Háborús, jellemet formáló eseményes, életutas.

Ella bárónő nem egy szokványos nemes kisasszony volt a XX. század első felében. Bár férjnél volt, és két fiút is szült a férjének, 25 évesen felpakolta a gyerekeit és visszaköltözött az apjához. Hamar elvált, hogy hozzámehessen egy fess angolhoz, akinek szintén el kellett válnia, hogy a frigy létrejöhessen. Mindketten csalódtak a másikban: sem az életre szóló nagy szerelem, sem a biztos anyagi vagyon nem lett meg. Egy kislány viszont született a kapcsolatból. Audrey az anyjával és a holland rokonokkal nőtt fel, és korán nagy szenvedélye lett a balett. Kemény dolgozott, hogy príma lehessen belőle, megküzdve a magasságával is. A kitörő világháború azonban megtörte a karriert: jött az éhezés, a harcok, a rokonok elvesztése. A lány híreket vitt, táncolt az ellenállóknak titkon és ápolónőként állt helyt. Olyan emlékeket szerzett, melyek miatt világsztárként, 30 évesen nemet kellett mondania Anne Frank eljátszására. Túl személyes lett volna, ami fájó emlékeket kavart volna fel.

Audrey Hepburn olyan filmcsillag volt, akire nehéz rossz szavakat mondani. A bája, a szépsége, az arisztokratikus tartása… Nem véletlen, hogy máig legenda. A története azonban nem a filmezéssel kezdődött. Robert Matzen arra vállalkozott, hogy megmutatja nekünk a kamaszlányt, aki átélte a II, világháborút, és feltárja, ezek a tapasztalatok hogyan alakították azt a színésznőt, akit egy világ imádott.

Ahogy egy klasszikus életrajzban szokás, Matzen is a családfával kezd. Ella bárónő régi család sarja, és ha az ő korszakára a vagyon már jócskán meg is apadt, büszke és nagy múltú nemesek sarja volt. Megismerhetjük a rokonokat, majd eljutunk Audrey szüleiig, az ő kapcsolatukig. Ezt követik a gyerekévek röviden, hogy eljussunk a háborúig.

Hiányérzetem is volt, mert pont az, amit a cím és alcím ígért, azt nem kaptam meg teljes egészében. A szerzőnek sikerült pár történetet feltárnia, amiben valóban Audrey a főszereplő. Lekövette a családtagjait, és részletesen lenyomozta, hogy lett a nácik áldozata az egyik közeli rokona, Otto bácsi. De mindez nagyon kevés – kitölti a helyet azzal, hogy Hollandia történetét mondja el helyette. Mi történt az országban? Fogta a híres ostromokat, leginkább Arnhem történetét, és ezekbe burkolta azt a keveset, ami tényleg a holland lányról szól.

Az sem igazán tetszett, ahogy az időben ugrált. Nem egyszer egy teljesen más korszak jelenetét eleveníti fel, pl. Audrey és első férje, Mel Ferrer utazását, ami csak nagyon halványan köthető az éppen a fő témát érintő részhez.

Igaz, értem, miért járt el így. Nincs személyes kapaszkodó, amely érzelmileg elhelyezné a hősnőjét a világháborúban. Így megragad minden későbbi morzsát, ami egy kis részt is elárul abból, hogyan emlékezett vissza a színésznő, hogyan élhette meg azt az időszakot. Sok interjút be is idéz tőle, a későbbi Audrey Hepburn szavaival tölti ki a réseket.

De még ezzel a módszerrel is, homályban marad a hősnő. Igaz, ez nem regény, nem kell érzelmi körívet rajzolnia, de akkor is személytelennek éreztem szinte végig. Sokkal élőbb Audrey Hepburn, a sztár portréja, mint Adriaantje alakja, Hollywood és a hírnév előtt. Pedig Matzen igyekszik olvasmányosan írni, amit lehet, regényesen elmondani.

Értékeltem viszont a fénykép mellékletet a végén, amelyekről tényleg a kamasz és a gyerek néz vissza ránk, életének helyszínei. Azok nem azok a fotók és témák, amelyek közismertek a színésznőről. Durva, de csak egy van, amin megismerném…

Az ötletet és az alaposságát díjazom, de valami személyes hiányzott belőle.

Matzen: A holland lány – Mint történelmi: 60% alapos munka, jegyzetekkel és mellékletekkel, de Audrey csak köret.

Szubjektíven: 50% végig hiányoltam az emberi oldalt, érzéseket. Nekem személytelen lett.