Fülszöveg:

San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.

Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.

Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot?

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Szerintem:

Sienna Cole regényei közül eddig az Elmejáték volt a kedvencem. Így nem is kicsit lepett meg, hogy kvázi van folytatása. Mert ’A köd után’ ugyanazokat a szereplőket hozza vissza, csak most más a nézőpontok elosztása.

Vagyis, korábban Miranda Crane vitte a fő szólamot, és mellette kisebb szerepe volt Mike Marshall nyomozónak. Most Mike kerül az előtérbe, és ugyan felbukkan a nő is, de csak mellékszereplőként és nem az ügyön dolgozva. Kapunk viszont egy FBI ügynököt, aki hozza a pszichológia és profilozás vonalat a történetbe. Meg is van a kellő dinamika: a heves Mike és a megfontolt Wade jól össze tud dolgozni, amint Mike túlteszi magát az ügynök bekapcsolódásába az ügybe.

Igaz, másik eset, de attól még egy-egy krimi sorozatot sorozatnak nevezünk, hogy a szereplők más ügyeken dolgoznak…

Akkor, az ügy. Nőket ölnek és csonkítanak meg, hamarosan kiderül, hogy több áldozat van és a minta is egyértelmű: csinos szőkék kerülnek a gyilkos célkeresztjébe, akiktől gyűjt be trófeát. Majd még egy csavar, amikor kiderül, hogy egy évtizeddel korábban is történtek már ilyen gyilkosságok, máshol.

Hogy is fogalmazzam ezt meg? Krimiként nem volt az igazi. Nem éreztem úgy, hogy a nyomozás olvastatná a könyvet vagy különösebben nyomoznia kellene a párosnak. Mintha nagyon kézhez kapnának mindent és annyira egyértelműen következnek egymásból az események. A csavart sem éreztem igazán ütősnek – mire kimondják, és a regény is nyíltan kezeli, hogy két gyilkos van, és rá is jönnek ezzel együtt, ki lehet a másik, addigra már pontosan ezt vártam magam is. Talán annyira nem egyszerű a motiváció, abban van valami furcsa, de különben nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek így kell alakulnia.

Viszont, ennek ellenére izgalmas és pörgős tud lenni a regény, és nagyon nem tudott érdekelni, hogy rájöttem előre dolgokra. Olvastatta, hogy az elején variálja az idősíkokat és az egyes bűneseteket. Megkapjuk a kirakó darabokat, a bűneseteket láttatja, és így logikusan rakhatjuk össze, mi történt és kivel. Nálam mindig is többre értékelt volt egy olyan krimi, amiben megvannak a darabok és össze tudom rakni, mint egy olyan, amiben a végén a semmiből jön előre valaki és kap a semmiből egy indítékot.

Olvastatja, hogy karakteresek a nyomozók és működik a dinamika. Más alkatok, más személyes ügyek és tragédiáik vannak. Wade sokat vesztett és van benne ’a jó nyomozónak tragikus a magánélete’ vonalból, míg Mike éppen próbálja feldolgozni, hogy komolyabbra húzná a szálakat a doktornővel és valakit igazán beengedne az életébe. Gyűjti az erőt, hogy merjen szeretni és elköteleződjön. Tudnak egymásnak segíteni, barátok lesznek konfliktusok után. Buddy movie hangulata van, amit szintén bírok.

Olvastatja, hogy nagyon a pszichés oldalról van megfogva. Gondosan meg van írva a gyilkos oldal is, és feltárja, mit és miért csinálnak. Mi készteti őket, hogyan élik meg, az egymással való kapcsolatuk dinamikája és alakulása – talán kicsit konyha pszichológia, mert egy igazi kórképhez képest érzek egyszerűsítést. A végjáték is gyors, egyszerű ahhoz képest, hogy az elkövetőnk milyen zseni volt addig. De így is élvezetes, bírtam.

Az egész kötet nagyon jól olvasható. A cselekmény, de a könnyed hangneme is húz előre. Populáris, érthető.
Simán el tudok képzelni még a szereplőkkel más nyomozásokat is, vevő is lennék rá.

Idézet:

Az élet legtöbbször nem jelzi előre a nagy fordulópontokat. Hirtelen jönnek, mint az elsöprő erejű detonáció, és magukkal sodornak mindent, ami addig biztos volt.