Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Machado: A női test és más összetevők

2020. november 24. - BBerni86

Szexualitást megélő, rejtélyes, világvégés, gyógyuló.

Még fiatal volt, amikor már tudta, ki lesz a férje. A barátság idővel kamaszkori szerelemmé érett, amiből viszony és házasság lett. A nászút után a baba is úton volt. A nő mindent a férfinak adott, egyet kivéve. Volt a nyakában egy szalag, melyet soha meg sem érinthetett, sem ő, sem a fiuk. (Még egy öltés a férj kedvéért) Egy nő körül a_noi_test.jpgösszeomlik a világ, egy vírus egyre több emberrel végez. Magányában leltárokat készít. Most éppen arról, életében kikkel feküdt le. (Leltár) Az anyjának mindig elég volt nyolc harapás, és jól lakott. Ő és a testvére viszont szerettek enni, ducik voltak. Miután a nővére lefogy egy műtéten követően, az asszony is erre készül, hogy ő is képes legyen nyolc falattal jóllakni. (Nyolc harapás) A megtámadott nő a pornófilmek nézésével kezdi visszavenni az életét. (Meghibásodott részek)

Ahogy próbáltam összeszedni, konkrétan milyen cselekménye van az egyes novelláknak, és gyártani ide pár sort a történetekről, rá kellett jönnöm, hogy komoly bajban vagyok. Ezek nem olyan történetek, amiket elő lehetne vezetni úgy, hogy ahhoz kedvet csináljak. Ahhoz túlzottan mások és formabontóan közelednek akár tabu témák felé is.

Machado témája a NŐ, így nagy betűkkel. Akihez szervesen hozzá tartozik a teste is, és annak változásai. Nagyon erős a kötetben a szexualitás is, de ez úgy van tálalva, hogy annak semmi köze az erotikához. Sokkal inkább jellemzésre és az élet bemutatására használja, mint szenvedélyek leírására vagy korbácsolására. Egy funkció a sok közül, amire a testünket használhatjuk. Már ezzel más ez a kötet. Az erotikus regények, pláne, amiben sok az ágyjelenetek, nem tudnak lekötni. Itt viszont teljesen más a szemlélet és nem is konkrétan maguk az aktusok a lényegek, hanem a velük megélt szexualitás.

Ha már ez a része a kötetnek – rendkívül sok benne a leszbikus kapcsolat, szerintem simán több, mint a hagyományos férfi-nő kapcsolat. Mivel nem szerelmes sztori, és a szex sem erotika szinten van jelen, engem nem érdekelt különösebben, hogy milyen neműek alkotnak párokat, de abban a világban, ahol egy mesekönyvet kamerák előtt darálnak le ennél lazább cselekményért, el tudom képzelni, hogy sokak gyomrát megfekszi.

A test vetületében látjuk, milyen változások vannak az életben. A szüzesség elvesztésén keresztül a terhességen át az erőszakig. Többen fontos a lelki vetület is, de alapvetően a fizikális test van a középpontban. Pl. egy posztapokaliptikus világot is megfogni egyetlen nő szexuális életén keresztül – más, formabontó, merész, izgalmas.

Zsánerek sora keveredik itt, mert hiába a nőiségről mesél mind, kicsit másképpen, más színekkel is teszi ezt meg a szerző. Mitikus és rejtélyes történetek akadnak benne fantasy körítéssel, vagy sci-fi, esetleg thriller színezettekkel. Nem véletlenül jelölik annyi díjra, amiből nem egyet meg is nyert. Túllép a sima szórakoztatás kereten, meg merem kockáztatni, hogy modern szépirodalmat is találni benne. Ha Esterházy hattyúi azok, Machado is simán az.

Tele van ötlettel, és mindig van valami, a formai másságon túl is, ami ad egy csavart a novellának. Vegyük pl. az Esküdt ellenségeket, ami egy sorozat részeinek szinopszisa, de átcsúszik paródiába és mégis, valahogy benne van a sorozat-esszencia. (Arról már nem nyilatkoznék, hogy mennyire adja vissza a tényleges sorozatot, vagy parodizálja azt, mivel pont egy olyan sorozat a téma, amit nem nézek.)

Amiért biztosan emlékezni fogok rá, hogy mennyire más, mint amit olvasni szoktam. Hogy formabontó és mégis szórakoztató is, csak teljesen másképpen.

 

Machado: A női test és más összetevők - Mint kortárs: 95% másként beszél a világról, a nőkről, miközben zsánereket is jól vegyít.

Szubjektíven: 85% egyedi, és ezzel megfogott. Új szemléletmódja van, amivel gondolkoztat.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9316299800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása