Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Brown: Arany háború

Vörös lázadás 2.

2020. június 11. - BBerni86

Rendszer megdöntésén dolgozó, harcos, jövőbeli, baráti körös.

Darrow 2 éve szegődött el felesége gyilkosához. Már az akadémián végzős, egyetlen flottát kell legyőznie a győzelemhez. Csalással elveszik a diadalát, majd ellenségei túlerővel rátörnek, megalázzák és lejárató hadjáratot indítanak ellene. Mentora is elfordul tőle, és így veszélybe kerül minden, amiért arannyá lett. Kénytelen veszélyes 6_11arany_haboru.jpgszövetséget kötni Sakállal, aki szintén az apja kegyeibe akar visszaférkőzni. Mire Darrow feleszmél, már az udvari intrikák középpontjában áll, ahol maga az uralkodó tör az életükre. A helyzeten nem segít az sem, hogy Musztáng látszólag a másik oldalon áll, egy korábbi barát szeretőjeként. Halálig tartó viadal, a Mars lerohanása, egy legenda hadba szólítása, és még a szív ügyeinek is az elrendezése – a vörösből lett arany egy percre sem tétlenkedhet, ha meg akarja valósítani a Társadalom hierarchiájának átrajzolását.

Amiért én egy sci-fit, de bármilyen regényt szeretni tudok, az ebben megtalálható. Nem is fogok, nem is akarok hibákat keresni – simán csak örülök, hogy ez a könyv megszületett és olvashattam. Vagyis, rajongói sorok következnek. Miért az egyik kedvenc regényem az Arany háború? Már rég listáztam, vagyis, pontokba szedve következnek az indokok.

1: tökéletes folytatás. A sorozat második kötete, ami egyszerre pazar folytatás, remekül előkészíti a trilógia zárlatát és még önállóan is megállja a helyét. A történetet 2 évvel később folytatja, gyorsan vázolva, a megkezdett szálak hogyan fejlődtek tovább. Van kis emlékeztető a cselekményben elrejtve, de mer nagyon más lenni, mint az előző rész. Az első fejezetekben levő űrcsatákból az akadémián simán lehetett volna az első részhez hasonló regény, de az csak a felvezetés. Utána máris a nagyobb játszmákban találjuk maguk, mindenféle összeesküvéssel és csatákkal. Önállóan izgalmas és jó a cselekménye, de olyan szálakat nyit meg, amelyekből következni fog a Hajnalcsillag.

2: fordulatos cselekmény. Elejétől végéig izgalmas, és nem szűkölködik a meglepő húzásokban sem. Van itt űrcsata, féltékenység, halálos párbaj, szerelmi háromszög, belső gyötrődés, államcsíny, mindenkinek kedvére való események. Nincsenek üres menetek, de nem csak cselekményközpontú a regény. Nagyon erőteljes a karakterábrázolás és -fejlődés, miközben egy diktatórikus világot is bemutat. Azt már említettem, hogy nagyon durva nyitott vége van? Azonnal olvasnád tovább.

3: az emlékezetes karakterek. Vegyük csak a főhőst! Darrow, aki egyszerre két identitással rendelkezik. A vörös lázadó, az arany sikerember. Ő saját magával, az érzéseivel is folyamatos harcot vív, és állandóan tanul. A kedvenc részeim, amikor emberséget csempész az aranyak rideg világába. Vagy, ahogy ki meri nyitni újra a szívét, és fokozatosan egy férfivá válik, aki egyesíti magában az aranyak és a vörösek erősségeit. De itt a mellékszereplők is karakteresek és összetettek. Bárkit ki tudnék emelni, és részletezhetném, miért izgalmas figura. A hű, egyedi humorú Sevro. Musztáng, aki egyszerre harcos és érzékeny nő. De még Sakál is, aki egy zseniális alak, csak éppen pszichopata is mellette. Még őt is bírom!

4: több stíluselem ötvözete. Sci-fi, disztópia, akció, kaland és romantika is akad benne. Egyszer drámai, máskor humoros, néhol kész adrenalinbomba. Azért külön jár egy pacsi, ahogy a szerelmi szálat felépíti. Erős, igazinak érzem, és nem kell hozzá se nyál, se sok tér – a kevesebb is több, és egyszerűségében nagyszerű.

5: van mondanivalója. Benne van a diktatúra kritikája. Benne van, hogy nem pusztítással kell változtatni a rendszereken, vagy az embereken. Empátia, megbocsátás, kompromisszum kell mindenhez. Egyszerre tud nagy (pl. politika) és kis távlatban (egyéni élet) is bölcs lenni.

Még folytathatnám, de ez a zárósor. Egy dicséret ide is elfér: még a borítót is imádom!

 

Brown: Arany háború – Mint sci-fi: 100% akciójelentekkel teli, fordulatos és a karaktereivel is jó bánó regény.

