megéltük ezt is, el se hiszem! Kb. egy éve csúszott a kötet megjelenése, de most itt van, olvastam is, beszélhetünk róla! Megérte rá várni? Szerintem meg, nekem tetszett, de akkor nézzük részletesebben!

A regény egy misztikus elemekkel megtűzdelt akciós thriller. Nem annyira a feszültség lesz, ami meghatározza a hangulatát, de különben thriller elemekkel meséli el a cselekményt. Van benne egy kis nyomozás, de inkább menekülnek, vagy éppen támadnak a szereplők, attól függően, hogy éppen milyen helyzetben vannak. A misztikus elem eleinte csak Russel déjá vu képessége, de aztán kibomlik a cselekmény, és ennél több lesz a másvilági elem. De ezt nem mesélem el ennél jobban, mert fontos része van a végső csavarban, és senki felfedezését és meglepetését nem szeretném elrontani.

Alapvetően tetszett az is, hogy a történetet több nézőpontból is megismerhetjük. A leghangsúlyosabb és egyben a legnagyobb oldalszámot Russel szemszöge kapja, de a gyilkos, a nyomozó, Laura és a múlt is megkapja a maga fejezeteit. A nyomozóéba több a humor, Russel drámaibb, de olvasmányos. Egyedül a sorozatgyilkos fejezeteivel volt némi bajom. Úgy éreztem, hogy túl tökéletes akar lenni, erőltetett. Mintha egy Patrick Bates akarna monológot előadni, csak nem éppen az eredeti Patrick a szónok, hanem valaki, aki eljátssza őt. Nagyon oda van figyelve, hogy választékosan, intelligensen legyen fogalmazva, de az érzelmek teljes hiánya is kiüssön a szövegen. Mesterkélt, nem éreztem természetesnek.

A cselekmény pörög, folyamatosan kapjuk az új információkat és az akciókat is. A misztikus szál is tetszett, csak éppen azon pörgött végig az agyam, hogy ilyet már olvastam/láttam. Leginkább egy korábban olvasott John Cure történet ugrott be, de aztán Dean R. Koontz is eszembe villant. Természetesen nem ezeknek a másolata, csak hasonlít rájuk egyes elemekben.

Majd elfelejtettem, van szerelmi szál is, amin nem tudom, hogy mosolyogjak, vagy egyszerűen hagyjam figyelmen kívül, annyira mesei elem. Ha nem meseregényt olvasok, néha még azokban is, fura nekem az első látásra igaz szerelem téma, itt meg ezt kapjuk.

Annak ellenére, hogy ez egy thriller jó pár gyilkossággal, mégis nagyon pozitív a hangja. Tele van hittel, az emberekben is, meg a világ javulásában is.

Más volt, főleg a cselekménye, mint amit vártam, de összességében nekem tetszett.

 

Murray: Visszatérő végzet - Mint thriller: 80% jó ötlet, izgalmas cselekmény: jól variál természetfeletti elemet akcióval.

Szubjektíven: 70% a gyilkos szemszögének stílusa nem tetszett, de különben szórakoztató.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8114680796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.