Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Remender: Halj meg a kedvemért

Orgyilkos osztály 4.

2020. április 05. - BBerni86

Menekülős, életért küzdő, titkos játszmákra ráébredő.

Az első év végi vizsga megkezdődött: az örökösöknek le kell vadászni a patkányokat, vagyis, azokat a diáktársaikat, akik az utcáról kerültek be, akiknek nincs a háta mögött olyan bűnszervezet, mint a többieknek. Ha életben maradnak, kénytelenek maguk közé engedni őket. A diákok változatos módokon igyekeznek életben maradni, miközben megindul a mészárlás. Van, akit elrejt az örökös szerelme. Van, aki felveszi a harcot. Mások csak menekülni akarnak, mint Marcus is. Ám menet 4_5halj_meg_a_kedvemert.jpgközben rá kell döbbennie, hogy ki zúzta össze a boldogságát legutóbb. Bosszút fogad: ha túléli ezt a pár napot, megfizet mindenkinek, aki miatt Maria nem lehet már mellette. Nem sejtheti, hogy még azoknak is megvannak a gyenge pontjai és gyilkos titkai, akikben bízik, és akikről nem feltételezi, hogy képesek lennének szó szerint hátba szúrni.

Szeretem, amikor egy sorozat egymást követő köteteiben van annyi változatosság, hogy nem azt érzem, ugyanazt olvasom kicsit másképpen. Az Orgyilkos osztály ezt most meglépte: a harmadik kötete merengő volt, érzelmesebb, most viszont nyakunkba kapunk egy nagy mészárlást, és az akcióra tevődik a súly.

Több szálon vezették az eseményeket: egyaránt látjuk, az örökösök hogyan erednek a patkányok nyomába, akik változatos módokon küzdenek a túlélésért. Van, aki az eszét használja, más az izmait, és bizony akadnak itt sötét mesterkedések is, itt most minden eszköz megengedett.

A szerző eljátszott azzal, hogy gyakran váltják arcukat a szereplők. A főhősök közt is akad olyan, aki egészen mást tesz, mint amire eddig a cselekedetei alapján számítani lehetett tőle. De a mellékalakok közt is bőven akadnak kaméleonok: a rossznak beállítottról kiderülhet, hogy ugyanolyan gyenge báb, mint akikkel ő játszott addig, és a jófiúról is kiderülhet, hogy még a szerelmét is könnyen beáldozza.

Brutális a cselekmény, ez konkrétan a gyilkosságok gyűjteménye. Még az ármánykodó szereplők is gyilkosságokra játszanak, és bemocskolják a kezük, ha alkalmuk nyílik rá. Izgalmas is a kötet, mert senki nincs biztonságban. Lehet drukkolni, ki éli túl, és ha bevégzi, ki lesz az és milyen módszerrel, aki végez vele.

Marcus számára más felfedezést is hoz a kötet. Most lesz végleg túl azon a lelki válságon, amiben az előző részben dagonyázott. Rájön, hogy saját maga hogyan szabotálja a dolgait, és ki az, aki játszott az életével, sokkal jobban, mint eddig sejtette. Kezd visszatérni az énje, akit kedvelni lehetett, mert az előző kötet Marcusa nagyon nem volt szimpatikus.

A grafika ugyanolyan, mint eddig is. Messze nem egy szép képregény, bár eléggé egyedi. Most már tart ott a szemem is, hogy meg tudom különböztetni a hasonló szereplőket is. Sajnos, nem mondhatni hogy olyan egyediek lennének. Ahhoz túl elnagyoltnak érzem őket.

Ami viszont most hasított belém: a cselekmény abszolút érthető szimbolikusan is. Ugyan egy történetet olvasunk egy árváról, aki némileg akaratán kívül bekerül egy titkos, gyilkos szervezetbe, ez sokkal inkább annak a története, hogy a társadalom vezető rétegei hogyan biztosítják, hogy a saját leszármazottjaik maradjanak a piramis tetején. Ugyan nem egy ilyen mészárlást rendeznek, de a maguk módszereivel ugyanazt érik el. A vagyon és a pozíció örökletes, korunk egyik legfontosabb tőkéje a kapcsolati. Ha anélkül akarsz valaki lenni, szinte lehetetlen a feladat.

Abban sincs hiba, hogy a vége felkeltse az érdeklődést a folytatásra. Akár lehetne ez is a vég, de annyira már lestem, hogy vannak további kötetek.

Kezdek megint rákapni erre a sorozatra, majd olvasom is tovább, ahogy jön az új rész.

 

Remender: Halj meg a kedvemért – Mint képregény: 75% akciódús, a szokott grafikus minőségben, társadalomkritikával benne.

Szubjektíven: 79% a grafikája még mindig távol áll tőlem, de kezdem érteni, miről szól ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr615593324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása