Múlt bűneiért fizető, nyomozós, kisvárosi, örökbefogadó.

Átlagos nap volt, amikor a gyerekek kint játszottak. A különös az volt, hogy egy anya ott ült egyedül, csendben egy padon. Hiába szólongatták. Ahogy közelebb értek, már látták, miért ilyen: sok vér, Danielle-t valaki meggyilkolta. A kisváros felbolydul: kinek árthatott az elvált asszony, akinek sokan köszönhetik a környéken, hogy sikerült gyermeket örökbe fogadniuk? Olyan teremtés volt, akit sokan szerettek és nem ártott senkinek. Ám ekkor egy kisfiú különös üzeneteket és pénzt is kezd el kapni. Arra biztatják, kérdezzen arról, honnan származik, mi történt az örökbe fogadása körül. A Pollitt család, elsősorban az anya olyasmiket titkol, melyek segíthetnének megérteni, miért történnek most a dolgok, és mire kell még számítani. Mert ez egy bosszúhadjárat, és a múltban vannak az indokok.

Ez a könyv már csak azért is érdekes, mert a szerző Jeff Abbott – mint a neve elárulja, férfi. A regény viszont egy női thriller, amiben az anyaság és a szülői érzelmek, a nők közti szövetségek kerülnek a középpontba. Abbott olyan szerző, aki pörgeti az eseményeket, és akciódús sztorikat nyújt az olvasóinak. Ez azonban kicsit más.

Szó se róla, van ebben is bőven akció és meglepő fordulatok. Két vonalon is, hiszen a jelenben is meg kell fejteni a dolgokat, és egy nagyon összetett bosszúterv bontakozik ki, mely az egész Pollitt család végzetét elhozná. Drogok, tiltott üzelmek, egy nagy volumenű átverés, mind a jelenben. A múltban pedig egy félresiklott örökbefogadás, melynél nem csak az orosz rendszeren kellett keresztüljutni, de véres tettekre is sor kerül, hogy az amerikai pár távozhasson a kiszemelt kisfiúval. A kettő pedig egy nagy végjátékban találkozik, és nyit egy új fejezetet a történetnek.

Kémregény lesz belőle a végére! Ezt még mindig emésztem, noha Abbott logikusan építette fel, és voltak nyomok, hogy ide fogunk kilyukadni. Pláne, a végének az ismeretében sok kis korábban megismert részlet kerül a helyére és összeáll a történet. Mégis, ellenérzésem van. Próbáltam megfejteni, miért.

Talán azért, mert egészen addig nagyon nőies volt a megközelítés. Anyák küzdöttek a családjukért és a gyerekeikért. Sok volt az érzelmeket leíró rész, bár tény, hogy pörögtek is mellettük az események, ha nem is olyan tempóban, int Abbott férfi főszereplővel bíró regényeinek nagyjában. Itt több az érzelem. A végén viszont a kémekkel… ez nekem nem állt össze. Hiába logikus, hiába következik a cselekményből, mégsem tetszett ez nekem a történet végén. Még úgy is hirtelen és éles váltás, hogy ott vannak az előzmények és az előkészítés.

Volt azzal is küzdelmem, hogy nem lettek szimpatikusak a szereplők. Erre megint nehéz logikus érveket találni, egyszerűen képtelen voltam velük együttérezni. Túlzásokba esnek, amelyeket az érzelmi túlfűtöttség miatt el tudnék fogadni, de megérteni és átérezni nem fogom tudni. Még nem fogadtam örökbe, nem is fogok szerintem, de már ott nem értettem a szereplőket, hogy még nem is ismerték a kisfiút, akit haza akartak vinni. Képeket láttak róla, meg orvosi leleteket. Mégis, amikor nem vihették el, másik gyereket ajánlottak nekik, kitartottak az eredetileg nekik szánt kicsinél. Miért? Addig még nem volt érzelmi kapocs, ugyanolyan jó lett volna egy másik gyerek is. Azért ez nem olyan, mint a saját gyereknél, ahol összeköt a vér. Megint más lett volna, ha már megismerték és szerették a kicsit, de itt erről sem volt szó. De ok, ez nekem nem fog leesni.

Stílusában felfedezni benne az Abbott stílusjegyeket, de tény, hogy sokkal több érzelmet beletett a szerző. A férfi hősei kevesebbet érzelegnek, ha azért akadt arra is példa. Az valahogy tisztább, itt dominánsabbak az érzelmi indokok. Ami a cselekmény miatt ok is.

Nem ez lesz a kedvenc Abbott történetem, de egyszer el lehetett olvasni.

Abbott: Nem akarod tudni - Mint thriller: 70% két idősíkot vegyíti, izgalmas játszmákat rejtő, női szemszögű történet.

Szubjektíven: 55% a múltbeli szál lekötött, a jelen nem nagyon. Nem tudtam beleélni magam.