Fülszöveg: 

Kicsoda ​valójában Náray Tamás? Itthon és külföldön elismert divattervező, festőművész, író, Spanyolországban élő világpolgár vagy debreceni lokálpatrióta? Netán mindez egy személyben? Erre a kérdésre ad választ a szerző legújabb és talán legszemélyesebb, legszókimondóbb kötete, amelyben egy csokorba gyűjtve adja közre életének személyiségformáló eseményeit, a családi legendárium történeteit. A sodró lendületű írásokból ugyanakkor egyfajta korrajz is kirajzolódik a szocializmus és a rendszerváltás korának tipikus karaktereivel, amelyben tükröződik a szerző tágabb és szűkebb családjának sorsa. Igazán sokszínű könyvet tart kezében az olvasó, de mindegyik történetben megjelenik az a több generáció élettapasztalatait bölcsességbe sűrítő személy, akinek Náray Tamás talán a legtöbbet köszönheti: az édesanyja. Vallomás a fiúi szeretetről – nem csak szülőknek.

Szerintem: 

Náray Tamás legutóbbi kötete kicsit más, mint

a korábbiak. Nem nevezném regénynek, de nem is memoár, és nem is tisztán esszé. Kicsit ez is, az is. Szívem szerint családtörténetnek nevezném, mert családi történeteket elevenít fel – nem csak az anyáról, aki a címben szerepel.

Egy szabad emlék- és gondolatáramlás ez. Alapvetően a családi történeteken keresztül mondja el, milyen útravalót kapott otthonról, és mi formálta a meggyőződéseit, elveit. Az anyja hatása az életére vitathatatlan. A hasonló szerkesztésről Az elveszett idő nyomában szokott beugrani, csak itt nem egy sütemény fogja beindítani az emlékezést. COVID, hazautazás a beteg anyához – majd a visszanézés. Nincs lineáris szerkezet, csapong az időben és a rokonok között.

Ettől függetlenül van elrendezés – ahogy egyik gondolat szüli a másikat, úgy váltunk történeteket és tanulságokat. Még jót is tett neki a sok váltás és a sok rokon. Kicsit olyan, mintha novellák, kisregények egymás utánja lenne, amiket az köt össze, hogy egy családot alkotnak. Vannak kedves emlékek, tanulságosak. Vannak szeretnivaló alakok, vannak olyanok, akiket lehet szánni, megvetni, sőt utálni is.

Tetszett, hogy annak ellenére, mennyire személyes a téma, nincs benne értékítélet. Elmondja a történeteket, a magának levont tanulságot, de nem ítélkezik az emberek fölött.

A cím az anyát emeli ki, és valóban központi szerepet tölt be, de ez nem csak az ő története és nem csak az ő elvei, amelyeket átadott a fiának is. Látjuk, milyen sikk asszony, mennyire erős lelkiekben is, és milyen erkölccsel élte az életét. De ott van körötte egy nagyobb család, és benne nagyon sokféle ember. Mivel nem hagyományos regény, nincs alapkonfliktus, és nem lehet a szereplőket jó – rossz oldalra besorolni, azért lehet köztük különbséget tenni. A jellemüktől függően vannak köztük pozitív és negatív alakok is, ha szembenállásokat nem is éreztem benne.

Ahogy a szerző szokta, láttatja az eseményeket és nagyon erős a regény megjelenítő ereje. Szavakkal festi a látványokat, igényes és átgondolt.

Nagyon erélyesen hozza, milyen elvek szerint él a szerző. Itt direkt megvannak azok írva azok a tanulságokat, amelyeket szívesen kiemelgettem a Náray regényekből is. Sok mindent meg lehet belőle tanulni, vagy elindulni egy irányba, hogy más szemszögből szemléljünk dolgokat.

Talán a vége, ami leginkább esszé. Itt vesztett el kissé, mert azt éreztem ki belőle, hogy ez már valamiféle felelet vagy cáfolat. Egy reakció arra, milyen támadások érték, úgy általában reflexió a trollokra, okoskodókra, szenzációhajhász világunkra. Sok mindenben egyet tudok érteni, csak valahogy a hangnem, az nem tetszett. Talán, mert azt éreztem, hogy mindenkibe szúr egyet, nem csak a bűnösökbe. De nem tudom, inkább csak érzem.

Mindent összevetve azonban kellemes olvasmány volt, sok tanulsággal. Nem bántam meg, hogy elolvastam – meg támpontot is adott, mi a valós ihletésű a Dávid regényekben.

Idézet: 

– A bukás ellen nem érdemes küzdeni, fiam.
– Nem?
– Nem. Ahogy általában semmi ellen sem érdemes küzdeni. Nézd csak meg! Az emberek többsége mindig valami ellen küzd, és legtöbbször nem jut célba. A betegség ellen, a szegénység ellen vagy éppen a hazugságok ellen nem lehet küzdeni. Küzdeni valamiért kell! Az egészség megmaradásáért, a jólét eléréséért, vagy azért, hogy az a másik merjen őszinte lenni hozzád.