Karriert építő, elismerést hajszoló, párkereső.

A fiatal Grace már kamaszként is tudta, mivel akar kitűnni: helyes lány volt, aki szerette a színészetet és tehetsége is volt hozzá. Bár önerőből gazdag apja csak annyit várt volna tőle, hogy jól menjen férjhez, a lány a nagybátyja segítségével kiharcolja, hogy színi iskolába mehessen New Yorkba és a saját álmait követhesse. Barátokat szerez, jó eredményei vannak, és a szerelem is rátalál az egyik tanára személyében. A szülei azonban nagyon kinézik Dont, és amikor az apja lefizetné a férfit, valami eltörik a kapcsolatban. Grace a karrierjére koncentrál, és a színpad helyett a tévénél próbálkozik. Hamarosan a sikerek is jönnek, az egyre nagyobb szerepek és a hírnév. De bármit is ér el, az apjának nem lehet elég jó. Bárkibe is szeret bele és várja az áldást, csak kifogásokat és sértéseket kap. Ám egy napon feltűnik egy herceg a színen – a sajtónak tetszik az ötlet, hogy a film hercegnője és Monaco hercege találkozzanak. De van-e folytatás?

Grace Kelly, Oscar-díjas színésznő, Monaco hercegnéje. Sophie Benedict róla igyekezett elmesélni egy történetet, de nem mondhatnám, túlságosan szerettem volna a végeredményt. Ebben a sorozatban eddig jobb regényeket kaptunk.

A történet első fele, ami tényleg regény és működik. Megismerhetjük a fiatal lányt, aki harcol az álmaiért. Akiben már ott van mindaz, ami később sztárrá teszi. Nem véletlenül van az elegancia a címben, az a fogalom nagyon illett Grace Kelly neve mellé. Szép íve van annak, ahogy barátnői és irigyei lesznek a fiatal szépségnek, ahogy építi a karrierjét és szerelmes lesz Donba. Lányregényes és itt még karaktere van a szereplőknek – pl. Cai, a vadóc skót szépség, aki kicsit élvezné az életét és szabadulna a szüleitől.

Nincs a szánkba rágva, de még az is benne van, mennyire ellentmondásos a kapcsolat Grace és a szülei között. Ki is van mondva, hogy nem igazságosak és bántják, hogy szabadulnia kellene, de ennek ellenére folyamatosan ott van, hogy Grace a szülei, elsősorban az apja elismerésére vágyik. A későbbiekben is nagyon érezni, bár megfogalmazva nincs, mennyire apakomplexusa volt a színésznőnek. A saját apjával rossz a viszonya, az elismerésére vágyik – erre olyan férfiakkal jön össze, akik lényegesen idősebbek nála és megadják neki azt az elismerést és szeretetet, amit otthon nem kapott meg.

A gond az, hogy amint beindul Grace Kelly karrierje és elszakadnak egymástól Donnal, ez már nem regényszerű. Lineárisan haladunk előre az időben, ott vannak a legendás szerepek és a híres színészek, sok-sok pillanatkép, de már olyan csak a kötet, mint egy lista, amin ki kell pipálni a fontos tételeket. Mintha csak képeslapon néznénk Grace Kelly életét, de már nincs mögötte az ember. Amennyire meg tudta ragadni a szerző a fiatal lányt, a sztárrá váló nővel nem boldogult. Ki lett Gracie? Ebből a regényből nem tudtam meg.

Bajban vagyok azzal is, hogy nem hittem el a szerelmi szálat a herceggel, hiába írja le direkt a szerző, hogy ennek szerelemnek kell lennie. Hiszen Grace Kelly mindig is a szerelmet kereste, miért érte volna be kevesebbek? Mondjuk, ezt is pontosan megfogalmazza, amikor mondhatni magát győzködi a karakter, hogy szerelmes. Hiszen családot akar és gyerekeket, ahogy Renier is. Nem lehet örökké az a sztár, akivé felküzdötte magát. Pontosan tudja, hogy milyen kegyetlen Hollywood a nőkkel, akik már nem zsenge lányok. Végül, ott van az is, hogy Renier volt az első férfi, aki megfelelt a szüleinek. Az, hogy Grace Kelly hercegné lesz, tetszett a szülőknek. Nagyon nem szerettem, hogy az egész történetből sugárzik, hogy ez mennyire volt érdekkapcsolat is, mégis, úgy van megírva, mintha ez egy nagy és felhőtlen szerelmi történet lett volna. Össze lehet hasonlítani, milyen volt a Don utáni vágyakozás és a boldogság, milyen lett a Renier kapcsolat. Ég és föld.

Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy Benedict nagyon ragaszkodik a kötelező Grace Kelly képhez és a színésznő mitológiájához. Nem meri megmutatni nekünk a sztár mögött a nőt, vagy éppen az élete tündérmeséjében a rút valóságot. Miért kellene ennyire hinni a mesében? Még a Nicole Kidman játszotta Grace Kelly-film is merészebb volt, pedig az is kapott bőven kritikát. Ez egy szép sztori, egy elegáns szépségről, de a fiatal éveket leszámítva nem volt benne szív és lélek, csak a kirakat. (Különben ezt Marilyn Monroe megjelenítésében is éreztem – a dögös, férfiak által imádott nő, akinek a nevetése mégis szomorú. Ott is fogta a klisét, de mivel ez csak két jelenet, működött.)

Az első fele lett az olvasmányos és a kellemes is. Eszembe is jutott, hogy ugyanezzel a lágy, mesélős stílussal és ahogy a szereplőit láttatni tudja, a szerzőnek lányregényt kellene írnia. Az nagyon jól állna neki.

A borító csodálatos, a regény első fele is nagyon tetszett – komolyan sajnálom, hogy a második fele nem lett élőbb és kevésbé mese. Én szívesebben megnéztem volna, mi van a látszat elegancia mögött.

Benedict: Grace Kelly és a szerelem eleganciája – Mint női: 55% olvasmányos és kellemes a stílusa, az iskolai évek és a szereplők onnan élőek is – később azonban csak listaszerű, kevésbé regényes a történet.

Szubjektíven: 45% sokkal többet vártam a regénytől. Egy érző, szenvedélyes ember képét, nem csak a köztudatban levő Grace Kelly mítoszt.