Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2019. július 24. - BBerni86

Oculus-találkozó. Valami bizalomgerjesztőbb nevet nem tudtak volna adni neki?Nem is tudom, valami jó betűszót mondjuk, azoknál úgysincs nyomasztóbb! RKT – Rabszolga Koncentrációs Tábor? KJMNy – Kötelező Jópofizás Más Nyomorultakkal? FRANC – Fölényesen Rommátett Arcok Neurotikus Csoportja? (Aranth: Oculus)

 

– Isten örvendezni fog a választásod miatt. 
– Na, ja. Kérd meg Őt, hogy ne játssza el ugyanazt a lakásommal, mint Szodomával és Gomorával, és kvittek leszünk. (Butcher: Kísértő vész)

 

Bálintnak is főztem, és azt hiszem, ott rontottam el. Amíg csak lefekszel valakivel, addig nincs semmi extra. Aztán ahogy utána viselkedsz, az dönt el mindent. Én idióta, főztem neki is kávét, amiből a hülyegyerek azt vonta le, hogy köztünk aztán rohadtul éppen történik valami. Pedig amilyen állapotban voltam, csoda, hogy nem rágcsáltam el önmagában a kávészemeket. (Mucha: Puncs)

 

Rengeteg embernek kell valamiféle gyógyszert szednie, hogy stabil maradjon. Lítiumot, szupermodell szexvámpírokat… gondolom, bármit, ami beválik. (Butcher: Kísértő vész)

 

A fickó, aki beöltözött Télapónak, végig szerepében marad, és láthatóan nagyon élvezi a játékot. Minden egyes fotó alatt vidáman kiáltja, hogy „Ho, ho!”

  • Bocsánat, ha nehezek vagyunk – szólalok meg.
  • Ugyan már! Mivel nem sírtatok és nem is pisiltetek be, sokkal jobbak vagytok az átlagnál! (Asher: Micsoda fény!)

 

Istennek ehhez a sok rosszhoz semmi köze. Mi, emberek főzzük ki magunknak a legforróbb, leggonoszabb poklot, nap mint nap. És csak rajtunk áll, hogy olajat öntünk a tűzre, vagy egy vödör vizet. 
Én vizet akartam. (Aranth: Oculus)

 

Egy ideig húzhatja-halaszthatja az ember a rá váró kellemetlenségeket, ám az örökkévalóságig van olyan hosszú időtáv, hogy szinte lehetetlen kibekkelni. (Szélesi: Az ellopott troll)

 

Egy baráti jó tanács: ha ragadozók ellen akartok védekezni, nem kell mindig ijesztő agyarakat és méregmirigyeket rendelnetek. Melegen ajánlom az aránytalanul nagy szemeket, a karcsú, törékeny lábakat és a hívogatóan puha és sérülékeny nyakat, melyek elegánsan elrendezve felébresztik a védelmezőösztönt, az együttérzést és a szeretetet, különösen az emlősökben. A kiskutyák, cicák és babák is ugyanezen okból olyan cukik – rászednek, hogy gondoskodj róluk! (Valente: Űropera)

 

Hartnell feladatai közé tartozott a fogak karbantartása is. Az első alkalommal halálfélelmet érzett. Ha egyszer összecsapódnak azok a fogsorok, tervezhet magának robotkezet. (Tchaikovsky: Hadállat)

 

Vannak Budapestnek sötét kerületei, fénytelen utcái, rideg épületei, mágikus gödrei, régi és kegyetlen titkai, de ha az ember kilép a fénybe, nincs szebb európai főváros ennél. (Szélesi: Az ellopott troll)

 

Amúgy tényleg jó gyerekek, nem fognak megerőszakolni egy fa tövében. Bár nyilván a legtöbb lány pont ugyanezt gondolja, mielőtt megerőszakolják egy fa tövében. (Mucha: Puncs)

 

Nem erről szól az élet? Megismerni, megszeretni, fogadkozni, majd elveszteni? 
Kinő, virágzik, örökké él – majd jön a tél? (Aranth: Oculus)

 

A változás annak fáj a legjobban, aki a múlthoz láncolta magát. (Tchaikovsky: Hadállat)

 

Minden kitartó kutya megérdemli, hogy jól végződjön a története. (Leonard: Találkozás Góbival)

 

Ahogy mondják: nem elég alaposnak lenni, annak is kell látszani. (Szélesi: Az ellopott troll)

 

Magam is tudom, hogy nem vagyok valami könnyű alak. Ezt már megkaptam Alice-től is. Például barátaim sincsenek. 
Régen, sok-sok évvel korábban, még voltak. De valahogy soha nem volt egyik sem az igazi. Aztán mindenkit elsodort az élet, és én hagytam. Azt hiszem, nem is bántam különösebben, hogy elszakadtunk. Végül is a barátok csak arra jók, hogy emlékeztessék az embert a fogyatékosságaira. (Nugent: Mit tettél, Oliver?)

 

  • Amikor egy fa nő, a gyökerein keresztül szívja fel a vizet, igaz? És amikor kivágják, néha a gyökér még továbbra is továbbítja a nedvességet, és a kivágott csonkon kibuggyan a víz, pici cseppekben.

Mint a könnycseppek? – szólal meg Caleb. – Ez nagyon szomorú! (Asher: Micsoda fény!)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9114904234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.