Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

2021. április 18. - BBerni86

r.jpgMonninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Heather egyre jobban vonzódik Jackhez, aki a lányt a nagyapja naplója alapján viszi el ide-oda. Annyira egymásra hangolódnak, hogy a lányokkal meg is egyeznek abban, hogy külön válnak. Az egyiküknek haza kell repülni, mert mobilt, papírokat, mindent elvesztett. A másik is rátalál a nagy Ő-jére, aki Spanyolországba megy tovább, és a lány is vele tartana. Heather pedig Krakkóba megy Jackkel.

A napló alapján szép helyekre jutnak el, és a kapcsolatuk is fejlődik. Már azt tervezik, hogy Jack nem fejezi be a körutat, hanem hazarepül a lánnyal és együtt fognak élni New Yorkban. Heather apja ugyan szkeptikus, de neki semmi nem jó, amit a lánya eltervez.

Párizsból indulnának haza – Jack azonban nem jön el. Heather szíve összetörik.

Kb. fél évvel később, tavasszal visszatér Párizsba a barátnője esküvőjére, aki hozzámegy a nyáron megismert és megszeretett ausztrál fiúhoz. A vőlegény lesz az, aki elárulja Heathernek, mi történhetett igazán. Jack vele ment el a kórházba, és láthatóan rossz híreket kapott. Nem mondta el a lánynak, hogy rákos volt – ott pedig megkapta a hírt, hogy a kór visszajött, halálra van ítélve.

Heather őrzi a naplót, és tudja abból, Jack hova tart. Utánamegy Bulgáriába. Egy ünnepségen egymásra találnak – szerelmesek, táncolnak, de mindketten tudják, ez az út vége. Jacken már nagyon látszik, hogy hamarosan meghal.megtortek.jpg

Belle: Megtörtek

Dása szembesül azzal, hogy a tanítványai sorra mennek el. Egy szerb edző elcsábítja a szülőket. Még küzdeni próbál, de az ereje lassan elfogy: az apja súlyos beteg, és Hunorral is építeni kell a kapcsolatát, ha meg akarja tartani a férfit.

Egy baleset aztán mindent felkavar: Hunor kedvenc diákja autóbalesetet okoz. Elüt egy kisfiú, Viktort, aki Dása kedvenc tanítványa. A kórházban derül ki, hogy Viktor Hunor kamaszkori nagy szerelmének a fia. Viktor túléli, a másik fiú nem. Dása apja is meghal. A temetés pont akkor lesz, amikor Hunor tanítványáé.

Dása felszámolja a pesti életét, átadja a tanítványait is, és kiköltözik Oroszországba. Cukrásznak kezd el tanulni. Épp egy versenyen vesz részt, amikor a tévében egy orosz tehetségkutató megy. Ott van Hunor, aki neki énekel. Rohanna a férfihoz, de ő már itt vár rá. Mindketten rendbe szedték az életük, most megpróbálhatják itt együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9516504968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása