Minden napra egy könyv

Nielk: Megsebzett

2019. június 17. - BBerni86

Fájdalmas, gyógyulós, elrablós.

Logan átlagos, életvidám kamasz volt. 19 évesen komoly fiatalember, aki megjárta a poklot is. Egy éve három férfi elrabolta azzal a céllal, hogy rajta keresztül bosszút álljanak a katona apján. 3 hónapon át módszeresen kínozták, a legkegyetlenebb módokon. Fizikailag, lelkileg is tönkretették, és csak akkor engedték el, amikor már megsebzett.jpgnem maradt semmi a kamaszból, aki egykor volt. 9 hónapba került, mire jobban lett. Kellett hozzá egy lány, Scarlett, aki hasonló borzalmakat élt át, megértette és szerette Logant. Ketten együtt veszik fel a harcot a félelmekkel, rémálmokkal, tönkrement lélekkel. A szerelem képes felemelni, amit eltiportak és bemocskoltak.

Már feltűnt, hogy Francesca H. Nielk történeteiben mindig szembe kell néznem a szereplőkkel együtt egy nagy adag fájdalommal. Olvastam már tőle egy fiúról, akit az apja vert. Ikrekről, akiknek szembe kellett nézni az egyikük halálával. Egy párról, akik a kislányukat vesztették el. De az, ami ebben a kötetben várt, minden előző regényt felülmúlt.

Két részről is.

A regényt, ahogy az elbeszélést is, két részre lehet szedni. Az egyik fele, az 1 évvel korábban történtek krónikája Logan pokoljárása. Leginkább gyilokpornóként tudnék hivatkozni rá. Töményen arról szól, hogy a három férfi milyen módszerekkel kínozza és teszi tönkre Logant. Vannak durva ötleteid kínzásra? Itt rosszabbakat találsz. Az, hogy megvágnak, és magadnak varrod a sebet, csak a kezdet. Törnek a csontok, folyik a vér, mindezt lelki terror mellett éheztetve. Azért az egyért hálás vagyok, hogy legalább a nemi erőszak nincs plasztikusan ábrázolva. Így is borzalmas volt, de annak a leírásától rosszul is lettem volna. Nem is értettem, miért kell ezt a részt ilyen brutálisra írni. Aki ezen eseményeken minimálisan is szórakozni tud, az forduljon pszichiáterhez!

Ok, Logan lelki leépülése remekül le van modellezve, de azért ezt a sok terrort elolvasni, nekem nem érte meg. Iszonyatos.

A 9 hónappal a jelen előtti események, a másik szál a gyógyulás története. Ami nagyon hamar átmegy egy nagy, romantikus történetben. Amiben Logan szerelmes lesz, és erre az érzésre alapozva, a lány támogatásával gyógyulni kezd. Le kell küzdenie rengeteg mindent, sok téren. Szembe kell nézni azzal is, a testével mit tettek, de olyan lelki dolgokig is, mint hogy merjen újra enni – mert még azt is beléverték, hogy nem érdemli meg az ételt. Hányinger kínozza, ahányszor csak nyelnie kell evéskor.

A lelki folyamat ezen a részen is teljesen OK, de számomra túl sok volt a szerelmi rész. Nem tudom elhinni, hogy minden – Logan iszonyatos sok és mély – traumájával le tudnak számolni pusztán azzal, hogy szeretik egymást. Lehet, hogy cinikus vagyok ettől, de az átélt borzalmakhoz képest nem éreztem elég nehéznek a felépülést. Kicsit eltúlzom, de kb. jön Scarlett, szeret és támogat, aztán napfény és happy end.

Plusz, nekem az igazságszolgáltatás hiánya is fájdalmas volt. Értékeltem volna valami visszajelzést, hogy legalább megpróbálják felelősségre vonni a kínzókat.

Eddig ez a kötet tetszett az írónőtől legkevésbé, nekem túl sok volt az erőszak benne.

 

Nielk: Megsebzett - Mint New Adult: 65% szerelmes is, de sok az erőszak. Több idősíkban elbeszélt, személyes.

Szubjektíven: 30% gyilokpornóként tudtam olvasni. A szerelem mesebeli, az erőszak sok(k).

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9514887686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.