Minden napra egy könyv

Kal Pintér: Atyavilág

2019. április 12. - BBerni86

Vallásos, fanatikus, saját társadalmat felépítős és megélős.

Az első jel az volt, mennyire megnőtt a papok tisztelete. Sokan is voltak, sokan is követték őket. Már nem templomhoz tartoztak, hanem a hívek építették a papok köré a templomokat. Az emberek vakon hittek, és sokat jártak misére. Heti többször, akár naponta, de a napi többször is egyre több ember programjába került be. Ki is találták, normának kell tenni a vallást és papságot! A parlament minden tagja pappá szenteltette magát, a atyavilag.jpgpolgárok közül is csak az számított teljes jogúnak, aki egyházfinak állt. A város kivált az országból, Papvárosként saját mini állam lett belőle. Hoztak be még vallásos embereket betelepítéssel, míg elfele a vonatok vitték a hitetleneket és gondolkodókat. A felekezetek versengtek, ki építi a legjobb leszállópályát Jézusnak. Volt, aki az életéből csinált színházat.

Erre nem voltam felkészülve. A kortárs szépirodalommal különben is csínján bánok, amióta a forma elnyomja a cselekményt, vannak fenntartásaim. Igen, én vagyok az a személy, aki már az iskolában sem értette, miért így fejlődött az irodalom. A művészi, a szórakoztató jelleg már direkt el van hagyva. A posztmodern el akar idegeníteni, nehezítik a befogadást. Szétesik minden szerkezet és szabály, amit az évszázadok kialakítottak.

Nem véletlenül a romantika korszakának irodalma áll hozzám a legközelebb a szépirodalomból. Idővel megszerettem a realizmus alkotóit is, de a modern izmusok már nem tetszenek. Olvastam párat, de nekem szenvedés. A posztmodern meg fokozottan az.

Amit ettől a regénytől vártam, hogy hosszas kitérő után erre is rátérjek végre, egy disztópia volt, ahol a papok átvették az irányítást. Ahol van egy zsarnoki, elnyomó rendszer, ideológiával álcázva. Mondhatjuk, az Állatfarmot akartam olvasni, csak kommunizmus és disznók helyett kereszténységgel és papokkal.

Ez viszont valami egészen más. Ami posztmodern jellemző, nincs rendesen összefogható cselekménye. Szét nem esik ugyan, de csak ez a másvilági rendszer fogja össze a sok-sok sztorit, amik megesnek ebben a városban. Nem regényszerű, de nem is novellagyűjtemény. Epizódokat halmoz egymásra, néha egy-egy közös szereplővel. Irodalmi szemmel tudom értékelni, de élvezni, szeretni nem tudtam.

A történetei nagyon sokfélék. Több foglalkozik a művészettel is. Az a színház, amit itt leírnak az egyik történetben, mintapéldánya lehetne a reform színháznak. Élik az életük, amit nézők néznek. A Big Brother helyi változata? A magánélet megszűnik, szex és ürítés, étkezések, minden előadássá válik.

Ahogy megszállottan versengenek olyanokon, mint kinek a leszállópályájára tér vissza az utolsó ítéletre Jézus, míg a valóban visszatértet észre sem veszik, szintén jókora kritikát fogalmaz meg a mi korunknak is. A látszatok a fontosak, a verseny, nem a tartalom. Így ki is üresedik és álságossá válik minden.

Nincs egyetlen szereplő sem, aki kicsit is szimpatikus lenne. Típusok vannak, de se azonosulni, se együtt érezni nem tudtam senkivel.

Találok benne értékeket, egy-egy részt vitaindítónak is el tudnék képzelni belőle, de ez nem az én regényem. Feltöltődés helyett vitte az energiám.

 

Kal Pintér: Atyavilág - Mint szatíra: 75% van benne ötlet, egy-egy epizódja elgondolkoztató, a szerkezete mozaikos.

Szubjektíven: 10% nekem túlzottan kortárs és modern. Cselekményt, akciót akarok, itt nincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8414742191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.