Háború utáni, esküvőre készülő, kosztümös, barátnős.

Ann fiatal nő, aki a II. világháborúban elvesztette szeretett édesapját és a bátyját is. Egy ideig a sógornőjével lakott, de az asszony Kanadába költözött új életet kezdeni. Ann egyedül maradt, és van egy kiadó szobája így. Miriam Franciaországból érkezik Londonba, ő is elvesztett mindenkit, és csak a varró tudásának köszönheti, hogy zsidóként a németek nem végeztek vele is. Felejteni akar. Dior ajánlásával a zsebében sétál be a királynő egyik divattervezőjéhez és kap állást. A szerény lány ügyes, és a szintén itt dolgozó Ann megkedveli. Hamarosan Miriam költözik be a megüresedett szobába, és a két lány igyekszik szerelmet, boldogságot találni, miközben az ő divatházuk kapja a felkérést, hogy készítsék el Erzsébet hercegnő esküvői ruháját. Napjainkban a szeretett nagyanyját elvesztő Heather a nagyi holmija között olyan mintát talál, mint az a bizonyos esküvői ruha. A lány rádöbben, a nagyi is dolgozott a királynő esküvői ruháján, és Londonba repül, kideríteni, miért is nem tudott erről a család és miért költözött Kanadába a nagyanyja.

Mielőtt elkezdenék kritizálni és kérdőjeleket kitenni, le kell szögeznem, hogy szerettem ezt a regényt. Így nem bántani akarom, még ajánlani is merném, csak éppen pár dolog nem világos a könyvvel kapcsolatban, és kicsit keresem a válaszokat.

Az első, hogy mégis, milyen regénynek lehet ezt nevezni? Kicsit a romantikus, kicsit a történelmi, kicsit a női között ingadozom, de egyiknek sem felel meg igazán. Vagy inkább fogjam fel úgy, hogy mind egy kicsit? Ahogy már említettem, ingadozom.

A történelmiségét a kor adja. Közvetlenül a háború után játszódik, az élet még igyekszik visszaszokni a megszokott kerékvágásba. Az embereknek sok a sebe, kinek fizikai, kinek lelki. Miriam a holokauszt poklából érkezik, Ann is elvesztette a családját. Anglia a nyertes oldalon volt, és jön a hercegnő esküvője. A szerző jól elkapja, hogy milyen lehetett az átlag embereknek, nyerni és mégis annyi veszteséget feldolgozni. Azt még kicsit sokalltam is, ahogy a királyi családért rajonganak, de itt vannak mellette igazi érvek is, ez nem csak egy vak szeretet az uralkodó család felé.

Ugyan nem úgy történelmi, mint lehetne, de van benne valami, amiért mégsem tagadnám meg tőle teljesen a jelzőt. Egy kis valódi történelem, egy kis divattörténet, és közben egy más réteg is rákerült a regényre.

A női regényé. Bár három nő van a középpontban, és az ő nézőpontjaik váltakoznak, igazából kettő van benne, aki számít is. Heather elég üres karakter, nem is sokat tudunk meg róla, neki az a szerepe, hogy összekösse a múltat a jelennel és a szerző megmutassa, mi lett az igazi hőseivel. Miriam és Ann is jóravaló, tehetséges lányok, akiket könnyű volt megkedvelni. Ann az élénkebb, Miriam a félénkebb, de cserébe nagyon erős a művészi vénája. Tetszett az is, ahogy a barátságuk ábrázolva lett, ahogy a saját útjuk kezdi járni és alakítják az életük.

A szerelem van benne legkevésbé, de Miriam szerelmi szála miatt mégis részben jogos a romantikus. Az egy olyan idilli szerelem meséje, ami segíthet egy sokat szenvedett lánynak újrakezdeni, és reményt is ad. Ann történet egy másik történet, abból feminista és nők elleni erőszak kérdéskörét lehet kibontani. Ennek is van sajnos relevanciája, és ha feminista olvasmánnyá nem is teszi a regényt, akár ezt is kereshettem volna benne.

Könnyű olvasni, gördülékeny a szerző stílusa és nekem eladta a sztorit.

Vagyis, történelmi olvasmányként nem tökéletes, de ez mellette más is. Inkább előny? Talán.

Robson: II. Erzsébet ruhája - Mint történelmi: 60% nem igazán történelmi, de jók a karakterek, a hangulat és a téma is.

Szubjektíven: 85% szerettem a hősnőit, a bekerült divatot, a női barátságok erejét benne.