Minden napra egy könyv

Valente: Űropera

2019. július 21. - BBerni86

Versenyes, zenekaros, űrlényes.

A világegyetem tele van értelmes fajokkal. Akik most felfedezték az emberiséget is, de még nem döntötték el, mi legyen a Föld és lakóinak sorsa. Van egy módszerük, mellyel eldől az új fajok sorsa: részt kell venniük a fajok közti zenés vetélkedőn. Ha nem utolsók lesznek, akkor beveszik őket a szövetségbe és segítik őket mindennel. uropera21.jpgHa elbuknak? Abba az emberiség bele sem akar gondolni. Az egykori rock legenda, Decibel Jones lesz kiválasztva, hogy mutassa szó szerint a világnak, mitől döglik a Földön a légy. Ám sajnos Jones már nem az, aki egykor volt. A fele bandája meghalt, ő meg lassan a feledésbe merült. Az űrlényekkel és a megmaradt bandával útra kel a versenyre, vajon a rock feltámad a hamvaiból?

Az alapötletét imádtam. Szeretem a zenei vetélkedőkről szóló könyveket, attól függetlenül, milyen a szemléletmódjuk. Van belőle ifjúsági, szerelmes és nagyon happy end, akad olyan is, amelyik reálisan bevisz a kulisszák mögé, és leleplez minden csalást és manipulációt. Most is valami ilyesmit vártam, bolygóközi kalandokkal megfűszerezve.

De ez… még nagyon szavakat sem találok, milyen volt ez a regény. Ami különben jó pár neves díjra jelölve is lett, nem is értem, miért. (Ok, szól belőlem a csalódottságom is, de annyival jobb sci-fi és fantasy kötetek vannak, és akkor ez kapja a jelöléseket?)

A regény nagyja egy hatalmas időhúzás és lelki válságok leírása. Alig van szerepe a világközi helyzetnek, a verseny még annál is kevesebbet szerepel. Ez a könyv Decibel Jones kálváriája, akinek baja bőven akad. Hatalmas ego a semmire. Ugyan a karakterében felismerni vélek vonásokat Freddie Mercury kölcsönzésben, de ő negyed annyira sem érdekes vagy izgalmas, akár botrányos, mint a Queen frontembere. Nem szimpatikus, és utáltam arról olvasni, mit mennyire bán, vagy mennyire nehezen megy a dalírás.

Amiben nem is kreatív energia van, az űrlények leírása. Már szinte abszurd, Valente milyen lényeket talált ki. De ez jó dolog, mert nagyon egoista azt gondolni, hogy az idegen és értelmes lények emberszerűek. Itt aztán bőven látunk arra példát, mennyire nem emberiek. A klasszikus polip vagy madárhoz hasonlító lényeken túl akadnak olyanok, melyek deszkára emlékeztetnek, melyek szinte csak sejtek, és még nagyon sok minden.

Szívesen megfejteném a regény üzenetét is, de nem adja könnyen magát. Folyamatosan úgy éreztem, hogy ennek szórakoztató irodalomnak kell lennie, ami nem is akar mélyebb üzenetet hordozni, csak szórakoztatni. De ha valóban ez a cél, akkor gond van, mert nem lett szórakoztató a végeredmény. Sajnos, mélyebb tartalomban meg nem jutok tovább a kliséknél. Merni kell nagyot álmodni. Kemény munkával, szerencsével minden elérhető. A szerelem nem ismer határokat. Ok, találtam egyet, ami azért nincs klisésen elkoptatva, és sci-fiben ritkán találok ilyesmit: minden, ami a világban létezik, dugni akar vagy mások akarják dugni. Jól látjátok, ebben bizony ilyen tanulság is akad. Azt el se mesélem, milyen gyerekei születnek a hősnek a történet végén…

A stílusa se jött be. Nem kifejezés, hogy a barokk körmondatokat juttatta eszembe. Minden túlcifrázott, a normál köznyelvtől eltérő. Néha elég végigérni egy mondaton…

A borító tetszett, az alapötlet is, de ennyi. Mást vártam, ez így csalódás volt.

 

Valente: Űropera - Mint sci-fi: 40% az ötlet eredeti, de a kivitelezés gyengébb. A stílusa is nyakatekert lett.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a szereplőit, tele van mellékszálakkal, csak a borító ok.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9014973200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.