Minden napra egy könyv

Az év novellái 2019

2019. március 23. - BBerni86

Kalandos, történelmi, drámai, mesés.

A fiú fél szívvel született, így nem tudott igazán szeretni. Szolgált királylányokat, de mindegy volt neki, melyiket. El is érte ezzel, hogy a lányok megutálják. A mesekönyv határára költözött, ahol egy kidobott lány tanyázott. Neki is fél szíve volt, és észre sem vették, hogy lehetne a két fél egy. Míg… (A félszívű fiú) Az erdélyi lány szolgálóként kerül fel a városba. Megállja a helyét, de egyre jobban tetszik neki a gazdáékhoz járó fiatal diplomata. Csak egyszer botlik meg, de annak súlyos ára lesz. (Az attasé fia) A városon áthajtott egy férfi, meglátott egy helybeli az_ev_novellai_2019.jpgszépséget. Kereste, megtalálta, elnyerte, családot alapítottak. A fiúk igazi aranygyermek lett, akit mindenki szeretett. De jött egy kór, és minden összedőlt. (Tetkó) Az úszóedzésen részt vevő fiúk döbbenten látják, egy társuk mennyire kikel magából, és ellenszegül az edzőnek. Lassan megértik, hogy milyen családi tragédia van a háttérben. (Koldulsz a pofonért)

33 novella kapott helyet a kötetben, és valóban nagyon vegyes a kép. Bármilyen zsánert is bírsz, nagy valószínűséggel ebben találni fogsz olyat, ami illik az ízlésvilágodhoz. Ok, átgondoltam. Talán sci-fi rajongók ne próbálkozzanak, az nem akad benne. De lelhettek történelmet, mesét, mindennapi drámákat, szerelmet és fájdalmakat.

Egyszerre tetszett is, meg nem is, hogy nincsen tematika. Soha nem lehetett tudni, hogy a következő novella milyen lesz. Változatos, így nem lehet elunni az olvasást sem. De nem találtam rendező elvet sem, ami nekem azért fontos lenne. Legalább valami szerkezet, hogy tudjam, mi alapján kerültek be ezek a novellák, és miért ilyen sorrendben. Még egy hazai, határon túli megosztás is javította volna a kedvem.

Sok novella van benne, amit ki lehetne emelni, és egyesével elemezni őket. Mert gondolatokat ébresztenek, van mondanivalójuk. Némelyeknek annyi, hogy a szépségből a belső számít igazán, nem a külső. Mert annak az a sorsa, hogy elszáll. És ha csak ezt tudod értékelni, lehetsz mellette bármilyen jó ember, ha a szépséggel történik valami, neked véged. Ami pedig tragédia, neked is, a környezetednek is.

Másban egyszerre érezni a személyes és a történelmi traumát. Kifejezetten élveztem, esztétikailag, amikor egy fiú személyes fájdalmán keresztül egy egész nemzet sorstragédiáját sikerült megrajzolni. Mégsem példázat, hanem egy ifjúsági novella, mély tartalommal.

Nagy meserajongó vagyok, még mindig, így a mesés történeteket is nagyon szerettem. A félszívű fiú is egy helyes mese, de a nagy kedvenc a kötetből az erdélyi Hófehérke lett. Az meg kifejezetten mosolygós posztmodern húzás, hogy a hét törpe egyike a Westeros címét eltévesztő Tyrion Lannister…

Mivel 33 szerző kapott teret a kötetben, sokféle stílust és hangot is találhatunk. Vannak nyersebbek, kifejezetten líraiak, de nem egy a humort is beveszi az eszköztárába. Értékeltem azt is, amikor valaki merte az egyéni, népi hangot használni, ha a köznyelvhez szokott fület elsőre sérti is a vaskos tájnyelv. Küzdöttem is vele, de az egész kötetet nézve egy tökéletesen elfért benne.

Ha lesz 2020-as kötet is, jövőre megint mesélek majd!

 

Az év novellái 2019 - Mint kortárs: 85% sokszínű, emlékezetes történetek sokaságával. De a rendező elv hiányzik.

Szubjektíven: 90% több tetszett, mint ami nem. Nyelvében is sokszínű, hatott rám több is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5114707646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.