Minden napra egy könyv

Ferrante: Tékozló szeretet

2019. április 27. - BBerni86

Gyászolós, múltat feldolgozós, anya – lánya kapcsolatos, női.

Delia egy temetés miatt kényszerül arra, hogy hazatérjen Nápolyba. Édesanyja, Amalia fulladt a tengerbe. Az otthoni környezet, a gyász, a felmerülő emlékek egy nyomozásra késztetik a középkorú nőt, amely egyszerre zajlik a jelenben, de az emlékeiben is. Miért történt ez így? Mi az a gyerekkori emlék, amire nagyon nem akar emlékezni, de ami erre a pontra juttatta a családját és önmagát is? Anyja holmiját nézi át, amikor Caserta emléke merül fel benne. Egy olasz amorózó, aki a környéken minden nőre rárepült. Aki most is jelen volt Amalia életében. tekozlo_szeretet.jpgDe mióta? Delia válaszokat akar, élni akar, így egyre kockázatosabb lépésekre vetemedik. Nem sejti, hogy a válaszok nem hoznak megnyugvást, csak újabb kérdéseket szülnek.

Elena Ferrante, aki sikeresen rejtélyt épített maga köré. Nem ad interjúkat, rejti a személyazonosságát, és az olasz irodalmárok már találgatják egy ideje, kit rejt a név. Vannak ötletek, de biztosat nem lehet tudni.

Ami bizonyos, azok a regényei. A legismertebb a Nápolyi regények, melyekből aktuális filmsorozat is készült. (Bevallom, hamar feladtam a nézését. Olvasni is elég megterhelő, nézni még rosszabb.) De sikeres ez a másik sorozata is, amely sokkal lazábban áll össze, mint a másik ciklus.

Itt három lánytestvér áll a középpontban, minden kötet egy másik nővér regénye. Ha nem szúrunk ki egy-egy azonos nevet, egy-egy kis utalást, akár fel sem tűnik, hogy ezek a kötetek összetartoznak. Talán nem is jó ötlet sorozatnak nevezni, ahhoz túl lazák a kapcsolódási pontok. Inkább, ugyanannak az univerzumnak a részei.

A Tékozló szeretet visszavisz abba a közegbe, amit az írónő újra és újra ábrázol, és amibe belefullasztja az olvasóit. Nápolyba, a mély olasz hétköznapokba. Nem véletlenül az ige, mert ebbe fulladni kell. Nagyon sűrű a regény atmoszférája, magával ragad, de mivel annyira komor, mélyelemzős a történet, annyi teher és mocsok bukkan fel benne, hogy leránt magával. Nem fog jól esni a könyv, megvisel, és ezért jó. Hat. Nem jó érzéseket hoz felszínre, de ezek segítenek továbbgondolkodni.

Az olaszok közismertek a hagyományos családi modellről, ahol az anya a család szíve, de a férj a vezetője. Ahol domináns a férfi, és a nő tehet bármit, nem tud kitörni. Pedig Ferrante nem gyenge nőket ábrázol, sok köztük az intelligens, az erős teremtés. Amalia is, Delia is ilyenek, és mindketten bukásra vannak ítélve. Amalia olyannyira elveszett a rendszerben és a hagyományokban, hogy az öngyilkosságot választja.

Delia is boldogtalan, és más akar lenni, mint az anyja, aki családanyaként helytállt, de boldogtalan volt. Ő más utat választott, de nem lett boldogabb. Azzal, hogy az anyját akarja megérteni, magát is kutatja. Miért nem sikerült, mi a baj? Oidipuszi nyomozás ez, amelyben nagyon összetett érzelmek bukkannak felszínre.

Ez az anya – lánya kapcsolat valahol nagyon beteg volt. Szeretet, féltékenység volt benne, de helyenként a gyűlöletet is éreztem. Ferrante a lélekben nagyon mélyre megy, és nem megnyugtató, amit végeredményben kihoz. Hiába küzdünk, szüleink másai leszünk?

Fullasztó – számomra ez a regény jelzője. Magával visz, megráz és kedvgyilkos is mellette.

 

Ferrante: Tékozló szeretet - Mint kortárs: 85% egyedi atmoszféra, nagyon erős karakterépítés, kortárs női dráma.

Szubjektíven: 50% kettős érzés. Ferrante jól ír, leköt, de annyira lelki és női, hogy megvisel.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr614770060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.