Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Campbell: Mindig a férj a tettes…

2020. június 06. - BBerni86

Baráti társaságos, titkot őrző, gyilkosságos.

Három lány kezdte meg az egyetemet, és lettek szobatársak. Jobban nem is különbözhettek volna egymástól: Kate volt az aranylány. Gazdag család, remek külső, akinek minden az ölébe hullik, és azt kap meg, akit csak akar. Aubrey a szegénységből küzdötte fel magát, és az ösztöndíja a lehetősége, hogy többre vigye, mint az 6_6mindig_a_ferj_a_tettes.jpganyja. Félénk, csendes lány, aki a barátnői mellett esélyt kap feltűnni is. Jenny, aki sikerre éhes. Karrierista, akinek a legjobbnak kell lennie. Ám még abban az első évben történik egy végzetes tett. Egy fiú meghal, aki mindannyiuk életében szerepet játszott. Mi történt? 20 évvel később a lányok közül az egyik halott, ugyanolyan rejtélyes körülmények között, mint Lucas halálakor, még az egyetemen. Ahogy a rendőrség a férjet gyanúsítja, az egykori barátnők is megteszik a maguk lépéseit. Hiszen mindenkinek van titka, amit el akar rejteni. Több indíték is lehetséges. Vajon valóban a klisé szerint, a férj tette, vagy ez a történet többről szól?

Ez a regény egy kriminek álcázott női regény. Igen, van benne bűnügy és hozzá kapcsolódó nyomozás, de nagyon nem az benne a lényeg. Hanem a három nő, akiknek az életében két rejtélyes haláleset is kapcsolatot hoz létre.

A történet alapvetően két idősíkon van elmesélve. Az elején a múltbeli részből van több, amikor a lányok megismerkedésétől jutunk el Lucas haláláig. Mindegyik alapos bemutatást kap, és kissé ifjúsági regényesen kiemelten fontosak benne a szerelmi szálak. Főleg Kate és Jenny között van feszültség, hiszen Lucas az egyiknek a középiskolai szerelme, a másiknak a jelenben a szeretője. De, hogy a harmadik lány se maradjon ki a bonyodalmakból, ő meg azzal a sráccal kerül közelebbi kapcsolatba, aki az egyik szobatársának a hivatalos barátja. Nem is tudom, hány oldalú már ez a szerelmi sokszög… 5? Van bőven benne feszültség, elfojtott indulat és titok, melyek elvezetnek a tragédiáig.

Közben a jelenben is haladnak az események. Az egyik barátnő halott, és mindenkinek lett volna oka, hogy holtan szeretné látni. Ráadásul, tulajdonképpen minden a múltra vezethető vissza. Van, ami közvetlenül, hiszen a halott olyan titkot is őrzött, amit az egyik barátnője nagyon nem akarta, hogy mások is megtudjanak. De közvetve is, hiszen Lucas halála miatt lett Kate olyan, amilyen. Azért hozott a jelenben olyan döntéseket, mellyel bántotta a másik barátnőjét, akinek így szintén lett oka gyűlölni őt.

A nyomozás a háttérben zajlik, ők meg ilyen-olyan játszmákba bonyolódnak, hogy a titkaik biztonságba legyenek. Nem mindegyiket sikerül megőrizni, de azért van, amit igen.

Belülről van megfogva az egész, ez a három lány/nő mikor hogyan érzett, és miért tette, amit. Az emberi mozgatórugók viszik előre a történetet, nem a krimi.

Ami nehezítette az olvasást, hogy nem találtam benne szimpatikus szereplőt. Mindhárom nőnek megvan a maga bűne, a jellemében egy olyan hiba, ami miatt nem tudtam megkedvelni. Még talán Lucas állt hozzám a legközelebb, jellemző módon – aki már a könyv első felében meghal.

Amit viszont nagyon tudtam díjazni benne: a záró fejezetbe a szerző egy plusz poént adagolt. Addig voltak tippjeim, mi és hogyan történt igazából, de az felrakta a koronát az egész cselekményre. Meglepett, és új értelmet adott a címnek. Ami ettől a csavartól lett igazán ütős, de ennél többet nem mondok róla!

Ha a női krimik és thrillerek között kell elhelyezni, egyértelmű, hogy a Lány a vonaton irányvonalába illik. Erősen lelki oldalról megfogott történet, amiben a családon belül a nő kihasznált helyzete is szerepet kap – pl. Aubrey házassága ilyen.

Nekem a keményebb vonal jobban fekszik, de egyszer el lehetett olvasni ezt is.

 

Campbell: Mindig a férj a tettes… - Mint krimi: 65% erősen nő regény is, három más-más nő kálváriát is áthatóan megelevenítve.

Szubjektíven: 60% egy fokkal több volt benne az érzelem, mint jól esett. De a végét bírtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1015746036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása