Fülszöveg: 

A döbbenetesen intelligens gyilkos bálna – kardszárnyú delfin – az állatvilágban egyedülálló módon ismeri a bosszúvágy érzését. Csakúgy, mint az ember. Jack Campbell halászhajóján egy japán cápa-show számára keresi zsákmányát, mikor félelmetes ellenfelével összetalálkozik. Miután hálóval fogságba ejti a vemhes nőstényt, a kínlódó anyaállat holtan hozza világra kicsinyét. A hatalmas hímcet – a családi tragédia miatti bánatában – „bosszút fogad”. Jack Campbellre és kísérőire, sőt a kis cetvadász falu lakóira is ráköszönt a rettenet…
A kiközösített Campbell elhatározza, hogy magányosan, a hideg óceán jéghegyei között végre szembenéz a sorssal, megvívja kikerülhetetlen ütközetét a Végzettel.

Szerintem: 

A helyzet az, én alapvetően bírom az ilyen könyveket. Az ostoba ember belegázol a természet rendjébe, ami aztán keményen

visszavág neki. Herzog elég sok ilyesmit írt és ez szépen illik a többi mellé a polcra.

A szemellenzőt nem is könnyen teszem le. Sok ponton bele lehetne kötni és megkérdőjelezni dolgokat benne. Sőt, egyéb dolgok is vannak, amelyek elidegeníthetnek a könyvtől: a cselekmény helyenként ostoba vezetése, az ellenszenves szereplők, az ostoba szerelmi szálak és a vége is. Mégis, én ilyesmikkel jól pihenek, a cselekmény is eléggé pörgött, hogy ezeket félre tudjam tenni.
Hogy is fogalmazzam meg? Nem éppen a legjobb forma ponyva, de most jókor talált meg. Most szívesen olvastam és szeretni is tudtam, noha a cselekményre lehetett volna még gyúrni. Vagy a szereplőkre.

A történet egyszerű: adott egy férfi, aki belefásult az életbe. Unatkozik. Egész életében a nagy kalandot kereste, most meg lassan csődbe megy a keze alatt a család hajózási vállalata. A húga pasija talál egy hirdetést, melyben japánok egy kisebb vagyont kínálnak egy élve elfogott, méretes fehér cápáért. Ők meg felpakolnak és elindulnak cápát fogni. A bonyodalmat az okozza, hogy a kiszemelt cápát előttük elintézi egy orka. Jack Campbell meg úgy érzi, ez lesz a nagy kaland – a cápa helyett fogjanak gyilkos bálnát! Ami lehet, viszont tönkremegy: a kiszemelt hím helyett egy vemhes nőstényt hálóznak meg, a kicsi már elléskor elpusztul, az anyja pedig a hálótól szenved halálos sérüléseket. A hím pedig bosszúhadjáratba kezd. Igen, bele lehetne menni, mennyire hihető egy ennyire emberien viselkedő, taktikusan pusztító és bosszúálló orka. Keresi Jacket, módszeresen pusztítja a szigetiek hajóit, kicselezi az ellene kitett csapdákat, stb. De regénynek szórakoztató.

Folyamatosan történnek események, a lassabb részeket meg arra használja Herzog, hogy Campbell világát mutassa meg jobban. Ki ő, hogyan lett ilyen, mit és hogyan hajszol. Van fordulat, feszültség is. Ha eltekintek a logikától és a realitásérzékemtől, a cselekmény kellően izgalmas és működik.

Azzal jobban szenvedtem, hogy nekem sikerült egy az egyben az orka mellé állnom. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy így kellene lennie az életben is és több delfin- és bálnafajjal is. Az emberek bántják őket, pusztítják? Vágjanak csak vissza! Én tehát az orkának drukkoltam végig és akár nagyobb pusztítást is okozhatott volna. Van benne egy rész, amikor Jacknek arról beszélnek, hogy el kellene engednie a bosszút. Igen, az orka ártott neki, de ez már csak reakció. Jack volt, aki elpusztította a párját és a kicsinyét, az orka lecsapott. De mivel kárt okozott, az ember vissza fog vágni, hiába volt ő az, aki a bosszú örök körét megkezdte. Nem tudja elfogadni, hogy itt a vége és menjen tovább, elkönyvelve, amit vesztett. Még Jack is belátja, hogy eredendően ő a bűnös fél, és mégis. Nem lehet elmenekülni, össze kell csapni.

