Világokat járó, családot egyesítő, üzenetre válaszoló.

Joshua megöregedett, és elmagányosodott. Egykori felesége halott, a fia pedig nem akar hallani az apjáról. Egészen másképpen gondolkodnak a világról. A férfi így egy világok közti útra indul, de bajba kerül. A fia érkezik a megmentésére, és az apa-fia páros kap egy esélyt, hogy begyógyítsák a múlt sebeit. A békülést egy szörnyeteg zavarja meg, amely elragadja Joshua fiát. Ő egy itt megismert troll segítségével indul a gyermeke megmentésére, hogy aztán egy újabb kozmikus kalandba is belerángassák. Egy különös üzenet terjed a világban: kérve a csatlakozásra az embereket. Joshua is az expedíció tagja lesz, akik válaszolnak a hívásra, és a választ keresik arra, ki és mibe akarja bevonni az emberiséget.

Egy hosszú sorozat végére értünk ezzel a kötettel, és most sem vagyok okosabb, mint az első rész végén. Annyira szerettem volna, ha azt írhatom, hogy legalább ezért a részért megérte átrágni magam 5 vaskos köteten, de hazudnék. Annyira nem az én stílusom, annyira nem tudtam vele mit kezdeni, hogy semmivel nem lenne rosszabb, ha kihagytam volna ezt a sorozatot az életemből.

Ami pozitív, és ezt hangsúlyoznám, hogy most valamivel több kalandot sikerült a szerzőpárosnak a cselekménybe tennie. Amikor a szörny feltűnik, elragadja Joshua fiát, majd megindul a mentőakció, az már tudott tetszeni. Nem azt mondom, hogy kalandregényes vagy nagyon izgalmas lett volna, de végre lett cselekmény, egy érthető cél és tettek sora, ami elvezetett a megoldáshoz.

Sajnos, ez csak egy kis része az egésznek, és a többi nagyon hidegen tudott hagyni. Tudom, sokakat érdekel, van-e más értelmes élet is az univerzumban. Nekem ez viszont nem érdekes, és itt sem hozott lázba, kihez kellene csatlakozni. Ahogy az a kérdés sem foglalkoztat, hogy mit rejt az univerzum sötétje a Naprendszeren kívül. Űrhajós történetből nekem az olyan tetszik, mint A marsi vagy a Vének háborúja.

Igen, Baxter és Pratchett kézben tartják a regényvilágát, és egy lépéssel megint tágították. A szereplőket, a világ szabályait is megtartották. Logikus, érthető – bár előismeret kell hozzá, mert minden kötettel tágítottak egy kicsit rajta, és akkor lehet érteni az újabb és újabb ötleteket az új részben, ha a világ szabályaival tisztában vagyunk korábbról.

A stílusa is olyan, mint az előző 4 része. Kényelmes, leíró és lassú. Annyira vártam végig, hogy kezdjen el felpörögni, legyen valami nagyon cél, ami felé haladunk. Vagy legalább lenne szebb a szöveg, nem olyan tudományoshoz közelítő, ami nem nyújt szórakozást nekem. De ahogy eddig sem, most sem kaptam ezt meg.

Jobban el tudtam volna ezt fogadni, ha a végére tartogattak volna egy nagy durranást. Egy látványos lezárást, valami olyan tanulságot, hogy értsem, mi volt a sorozat célja. Ilyen azonban nem volt, pont olyan stílusú zárást kapott ez a rész is, mint a korábbi 4. Még csak azt sem merem biztosan leírni, hogy ez a zárlat. Mert ok, Joshua története lezárul, már annyira öreg, hogy rá már nem lehet építeni. De a végén ott az unokája, aki természetes ugró. Simán lehetne vele haladni tovább, bár nem tudom, a kozmosz után mi lenne a következő lépés. (Az ott különben mi a végén? A baba lépett át valamerre és a nagyapja kereste meg, viszi haza, vagy a családja hagyta el? Azt azért nem hiszem.)

A végére is egy pozitív részt hagytam. A karakterfejlődés. Eddig idegesített, hogy mennyire hanyag volt Joshua a családjával. Szerette őket, de nem tudott velük lenni, valami mindig fontosabb volt. Most, öregkorára ismeri fel, mennyi mindent kihagyott és próbál javítani a dolgokon. Ezt díjaztam.

Annak meg felettébb örülök, hogy ennek a sorozatnak a végére értem. Jöhet majd a Dűne…

Pratchett & Baxter: A Hosszú Kozmosz - Mint sci-fi: 50% egy újabb lépést tesz hozzá a világhoz, kicsivel több kalanddal, mint eddig.

Szubjektíven: 45% bár Joshua útja, amikor a fiát igyekszik menteni, tetszett, a többi a szokott.