Titkos szervezetet egyesítő, mágikus, hatalmi játszmás, rasszizmussal küzdő.

Az 1950-es években a fiatal Atticus a háborúból tér haza. Túlélte Vietnam poklát, katona volt, mégis, az Államokban nagyobb veszélyben van, mint külföldön. Mivel fekete bőrű, egyes államokban a rendőrök gond nélkül végeznének vele, és a lincseléstől is tartania kell. Mégis, útra kell kelnie, mert apja, akivel a bevonulása előtt összeveszett, a segítségét kéri. Atticus anyjának a családját nyomozta le, és a fiúnak olyan öröksége van, amit át kell venniük. Atticus pár baráttal indul el az apja nyomdokain, és egy titokzatos szektára bukkan, aminek a felmenői a mesterei voltak. Tudósok, egyben mágusok gyülekezete, akik a természet megváltoztatását tűzték ki célul, és ehhez szükségük van a fiatalemberre, ha a bőrszíne nem is tetszik neki. De a társaságon belül is harcok dúlnak, és Atticus sakkfigura a játszmáikban.

Az HBO sorozata miatt kezdett érdekelni ez a könyv, meg az Agave reklámjai is felkeltették a figyelmem. Nekem különben jobban tetszik az a keménytáblás borító, ahogy megkaptam a könyvet, a filmes védőborító nélkül. Tudom, a reklám miatt kell az HBO borító, ami aztán kútba esett, de az már egy másik történet. A lényeg, szerettem a könyv borítóját. Pláne, miután olvastam, és elkezdtem felfedezni a szimbolikáját. A KKK csuklyákat felfedeztétek? Nagyon nem véletlen az a képi trükk benne.

Ennek ellenére a könyvet mégsem szerettem meg. Ha urban fantasy regényt veszek kézbe, akkor valami olyasmire vágyom, mint a Dresden akták. Ez pedig nagyon más vonalon haladt. Kevés a mágia, de ez még csak hagyján. Viszont, az egész sztori egy nagy metafora és tanmese a rasszizmusról. Ugyan ott van a mágikus harc a háttérben, de a fő konfliktusok mindig a bőrszín miatt voltak benne. Ahogy Atticus óvatosan mehet keresztül egy olyan országon, amiért háborúba ment, mert van olyan seriff, aki a bőrszíne miatt simán hátba lőné. Ahogy majd később az egyik szereplő rákap arra, hogy mágiával fehér nővé váljon. Ahogy látjuk, hogy mennyire másként bánnak vele attól függően, hogy milyen a bőrszíne. De még a varázstársaság is rasszista. (Azt mondjuk mindig nagyon kétszínűnek éreztem, hogy ennek ellenére a néger rabszolganőkkel háltak, félvér és megtagadott gyerekeik lettek. Ahhoz nem voltak rasszisták, hogy ezt tegyék a nőkkel?)

Ha csak ezt nézem, mit mesél el a gyűlöletről, a faji előítéletekről, és példázatosan, nem a képünkbe üvöltve, akkor korrekt regény. Van tartalma, és mondanivalója.

Csak éppen, nekem a fantasy kellett volna. Amihez vannak jó ötletek. A már emlegetett bőrszín váltás, vagy a társaságon belüli titkos játszmák. Csak éppen mindez a háttérben van, és gyakran nem is értettem, mi van éppen. Ami legjobban zavart, hogy még Caleb végjátéka sem volt tiszta. Ő egy távoli, különben fehér rokon, aki a szekta vezére akar lenni és egyesíteni a különböző ágakat. Ehhez Atticus ismerőseit és családját használja fel – csak éppen, miért? Ha nem velük játszadozik, sokkal másabb véget ért volna a történet a számára. De azzal is gondban vagyok, hogy magának a szektának milyen céljai vannak, konkrétan. Mert az elég bő, hogy visszatérni az ősbűn előtti állapotokhoz.

Küzdöttem azzal is, hogy nem szerettem meg a szereplőket. Nekem legalább egy karakter kell, akit kedvelek – vagy nagyon rühellek. Itt viszont szinte mindenki hidegen hagyott. Az egyes részekben más-más figura a kiemelt karakter, ez sem segített sokat a megkedvelésben. Ha végig egy Atticus – Caleb játszma tengelyén mozgunk, talán többre értékeltem volna. Nagyon nem tudott érdekelni, hogy melyik nő milyen módon kerül kapcsolatba Calebbel, és milyen módon használja fel őket a férfi.

Az volt a terv, hogy végigérek a regényen, és irány az HBO. Most viszont annyira elment a kedvem ettől a történettől, hogy a sorozatnak sincs kedvem nekiülni.

Ruff: Lovecraft földjén - Mint fantasy: 65% példázat jelleggel mesél rasszizmusról, mágiáról és az emberi természetről.

Szubjektíven: 45% bár vannak benne találó részek, összességében nem fogott meg és fura.