Zenés, sztáréletet bemutató, botrányos, vallomásos.

Érdekes műfaj az önéletrajz. Hogy döntöd el, mikor érdemes megírni? Nem kicsit olyan, hogyha leírod az addigi életed, mintha arra készülnél, hogy ezzel vége? Már nem teszel semmi olyasmit, amit érdemes lenne elmondani rólad később?
Elton John 2019-ben írta meg a sajátját, de nála azért más ok is volt. Lezárás – az aktív zenész életnek, koncertekkel és fellépésekkel véget vetett, hogy a családjával lehessen. Így ez neki lezárás, az aktív zenész Elton Johné. Az meg plusz hozzá, hogy a Rocketman sikere miatt jól el is lehetett adni.

A történet lineárisan van elmesélve. Elton John a gyerekkoránál kezdi, majd halad a karrierjén végig, eljutva arra a pontig, hogy jön valami, ami fontosabb lett, mint a zene. Beszél arról, hogy a szülei hogyan veszekedtek egymással, és mennyire nehéz személyiség volt mindkettő, mit örökölt meg belőlük. Mesél arról, milyen volt a konzervatórium, de hogy érdekelte jobban a rock és hogyan indult a karrierje. A szexualitása felfedezése, az egyre nagyobb zenei siker, majd a féktelen bulik. Ugyanakkor majd az is, ahogy vissza kellett indulnia a normalitás felé. Hogyan vesztett el olyan barátokat, mint Gianni Versace vagy Lady Di.

Az önéletrajzok sikerének egyik titka lehet, ha valaki érezhetően őszinte. Ha nem egy képet akar neked eladni magáról, hanem tényleg magát adja. Elton John kötete kitárulkozó, és őszintének hat.
Szembenézés és nem fél a tabutémáktól. Azt ugyanolyan természetesen mondja el, hogyan kapta rajta az apja maszturbálás után és okozott szexuális traumát neki, mint később a drog mámorát vagy a leskelődés iránti hajlamát – mert élte a vad rocksztár életet, de szívesebben nézte az orgiákat, mint vett részt bennük.
Azért nem annyira szabados a könyv, hogy rá kellene sütni a 18-as karikát, és nem is erotikus történet, de ugyanúgy kezeli az intimebb vagy botrányosabb témákat is, mint a zenei díjakat vagy hatásokat. Ez az, amiért érdemes elolvasni. Hiteles.

Hosszú, nagyon sikeres pálya van a zenész mögött, és ez nagyon zenei könyv is. Nem szakmáznak, nem kell akkordokat megtanulnunk vagy szaknyelvet megérteni, de itt vannak, kik voltak rá hatással és a munka folyamata. Ugyan jobban élveztem volna, ha a dalok eredetéről több is belekerül, ha vannak jó sztorik, de inkább az van kiemelve, mi lett sikeres, mibe mennyi munka van és a meglepetések. Mint Az oroszlánkirály, amiről maga Elton sem gondolta, hogy akkorát fog szólni.
A zene sztárok szintjén is jelen van, hiszen Elton nagyon sokakat ismer. Amit nem kaptam meg a saját dalai kapcsán történetekben, a zenésztársakkal kapcsolatban megvan. Kevés vonással is érzékletesen festi le az embereket, és megmutatja, ő milyennek ismerte meg Madonnát, Lady Gagát, Elvist vagy éppen Freddie Mercury-t. De ez csak egy szűk névsor, nagyon sokan itt vannak a lapokon, és nem egyszer volt is olyan érzésem, hogy akit érdemes a zenei életben ismerni, Elton ismerte. Pl. Eminem is a listán van – azért Elton Johnról szerintem kevesen asszociálunk Eminemre.

Ha már a hírességek, ketten vannak, akik nagyon kiemelkednek a többiek közül. Talán, mert hozzájuk tragédia is kötődik. Versace és Lady Di. Az utolsó királynőben nem is olyan régen olvastam arról, hogyan énekelt Elton a temetésén. Láttam a felvételt is. Most elolvashattam, ő hogyan élte meg. Szívszorító, maradjunk annyiban. Még inkább az, ahogy Gianni Versacéről emlékezik. Ahogy már említettem, jó a karakterek megragadásában, és a divatikon alakját annyira emberire, egyedivé és szerethetővé tette, hogy nem csak a Versacét, de az embert is tudjuk vele gyászolni.

Tehát, jó történetek sora és rengeteg zene. Ehhez hozzájön, hogy mennyire olvastatja Elton John – vagy szellemírója – stílusa is. Önironikus, van humora és nagyon egyedi. A kötet erőteljesen előadói, mintha nem is leírt szöveg lenne, hanem élőszóban előadás, egy nagy monológ. Olvastatta is magát, és nem egyszer kaptam azon magam, hogy az egyik képen nagyon vigyorgok – pl. a királynő, amint pofozkodik – utána pár oldallal meg a könnyeim törölgetem – búcsú lady Di-től.

Személyes élményként meg azért adott, mert hiába láttam a Rocketmant és azért az nyitott az Elton Johnról őrzött képemen, azért nekem ő az a popzenész maradt, aki Az oroszlánkirály zenéjét jegyzi. Elton, mint rocksztár? Igen, most már azt tudom mondani, hogy igen. A kötet után egyértelmű, hogy nem csak popsztár, rocksztár is.

John: Én - Mint életrajz: 90% zenei előismeret nem árt hozzá, de tabuk nélkül bemutat mindent.

Szubjektíven: 85% őszintének hittem, szerettem a stílusát és sok jó történet van benne.