Jövőbeli, drogos, idegen lényes, hatalmi harcos.

Barney egy prekog, aki a divatra specializálta magát. Előre tudja jósolni, melyik termékek lesznek népszerűek. A cége profilja a Pisze Pat babák – a Marsra telepítettek menedékét jelentik ezek a babák, melyeknek az életébe képzelhetik magukat egy drog segítségével. Most azzal kell szembenéznie, hogy őt is behívták. Ha nem talál ki valamit, mehet ő is a Marsra. A főnökének is megvan a maga baja: Palmer Eldritch 10 év után tért vissza a világűr távoli feléből, és egy olyan anyaggal rendelkezik, melyek egyeduralkodóvá tehetik a babák és a drogok piacán. Lehet, hogy az életére kellene törnie? Barney észre sem veszi, és már az ő élete is annak a tervnek a része, hogyan tegyék tönkre Palmer termékét.

Már én is unom, hogy Philip K. Dick regényei kapcsán ismétlem magam. Annyira keresem, miért olyan forradalmi és nagyszerű, de csak azt érzem, hogy valamiből kimaradok.

Mit látunk benne a jövőről? Az emberiség elkezdte meghódítani az űrt, de a kolonizáció gyötrelmes. Erőszakkal telepítenek a Marsra, ahol az emberek annyira nyomorultul érzik magukat, hogy a drogokhoz menekülnek. Lássam ebbe bele, hogy úgy elidegenedünk, és annyira elmagányosodik a modern ember, hogy menekülnünk kell valamibe? Ok, mi még nem drogot szedünk, hogy Barbie babák életébe képzeljük bele magunkat. De ahogy olvasunk, tévézünk… nem akarom, de látom a hasonlóságot.

Az viszont megvan teljes egészében, ahogy a vezetők áskálódnak, korrumpálódnak a profit védelmében. Fel sem merül, az embereknek mi a jó vagy rossz, csak a vezető termék védelme és a vetélytárs kiszorítása számít. Ez abszolút betalált, ebben könnyen megtalálom a jelent.
Ahogy Barney példáján az is pipa, hogy a karrierizmus hogyan teszi tönkre a magánéletet. Neki lehetett volna klasszikus családja, nejjel és gyerekekkel. Nem azt választotta. Aztán már bonyolultabb kérdés, hogy boldog lett-e. (Nem, de szerintem a családdal sem lett volna az.)

Végül, az Isten kérdés. Ezt nem tudom feldolgozni. Kinek, mi az isten? A hit erejét kiértettem a regényből, de ennél mélyebbre nem jutottam. Pedig birizgálja az agyam, hogy itt lenne a nagy meglátás. Valami Istenről, hitről – de megfogalmazni se tudom igazán, még a kérdésfeltevést sem. Noha a cím is erre lök: stigmák.
Abba az irányba kellene elmennem, hogy leszünk kicsit isteniek? Mert a stigmák majd többeken megjelennek, és megfertőződnek. De istennel, vagy simán valami idegennel? Egyáltalán, mi dönti el, mit tekintünk istennek? Ha abban a világban ő az irányító, mindenek ura, akkor az isten ott ő, nem?

Ha a sima cselekmény szintjén maradok, akkor is érdekes a regény. Többféleképpen keverednek az idősíkok, nézőpontok, víziók. Én próbáltam Barney történetére koncentrálni, aztán hozzá kapcsoltam be a többieket. Néha éreztem, hogy a jövőbelátás miatt bizonytalan, mi a biztos és a jelen, mi a lehet és a jövő. De ezt most játékosnak éltem meg, és elvoltam vele, hogy próbáltam kirakni, mikor és kivel mi történik. De nem egy könnyen feldolgozható kötet ez. Lehet vele kirakózni.

Nincs túlírva sem, Dick a lényegre szorítkozik. Nem magyaráz túl. Nekem nem ártott volna, ha szájbarágósabb, de értem. Ez is a nagyságának az egyik jellemzője. Hagyja, hogy magunk fejtsük fel a rétegeket és keressük a kérdéseket és a válaszokat is.

Bár nem ez a legrosszabb Dick regényélményem, és még le is kötött a könyv, azért nem igazán tetszett. A novelláit még mindig többre becsülöm.

Dick: Palmer Eldritch három stigmája - Mint sci-fi: 70% lényegre szorítkozik, jövőbeli víziót alkot, melybe mai kérdéseket is felvet.

Szubjektíven: 40% lekötött a sztori időbeliségének összerakása, de nem hiszem, hogy értem.