Szubjektíven: 100% a végsőkig izgalmas, imádom a szereplőit, és a történet is többszintű.

 

Ez egy olyan regény, aminek a története ugyan önmagában is megáll, de a világa erősen épül a korábban megtudottakra. Sajnos, akkor nem fogjátok érteni a miérteket, a társadalmat, ha az előzményeket nem ismeritek. 

Segítség gyanánt összefoglaltam az előző kötetben történteket:

Vörös lázadás:

Az emberiség már meghódította a világűrt is. A Társadalom szintekre tagozódik, Színek jelölik az egyes szinteket. Minden színnek megvan a maga feladata: pl.: a rózsaszínek szórakoztatnak, színészek és prostituáltak, gyönyörűek és gyengék. A szürkék a parancsot végrehajtó tökéletes katonák. A kékek a tudomány emberei, ők vezetik a flotta hajóit. A vörösek rabszolgák – az alja munkát végzik a felszínen, a bányákban pedig abban a hitben dolgoztatják őket, hogy ők készítik elő a Mars gyarmatosítását és az emberiség túlélését. A csúcson pedig az aranyak állnak, akik irányítják és vezetik a társadalmat. Nagy harcosok, okosak és kegyetlenek.

Darrow bányász vörösnek született. Ám felesége tragikus halála után megszeg egy szabályt – eltemeti az aranyak által kivégzett asszonyt. Rá is halál várna, de az Árész fiai – a lázadók, akik meg akarják dönteni a társadalmat – a nagybátyja segítségével visszahozzák az életbe, és felajánlanak neki egy lehetőséget. Átfaragják (szó szerint, a testét és a DNS-ét is megváltoztatják), hogy Arany legyen. Így beépülhet a társadalom irányítói közé, hogy belülről rombolja szét a rendszert.

Átmegy a teszteken, és felveszik az aranyak kiképző iskolájába. Oktatás helyett kiviszik őket a pusztába, ahol csapatokra osztják őket. Egymást kell legyőzniük. Hónapokig háborúznak egymással.

Darrow a Háború házába kerül, végül ő nyeri a versenyt. Közben szerelmes lesz, köt pár nagy barátságot és ádáz ellenségeket is szerez. Kobold – Sevro: hű barát. Alacsonyabb, rondább, mint egy átlag arany, de nagyon hűséges és jó értelemben őrült. Musztáng – Virginia: a szerelem. Okos és harcias lány, akivel eleinte más csapatban vannak, és ellenségek. De össze kell fogniuk, és együtt hoznak létre egy új csapatot a kitaszítottakból és legyőzöttekből. Sakál ikertestvére, annak az Augustusnak a lánya, aki kivégeztette Darrow feleségét. Sakál – Adrius: Musztáng ikre. Zseniális, de pszichopata. Célja a saját felemelkedése és ragyogása. Ellenségek, de nem személyes okokból, mindketten hatalmat akarnak, csak más okból. Cassius: az Augustus-ház ősi ellenségei közé tartozó Bellona. Jóképű, okos, mintaarany. Nagyon jó barátok lesznek Darrow-val, míg ki nem derül, hogy az egyik próbán Darrow feladata volt, hogy Cassius öccsét megölje. Cassius bosszúból ellenséggé lesz, miatta válik Darrow kitaszítottá, és kell, hogy megalakítsa a saját csapatát a Háború háza helyett.

A győzelem után sor kerül a kiválasztásra – a társadalom nagy emberei maguk mellé vehetik a nekik tetsző fiatalokat. Darrow Augustus mellé szegődik el, ezzel ér véget az első kötet.

Remélem, így már érthetőbb az Arany háború is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8715804500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2020.06.15. 00:30:06

Hát, ebből nem sokat értettem. Nem ártott volna, ha azoknak írod ezt a recenziót, akik nem rendelkeznek az Általad birtokolt háttértudással. Az első kötet ismerete nélkül ugyanis most konkrétan fogalmam sincs, hogy miről is szól ez a történet.
Úgyhogy a következő poszton sokat segítene, ha feltételeznéd, hogy nem mindenki tudja azt, amit Te, de érdekli őt a dolog ahhoz eléggé, hogy elolvassa, amit írsz. És akkor nem okozol csalódást.

BBerni86 2020.06.15. 08:54:23

@Dan da Man: Köszönöm, hogy jelezted a problémát! Valóban, ez egy olyan regény, amelyhez szükség van az alapismeretekre. Csatoltam a poszthoz egy összefoglalót a korábban történtekről, kiemelve a társadalmat és a szereplőket, remélem, segít az értelmezésben.
Bízom benne, hogy a regényektől nem vette el a kedved a poszt, én nagyon szeretem őket és örülnék, ha többen megismerkednének velük! A Vörös lázadásról különben már írtam korábban, akár az a poszt is segíthet képbe kerülni.
A tanácsod igyekszem megfogadni a jövőben!
süti beállítások módosítása