Minden napra egy könyv

Henderson: Üldözöttek és katonák

2019. szeptember 15. - BBerni86

Világháborús, helytállós, katonás.

Amikor a náci rezsim hatalomra került, a zsidó családoknak hamar fel kellett ismerni, hogy a nácik Németországában nincs számukra hely. Korlátoztak az utazásuk is, így sok családnak kellett kemény döntéseket 9_15uldozottek_es_katonak.jpghozni. Hagyományosan a legidősebb fiú viszi tovább a nevet és a vért, így ezeket a fiúkat a segélyszervezeteknek és a kint élő rokonoknak hála elkezdték az Államokba menekíteni. Ahogy a nácik egyre vérszomjasabbak lettek, a kapcsolat megszakadt. A fiúk amerikaiként nőttek fel, és már fiatalemberek, amikor kitört a világháború. A hadba lépéskor ők is ott voltak, hogy harcoljanak. A német zsidó származásúk miatt kihallgató tiszteknek képezték őket, akik már amerikai katonaként tértek vissza Németországba harcolni a nácik ellen és rájönni, mi történt hátrahagyott családjukkal.

Ahány szemszög, annyiféle egy történet. Egészen másképp nézünk a világháborúra attól függően, ki mesél róla. Az Elit alakulat az európai hadszíntérről mesélt, míg a holokauszt témáját is elmesélték már túlélők, bűnösök, szemtanúk is. Bruce Henderson egy olyan nézőponttal állt elő, amilyet nem olvashattunk korábban.

Kötete attól különleges, hogy milyen amerikai katonákról szól. Született német zsidókról, akik egy más rendszerben a német hon védelmezői is lehettek volna, de a vallásuk miatt erre esélyük sem volt. Zsidó németek, akiket elüldöztek, megöltek volna, és visszatértek harcolni a náci rezsim ellen.

Henderson jó érzékkel nem akarja a teljes csapat történetét elmesélni. Sok ilyen fiatalember volt, akiknek saját kiképzőtáboruk is volt, ami után Ritchie-fiúknak nevezték őket. A történelem azonban hallgat róluk: ahogy a kötetből is kiderül, a német származásuk miatt, a német akcentus miatt a seregen belül is ki voltak rekesztve. Ők még veterán találkozókra se járhatnak, hiszen az akcentusuk a többieknek zavaró.

Egy-egy fiatalember életútját ragadja ki a sokból: 4-5 hazafi, akik túléltek, majd visszatértek. Ennyi fő éppen elég ahhoz, hogy nagyon sokféle életutat megmutathasson a szerző. Olyan családot, akiknek sikerült elmenekülni. Olyat, ahol a kimenekített fiú már csak azzal szembesült, hogy a hátrahagyott szerettei a holokauszt áldozatául estek.

Külön izgalmas az is, amire ezeket a fiukat kiképezték. Nem a fronton harcoló katonák lettek, hanem vallató tisztek, hiszen nekik anyanyelvük volt a német, ismerték a gondolkodásmódjukat. Olyan információkat is ki tudtak szedni a foglyokból, amire a született amerikaiaknak, a szótári német tudásukkal esélyük sem volt. Pszichológiai és különféle vallatási módszerek is a regény részét képezik. Ez önmagában is érdekes lenne, a történelmi háttér nélkül, ami még színesebbé teszi a történetet.

A cselekmény szövése regényszerű, miközben dokumentumok és interjúk képezik az alapját. Így egy hiteles, tényszerű könyvet kaptunk, amit regényként, ráadásul szórakoztató regényként is lehet olvasni. Van, ahol megnevettet. Máskor elgondolkoztat, elborzaszt, vagy éppen könnyeket csal az ember szemébe. A történetnek magának is olyan ereje van, hogy heves érzelmeket váltson ki.

Izgalmas olvasmány volt, egy sorozatnak is nagyon jó alapja lehetne.

 

Henderson: Üldözöttek és katonák - Mint dokumentumregény: 100% regényszerű, fordulatos. Új szemszög a II. VH ismeretéhez.

Szubjektíven: 95% megkedveltem a szereplőket, izgalmas a cselekmény, közben tanulságos.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6015093514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nookedli 2019.09.16. 11:18:53

"Amikor a náci rezsim hatalomra került, a zsidó családoknak hamar fel kellett ismerni, hogy a nácik Németországában nincs számukra hely." A német nemzetszocialisták jó előre szóltak a nemzetellenes zsidóknak, hogy jobb, ha elmennek. Ennek ellenére azok nem mentek el, mert nem akarták ott hagyni az aranytojó tyúkot, ugyanis Németország akkoriban a legjobban fejlődő ország volt a világon. Egyébként csak a "győztes" hatalmak szemszögéből írják a történelmet, érdemes utánanézni más nézőpontoknak is! Máris megdől több elmélet!

INDAGEBASZ 2019.09.16. 19:44:56

nookedli:
A zsidók annyira voltak nemzetellenesek hogy harcoltak az első vh-ban, tanultak, dolgoztak, adót fizettek..csak kellettek a bűnbakok az olyan fajta ostobáknak mint te. Sőt, Olaszországban volt egy csomó zsidó fasiszta (nem náci) akik fekete ingben meneteltek le-föl amíg el nem vitték őket a németek.
A történelem valóban vizsgálható sok szempontból, lehet jobban tennéd ha te is utánanéznél más forrásoknak. Gondolom majd szóltok időben ti is a nemzetelleneseknek nehogy vki utólag értetlenkedjen miért kellett leölni annyi embert.

A könyv amúgy nagyon ígéretes, remélem majd a kezembe kerül.