Minden napra egy könyv

Tóibín: A blackwateri világítóhajó

2019. április 07. - BBerni86

Családos, elköszönős, sérelmes, érzelmes.

Helen el kellett, hogy szakadjon az anyjától és a nagyanyjától. Érezte, ha nem teszi meg, kénytelen lett volna annak a feleségnek és anyának lenni, aki lenni akart. Még így is érzi, hogy a tanult magatartás miatt néha ellökné a férjét, de küzd ellene. Megvan a maguk élete, a szeretett férfival és két kisfiukkal. Most mégis haza kell mennie, és szembenézni a múlttal, a felmenőivel. Öccse, Declan haldoklik, és a betegágyánál összegyűlik a család. A a_blackwateri_vilagitohajo.jpgnőnek eszébe jut, amikor apja betegsége idején a nagyanyjánál laktak a testvérével, hogyan viselte már akkor az anyja viselkedését. Régi sérelmek, sebek fakadnak fel, hogy esélyt adjanak a gyógyulásra, új kapcsolatok kiépítésére.

Az ilyen regényekből lehetne kortárs drámát faragni, ami mehetne a színpadra, majd akár filmesíteni is lehetne. Színészileg nagy kihívás lenne, a drámára érzékenyek szeretnék, mindenki más meg végignézni sem bírná. Augusztus Oklahomában, eszembe jutott erről a történetről. Mindkettőben egy család belső dinamikája, régi sérelmek feldolgozása a téma, amikor összegyűlnek egy halálos betegség miatt. A történet, a konfliktusaik teljesen mások, de a típus egyezik.

Ez egy lélektani dráma, amiben nagyon mélyre megyünk Helen lelkében. Aki bizony sérelmeket, régi érzéseket őrizget, és most kénytelen mindezzel szembenézni. Ennyi évvel később még neki is nehéz átlátni az érzéseit, a logikáját. Bár, a logika rossz szó jelen esetben. Attól jó lélektanilag, és nehezen olvasható nekem, hogy nem az észre kell hagyatkozni. Itt vegytisztán érzelmekről van szó, amelyekben nem lehet logikát találni. Néha éppen ellentétesek azzal.

Az alapkonfliktus, hogy Helen elvágta magát az anyjától és nagyanyjától. Miért tette ezt? Homályos emlékek, régi érzelmek a magyarázat. Amelyek torzulnak, változnak az évek alatt, így még nehezebb tisztán látni.

Cselekménye nem is nagyon van a történetnek, Helen érzelmi útja van a középpontban. Amikor kicsit belelátunk Lily lelkivilágába, érdekes, hogy ugyanezeket a dolgokat egy másik személy hogyan élte meg. Amit az egyik hatalmas sérelemként egy évtizede őriz magában, a másik félnek, lehet, hogy fel sem tűnt.

A maga zsánerében erős ez a kötet, és nekem mégsem tetszett. Konkrétan, untam. Mivel eseménysor nincs, Helen sérelmeit, fájdalmait kellett olvasnom. Nem nyavalyog, de közel áll hozzá, ami eleve húzta az idegeim.

Tóibín jó a karakterábrázolásban, intellektuálisan itt is tudtam értékelni az általa megrajzolt jellemeket. Helen elmenne Ferrante egyik hősnőjének is. De, röviden, nekem nem voltak szimpatikusak ezek az emberek. Még Hugh és Helen fiai voltak a legszerethetőbbek, a felnőttek mintha életeket meghatározó drámákat faragnának semmiségekből. Ez irritált.

Az is furcsa volt, hogy van olyan név, hogy Manus. Tudom, ennek semmi köze a regény minőségéhez, de engem mindig megakasztott, amikor azt olvastam, hogy Manus éppen mit csinál. Vagy, ha csak megszólították a gyereket.

Tóibín stílusa: pipa. Mély karakterábrázolás: pipa. Dráma: pipa. Mégsem tetszett.

 

Tóibín: A blackwateri világítóhajó - Mint kortárs: 70% érzelmileg szép, líraiak a képei és a szövege, lélektanilag erős.

Szubjektíven: 20% cselekménye alig van, untam. Nem volt szimpatikus a hősnő sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3914737383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.