Családos, vidéki életes, veszélyes helyzetet kezelő.

Jenny boldog az új életében, a szeretett férje mellett. Russell nem változott semmit, mindig van legalább egy bolond ötlete, amely a feje tetejére állítja a farmot. Most éppen baromfikat akar tartani, meg is veszi az állatokat. Ám amíg a csirkeól nincs készen, beköltözteti őket a ház fürdőszobájába. A szerelem még tart, és a család is bővült egy kislánnyal, akinek a Joy nevet adták. Jenny magára talált, anya és feleség, már nem a teljes önbizalomhiányban szenvedő semmi lány. A dadogása is már csak ritkán jelentkezik. Ám egy nap feltűnik Jonathan a színen, és Jenny érzi, hogy rosszban sántikál. Maga próbálja kezelni a helyzetet, bár tudja, hogy a férjét is be kellene vonnia. Szerencsére kis időre Thomas is visszatér, és Jenny esélyt kap megvédeni a családját és a kiharcolt boldogságát – magától is.

A cím megtetszett, főleg az előzmények ismeretében. Jenny volt a semmi lány, akit a családja bezárt egy kalitkába és végletekig kihasznált. De jött Russell, kiszabadította, és mellette a lány felfedezhette a saját értékeit, boldog lehetett. Ennek a története volt a Semmi lány, amit érdemes elolvasni, és csak folytatásként ismerkedni a Nem semmi lánnyal.

Hiszen a cím is összekapcsol, a kettő szorosan egymásra épül. Jenny élete, a dadogása, a félelmei és a szereplők is akkor az igaziak, ha megvan az előismeret. Természetesen a farm mókás eseményei, a regény végére betett vészhelyzet érthető az előző kötet nélkül is. De pl. Thomas jelenségéhez nagyon kell a Semmi lány is…

A cselekmény könnyed és a regény teljes első fele mosolygós, életvidám és egy bolondos család mindennapjaiba enged betekintést. Russell nagyon angol figura, ahogy elképzelem, miként telepíti be a tyúkokat a fürdőkádba. De nem csak a humora miatt napfényes. Bár Russell és Jenny között hagyományos értelemben nagyon kevés a romantikus jelenet, mégis süt az egész történetből, hogy mennyire fontosak egymásnak és összetartoznak.

Ami azért nekem fura volt, hogy a kis Joy mennyire nem része az eseményeknek. Ok, kisgyerek még, de alig tűnik fel. Azt gondoltam, sokkal többet cipelik magukkal, vagy jobban kifejezik, hogy ő a kis hercegnőjük. Ahhoz képest gyakran olyan a cselekmény, mintha nem is szülők lennének és Joy se lenne.

Ha már az, ami furcsa és nem tetszett. Jenny visszaesése. Ahogy már utaltam rá, a cím megfogja, hogy Jenny már nem semmi lány. Bátrabb, erősebb, önálló személyiség. Mégis nagyon könnyen hagyja, hogy a kétségek visszalökjék egy korábbi állapotába. Már annyi oka van, hogy magabiztosabb legyen, érezheti, hogy szeretik és a kétségek mégis hosszan nyerni tudnak. Én nem akartam még egyszer azt olvasni, hogy Thomas és Russell igyekeznek összekapni és meggyőzni, hogy ő is értékes és szerethető ember. De volt ez is, sajnos.

A másik csalódás, hogy sokkal nagyobb durranást vártam a végére. Jenny az elbeszélő, de mindentudóként, már a jövőből visszanézve a jelenre. Vannak is folyamatosak utalások, hogy micsoda helyzet lesz a végére, és bár máshogy csinált volna dolgokat. Aztán, ami lett, a rákészülés után alig tűnt valaminek.

De itt nem is az a lényeg, hanem a karakterek és a humor. Azok a legtöbb esetben rendben vannak. Színes alakok vannak az egész regényben, és még ellenszenvesebb figuráknak is lehet egy-egy szerethető vagy éppen mosolygós megjelenése. Francesca erre a tipikus példa, akit nagyon lehetett a dolgaiért utálni, de azért ő nem egy mesebeli gonosz mostohatestvér.

Jodi Taylor stílusa felismerhető a köteten. A cselekményben, a humorában, a hangulatában is. Korrekt folytatás lett, de azért az első rész szintjét – ötletben, mondanivalóban – nem érte el.

Viszont, a vége megint ad egy kiskaput. Lehet, nem is bánnám, ha trilógiává bővülne a sorozat, és látnánk még Jennyt és Russellt a nagyobb lányukkal és a kisfiukkal.

Taylor: Nem semmi lány - Mint humoros: 70% angol humor, sok különc figura és élethelyzet. A szereplők eladják.

Szubjektíven: 55% nem az én humorom, és se a nagy boldogság, se a kétség nem tetszett.