De vissza az emberekre. Én egész egyszerűen nem szerettem őket. A bölcs öreg hajóst elvakítja, hogy segítsen halott barátja gyerekeinek. Így aztán megtesz olyat is, amit komolyan ellenez. Jack húga és a pasija olyanok, mint a felelőtlen kamaszok. Jack Campbell meg egész egyszerűen egy rossz korba született ember. Viking harcosnak remek lett volna, modern mai emberként viszont nagyon nem találja a helyét. Bajt kever, felelőtlen, elvakult és nem tudok egy területet sem mondani, ahol szimpatizálnék a viselkedésével. A maga módján bátor, de ez olyan ostobasággal és makacssággal párosul, ami a katasztrófákat okozza. Senki más nem akar rajta kívül orkát fogni, többen le is akarják beszélni, de ő kitalálta, ez lesz a nagy kaland. Hát, nem úgy alakul, ahogy elképzelte.

Ha már Campbell, és amit nem bírtam benne. A tanárnővel való afférja egyszerűen rémes. Azt nem is értem, Herzog hogyan gondolta. A nő megveti azért, ahogy hajózik, vadászik. Ő az orka oldalán van, a nő próbál segíteni a haldokló nőstény orkának is. Többször lehordja a férfit, ő mellette a józan ész. Akkor meg minek lesz a szeretője? Meg szerelemről beszélnek egy este után? Előtte nap meg mélyen rühellte. Campbellnek tetszett a szép szőkeség, ő az elejétől meg akarta fektetni, de az ő esetében se áll, hogy a vágy mikor és miért fejlődött volna tovább.

Herzog próbálta a kor sikeres vízi konfliktusait is beépíteni a könyvbe. Nem lenne rossz, ha nem érezném ennyire A cápa utánzását. Amúgy is van utalás Spielberg klasszikusára, így ezt nem jó értelemben vettem koppintásnak. Amikor az orka pusztítani kezdi a hajókat, a helyiek már féltik is a megélhetésük: hogy halásszanak így? Hogy jön ide így turista? Ugyanazon okból kezdik el Campbellt kb. kiűzni a tengerre, amiért A cápában nem akartak tudomást venni az emberevő veszedelemről. Ahogy Campbell ellen kiállnak, különben tiszta boszorkányüldözés. Azt gondolom, írnom se kell, hogy ténylegesen kimenni az orkával harcolni, senki se akar. Nagyon hasonló a két polgármester, de még a kis csapat is, amelyek majd a végére kimennek a tengerre, hogy szembenézzenek az orkával. A cápa különben az egyik kedvenc filmem, nem is igazán örülök, hogy Herzog ennyire merített belőle. Itt valahogy furán hat ugyanaz a dinamika.

Azt már írtam, hogy ponyvaregényes. A stílus is, ami miatt olvasni nagyon könnyen lehet. Filmszerű jelenetek, pörgetett cselekmény, minimális leírás. Több párbeszéd, néha egy kis ismertető vagy orkás történetek és cselekményközpontú elbeszélés. A szigetiek beszéde ugyan többször bántotta a szemem, de nem zavart túlzottan.

Nekem szórakoztató ponyvának tökéletesen megfelelt, és most nem zavart, amit ostobaságnak vagy túlzásnak érzek benne. Azzal különösen egyet tudok érteni, hogy környezet- és természettudatosabb fajnak kellene lennünk, és tragédiákat okozunk érdektelenségből és nem tudásból akkor is, amikor nem is az volt a célunk.