Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Barclay: Látomás

2020. május 05. - BBerni86

Eltűnt személy nyomába eredős, csalós, fenyegetés ellen tevő.

Keisha egy olyan anya mellett nőtt fel, akitől egyetlen dolgot tanulhatott meg jól: átverni az embereket. Amikor egyedülálló anyaként kell helyt állnia, visszanyúl a rég tanultakhoz. Médiumnak adja ki magát, aki segít az embereknek kapcsolatba lépni elhunyt szeretteikkel, vagy közvetít a túlvilág felé. Legszívesebben olyan embereknek nyújt pénzért vigaszt, akik gyászolnak. A legújabb célpontja 5_5latomas.jpgWendell Garfield, akinek pár napja eltűnt a felesége. Keisha előadja a szokásos műsort, nem sejtve, hogy akaratlanul is felkeltette a férfi gyanakvását. Hiszen Wendell maga intézte el a feleségét, és most megfordul a fejében, hogy a nő láthatott valamit, amit nem kellett volna. Meg akarja akadályozni az esetlege zsarolást. Keisha pedig az életéért, majd a szabadságáért kell, hogy küzdjön. Élettársa nem nagy segítség ebben, de a nőnek nincs választása: a fia miatt tisztán kell kikerülnie ebből a balhéból is.

Változó, ki mennyire kedveli az antihősöket. Még magamon is azt veszem észre, hogy hangulatomtól függ, éppen mennyire tudom őket kedvelni. Vannak olyan regények, amelyek direkt azért érdekesek, mert egy olyan ember fejébe engednek betekintést, aki a hagyományos mércével mérve sok mindennek nevezhető, de jó embernek nem.

Linwood Barclay e történetének hősnője sem egy tipikus jó kislány. Nevezzük nyersen a nevén a dolgokat! Keisha mások fájdalmán nyerészkedik. Direkt olyan embereket keres az árverései célpontjának, akik nagyon szenvednek, de még nem adták fel a reményt. Ő azt ad el nekik: hamis reményt. Ha csak olyan gazdag ügyfelei lennének, akiknek hallgatja a történeteit elképzelt korábbi életekről, azzal bajom se lenne. De odamenni egy gyászolóhoz azzal, hogy tud segíteni előkeríteni az eltűnt családtagját…

Keisha tetteit két dologgal igyekszik menteni a szerző: az egyik, hogy nagyon szereti a kisfiát. De az, hogy valaki jó anya, szerintem nem menti fel minden más tette alól. A másik, hogy nem magától alakult így az élete, tulajdonképpen ebben a környezetben nőtt fel. Számára az lett a norma, hogy a találékonyabb ember kihasználja a gyengébbet és szenvedőt. De ettől se fogom jobban kedvelni.

Igaz, Keisha legalább nem akar ártani és hagyományos értelemben rossznak sem nevezhető. Gonoszság nincs benne, csak éppen átverésből él.

A kisfiát leszámítva a többi szereplő még rosszabb – úgy is éreztem, hogy ebben a regényben mindenki önző, számító, antihős. Wendell, aki megölte a feleségét. A lánya, aki képes terhesen otthagyni a pasiját, mert hirtelen úgy döntött, hogy nem akar vele lenni. Az anyja halálát is végignézte, meg sem próbálta megmenteni. Keisha élettársa, aki játssza a beteget, hogy a nő eltartsa és ugráljon körötte. Közben Barclay az ő gondolatait is megosztja az olvasókkal, és egy igazán sunyi, ellenszenves és ostoba alaknak bizonyul. Plusz, ott van a kölyök is, aki egy pszichopata kezdemény. Keisha fiát leszámítva itt mindenki bűnös.

Most pedig éppen olyan hangulatom volt, hogy kellett volna legalább egy pozitív karakter is a fontos szereplők közé. Mert attól, hogy Keisha kevésbé rossz, mint a társai, attól még nem lesz jó.

A történet viszont jó tempóban halad, folyamatosak a fordulatok és a fekete humor is adagolva van. Annyi abszurd helyzetekbe keverednek a szereplők, hogy azon már csak nevetni lehet. Valahogy sikerült a szerzőnek eltalálni azt a szintet, ahol a leírt borzalmas tettek humoros színezetet kapnak.

A végével nem voltam teljesen elégedett, de nem tudom, hogy tetszett volna jobban. A lehetőségekhez képest korrekt, és a szálakat is lezárja.

Összességében jól szórakoztam rajta, még a sok antihős ellenére is.

 

Barclay: Látomás - Mint krimi: 70% egyedi a humora, miközben nyomozós történet is sok titokkal, antihősökkel.

Szubjektíven: 75% bejött a fekete humora, bár legalább egy rendes ember lehetett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr515661924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása