Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Törött tükör

2019. május 26. - BBerni86

Haylee nagyon élvezi, hogy sikeresen eltüntette a testvérét. Gyűlölte, hogy az anyja egy személyként kezelte 1_23.jpgőket, de ennek most annyi. Mindenki úgy meséli el, mintha Kaylee lett volna az, aki levelezett a neten egy idegen férfival. Mintha ő ment volna randevúra, és nem ő kérte volna meg, hogy helyettesítse őt a gyomorrontása miatt. A többiek még azt sem tudják eldönteni, hogy a lányt elrabolták vagy megszökött. Haylee tudja az igazat, de senkinek nem szól. Kitalálja a lépéseit, meddig kell azt játszania, hogy gyászol. Aztán visszatérhet a diadalmas életébe,

Már kiszemelte Ryant is, aki menő srác. Benne van a kosárcsapatban, helyes, csak éppen barátnője van. A lányt ez nem zavarja különösebben - könnyeden elcsábítja a fiút, aki az első együttlétük után szakít, és vele kezd el járni. Rendszeresen be is szökik a lányhoz, aki nagyon élvezi is a kis viszonyuk, egy ideig. Csak éppen egy fiú, aki ráadásul ennyire jófiú, nem köti le. Már szemezget pár helyes, de rossz hírű fiúval az iskolában.

Közben az anyja összeomlik. Nem bírja feldolgozni, hogy Kaylee nincs meg. Úgy csinál, mintha itt lenne, és a lánynak bele kell menni a játékba. De már aztorott.jpg is megfordult a fejében, hogy az anyját intézetbe kellene zárni, ő meg élhetne az apjával. Mintha Kaylee soha nem is lett volna.

Az apja sokkal engedékenyebb is. Kihívóbb ruhákat vehet, randizhat, úgy érzi, megérte minden, amit a testvére ellen tett. Persze, a többieknek játssza a gyászoló testvért.

Eközben Kaylee bezárva van, egy idősebb férfival, aki nem hiszi el neki, hogy van egy ikertestvére és összekeverte őket. Nem vele levelezett. Nem ő az, aki meg akart szökni vele és családot alapítani. A férfi látszólag sokat tud róla, és olyasmikkel hordja tele a szobát, amit Kaylee utál. Pl. azokat a zenéket CD-n, amiket a lány utál, de ő állítja, hogy a levelekben azt írta neki, ezek a kedvencei.

Olvasóként teljesen nyilvánvaló, hogy ez az egész Haylee műve. De Kaylee hisz a testvérében, azt számolgatja, mennyi idő alatt esik le neki, hogy valami nem stimmel. Várja, hogy Haylee mindent elmond, és Cabot után küldi a rendőrséget, hogy őt kiszabadítsák.

Közben próbálja tartani a távolságot a férfitól. Aki gyerekeket akar, tőle. Kaylee megfigyeli, és olyasmiket tesz, amik miatt ez halogatható. Ugyan szenved dolgoktól, a férfi nem rest leckéztetni. Az anyja nagy, elhasznált ruháit adja neki. A haját szinte tövig vágja.

2_32.jpgA rendőrség az, akik nem adják fel. Elég egy gyanú, és átnézik Haylee holmiját. A számítógépén megtalálják az igazi levelezést, és összerakják a képet. Még időben megmentik Kaylee-t, akit már meg akart ölni Cabot, mert rájött, hogy nem az álommenyasszony, akinek képzelte. Haylee lebukik, börtönbe kerül érte.

A hazatérő, apjához kerülő Kaylee még mindig arról ábrándozik, hogy a testvérével mindent helyre tud hozni. Amilyen ördögi Haylee, ő annyira naiv és romlatlan, még mindig.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr714860914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.