Új otthonba induló, végső áldozatra készülő, mágikus.

Bowman legyőzte a Nagymestert, a mant nép szabad lett. Ira pedig érzi, merre van az új otthonuk. Prófétaként áll az élre, bár a családja és az ő számára is nyilvánvaló, hogy ez felemészti az erejét, és ő maga nem fog megérkezni az új otthonukba. Bowman is búcsúzni készül. Tudja, a dalnok nép ideje előtt. El kell dalolni a szél dalát, ami megtisztítja a világot tűzzel. Ám ennek a dalnokok élete az ára, és az egyiküknek az első próféta örökösének kell lennie. Ez az ő küldetése. Így, miközben együtt vészelik át az út kihívásait, Bowman igyekszik elkerülni, hogy Sisi közel kerüljön a szívéhez. Kestrel mindezt érzi és neki is megvan a maga terve, amibe most az ikrét sem avatja be.

Ennek a sorozatnak sikerült kötetről kötetre jobbnak lennie. Annyira, hogy a végére már azt is rá merném mondani, hogy amennyire egy gyerekeknek/kamaszoknak írt mese fantasy epikus lehet, ez az.

Miközben mindegyik egy külön kaland, és a fő események önmagukban is érthetők, van egy sokkal nagyobb történet, ami mindent indokol és áthat, de ez csak a végére válik tisztává. Minden egyes megtett lépés, minden áldozat azt a célt szolgálta, hogy a végén jöhessen a szél és az a jövő követhesse, ami majd eljön.

Különben is gyengém, amikor a cselekmény kis részei a végére összeállnak, és lehet olvasóként érezni, mennyire ki van találva minden. A Nagymester már a kezdetektől tudja, hogy Bowman sorsa, hogy romboljon, majd uralkodjon. (Az sem véletlen, ki képezi majd a fiút Dalnokká.) Pontosan ez is fog történni – és ezért kell Sisinek annak a lánynak lennie, aki. Pedig nincs benne semmi számítás, véletlenek sora hozza és mégis teljesül a jövendölés. De hozhatnék sok példát – Kestrel jelleme is azt a célt szolgálja, hogy a végén megtehesse, amit meg kell tennie.

Miközben a jóslat minden részlete már feltárul és megértjük a kis összetevőket is, az út folyamatosan hoz kalandokat. Ezek izgalmasak, változatosak, és mindegyikben akad valami plusz is. Pl. a légy, ami beleszáll az elmébe és kihozza a legmélyebb vágyakat, akár erőszakos formában is. Ha nagyon akarnám, még a tudatos és tudat alatti én kérdését is hozzá tudnám magyarázni, és hogy milyen szerepe van a neveltetésnek, erkölcsnek az életben az ösztönökkel szemben. Vagy, a törzs, akik lányokat rabolnak feleségnek. Van egy nagyon érdekes beavatási szertartásuk, és nagyon tetszett, ahogy az sok mindent elárult a jellemről is.

A szereplők most értek hősökké. Még furcsa, hogy 15 évtől számítanak felnőttnek, de komoly út van minden kiemelt szereplő mögött. Bowman, ahogy készül az áldozathozatalra. Sisi, aki levetkőzte a hercegnői gyerekességet, és felnőtt, komoly és erős fiatal nő lett, aki állhatatosan halad a célja felé. (Különösen aranyos a kettőse Bowmannel – nem a YA regények romantikája ez, a mesék majdnem eleve elrendelése, de szerettem.) Most lesz értelme annak, hogy Kestrel olyan jellem, amilyen. Eddig benne találtam valami taszítót, de most ettől lehet igazi hős és kaphat olyan véget a sztori, amit szerettem.

Most a húguk a gyenge láncszem – újfent abból fakadóan, hogy fiatalnak érzem a szereplőket azokhoz a helyzetekhez, érzelmekhez, amikben benne vannak. 7-8 évesen annyira szerelmesnek van megírva, ami egy 16-17 évesnek is heves lenne.

Erre a kötetre is igaz, hogy vannak olyan képek, kis részletek, amelyek belém vágtak. Ahogy az arcát rejtő fiú végigmegy a próbán. Ahogy az egykori Nagymester követi a tekintetével Bowmant a végső búcsú után…

Szerettem ezt a sorozatot, és méltó zárlatot kapott. Még akkor is, ha a ciklikusságra utalva akár vissza is térhetnének a dalnokok, kerek ez így.

Nicholson: Lángoló szél – Mint gyerekkönyv: 100% kalandos, morális kérdéseket érthetően vet fel és játékos is.

Szubjektíven: 95% érzelmileg is megütött, szerettem a mondanivalóját, a karaktereit is.