Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Munda: A tűz szülötte

2023. március 26. - BBerni86

Fülszövega_tuz_szulotte.jpg

Annie ​és Lee még kisgyerekek voltak, amikor egy brutális felkelés megváltoztatta addigi életüket, felforgatta a világukat, és ezzel mindenkinek – még az alacsony származásúaknak is – lehetőséget adott arra, hogy egy próbát kiállva a sárkánylovasok uralkodó osztályába kerüljenek. Mindketten az új rend feltörekvő csillagai lettek annak ellenére, hogy származásuk eltérőbb nem is lehetne. Annie szegény sorsú gazdálkodó családjával sárkánytűz végzett, míg Lee arisztokrata családját forradalmárok irtották ki. Ugyanabban az árvaházban nőttek fel, és szoros barátságot kötöttek. A hét év képzés alatt azonban riválisokká váltak, mindketten a sárkánylovas flotta parancsnoki tisztére pályáztak.
Amikor váratlanul felbukkannak a régi hatalom túlélői, és visszakövetelik a városukat, az új rend meginog. Az Annie-vel való kapcsolatának gyors változása és a küszöbön álló háború miatt Leenek döntenie kell: vagy megöli egyetlen megmaradt rokonát, vagy elárul mindent, amiben eddig hitt. Annie-nek pedig arról kell döntenie, hogy a szeretett fiút menti meg, vagy városa érdekeit tartja szem előtt.

Szerintem

Ennek a regénynek

nem tett jót, hogy aludtam rá párat és utólag írok róla. A helyzet az, hogy frissen több jó dolgot láttam benne. Most viszont azt tudom előszedni, ami másra emlékeztet, és általában ez a sztori a gyengébb.

Nekem az volt benne a nyerő ötlet, hogy egy forradalom után megszülető új birodalmat látunk. Szívesen felfedeztem, hogy miért kellett a sárkányurak ellen fellázadni, és milyen más világot próbálnak építeni. Az meg különösen jó benne, ahogy felveti annak az ötletét, hogy az új világ elveit is elcsalják az elvek védelmében. Tudom, zavaros, de hozok egy példát: az új rendben nem számít a származás, pl. sárkánylovas is lehet bárki és emelkedhet magasra. De, ez a bárki mégsem bárki. Azt akarják megmutatni, hogy a parasztok gyerekei is lehetnek vezetők, lovasok. Lee hiába az egyik, ha nem a legjobb, mivel az előző király, egy sárkánylovas fia, már végeznének is vele. Mert ő nem bárki, nem neki kellene felemelkednie és megmutatnia, hogy egy volt nemes fia is lehet a legjobb. Vagyis, bárki felemelkedhet, de mégsem bárki.
Ha már emlegettem – buktassuk meg a sárkánylovas zsarnok vezetőket? Helló, Trónok harca! De ez YA, sokkal könnyedebb és nincs olyan súlya, ahogy a világa sem ér Westeros nyomába. De felötlött bennem az is, hogy Atreus és a lőpormágusok Tamása között is van hasonlóság – csak Atreus szimplább figura, és a története is egyszerűbb, ahogy a világa is. Tamás jellem volt, Atreus meg mellékszereplő.

Abban sem vagyok biztos, hogy maga a sárkánylovaglás tetszett a könyvben. El nem tudom képzelni, ahogy valami páncélfélében röpködnek, ami hűti is őket vízrendszerrel.

Maga a jelen cselekmény összecsapott – az eleje, amíg a végzősök a legjobb címért küzdenek, túl van írva. A kitörő háború viszont gyorsan le van zavarva, és valahogy olyan kisszerű.
Sorozatnyitány, YA, még nyitánynak elmenne.

Az igazi bajom a Lee – Annie egyéb történet. YA, lehetett számítani rá, hogy lesz szerelmi szál és érzelmi huzavona, de ebben a történetben ez nagyon nem esett jól. Ha jól értettem, Annie és Lee szerelmesek egymásba, de mindketten úgy tesznek, mintha nem így lenne, és Lee mással is jár? Kötelező gyötrődés, meg hosszadalmas lelkizés. Ismétlem, ifjúsági fantasy, ha lányoknak szánják, ez szinte kötelező. De nem esett jól.

A stílusa nem fogott meg. Nem rossz olvasni, de nem is emlékezetes. Jó 400 oldalnyi tartalmat nem érzek benne, akad bőven kitérő, ami nélkül talán jobb lett volna. Pörgősebb biztosan.

Az már szubjektív, hogy a cselekmény alakulása sem igazán tetszett, de az még alakulhat. Pont olyan kezdetet kaptunk, amiből sokfelé lehet menni. Ki is van mondva, egy új vezető réteget nevelnek ki éppen. Az meg hosszú út.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5818034942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása