Fülszöveg: 

Magnus Chase már megjárta a poklot. Két évvel ezelőtt tanúja volt édesanyja halálának, aki utolsó leheletével azt parancsolta neki, hogy meneküljön. Azóta a fiú Boston utcáin él, egyedül, és a túlélésért küzd. Menekül, de nem tudja, ki és mi elől.

Egy nap felbukkan a nagybátyja, akit alig ismer, és akiről az édesanyja azt állította, hogy veszélyes alak. Randolph bácsi egy képtelen titkot oszt meg vele: Magnus egy skandináv isten fia!

A viking mítoszok igazak, ráadásul Asgard istenei háborúra készülnek. Trollok, óriások és még náluk is félelmetesebb szörnyek gyülekeznek a Végítélet napjára.

A Ragnarök megakadályozása érdekében Magnusnak tűvé kell tennie a kilenc világot egy évezredek óta elveszett fegyver után. Ha elbukja a küldetést, az beláthatatlan következményekkel járhat. Egy ponton azonban választania kell a saját biztonsága és több száz ártatlan ember élete között… Néha az új élet kezdetének egyetlen módja a halál…

Szerintem: 

Ezt se hittem volna. Elértem arra a pontra, ahol már

nem lelkesedem Riordan regényverzumáért? Nem tudom, mit is vártam a skandináv történettől pontosan, de nem ezt.

Legjobb is lesz talán, ha azzal kezdem, amivel nem vagyok kibékülve. Maga a keret. Ahogy Magnus az istenek harcosa lett. Most akkor ő micsoda? Mert meghalt. Egyfajta szellem? De van teste – mondjuk holtteste is volt. Van felavatás, mágia, némi magyarázat is és mégsem tetszik így. Ebben semmi jövőt nem látok, legalábbis a szereplőnek. A sorozatnak annál inkább – lehet az isteni küldetéseket végtelenül végezni. Van is egy fő szál, el kell kerülni, hogy a Ragnarök kitörjön. Lesznek, akik elhoznák. Így meg részről részre harcolhatnak velük.

Tény, Riordan az alapjait nem hagyta veszni. Ebben is lesz a főszereplő körül csapat, ebben is nagyon fiatalok és ebben is segítő/hátráltató, de nem aktív szerepet vállalnak az istenek. A humoros karakter, a hős jelleme, a női szereplők helyzete. Tudnék Percy Jackson párhuzamokat húzni, csak ennek kevésbé tetszik a már emlegetett kerete. Sokkal inkább a Félvér Tábor, mint a Valhalla az újjáéledő halott harcosokkal.

Ha már a szokott formula. Riordan nem kezdett teljesen új világba. Az egyiptomi és a római istenekkel már fejtegette, hogy férnek meg egymás mellett a különféle isteni panteonok. Most csak bekapcsol egy újabbat a sorba, a skandináv istenekkel. Bár abban újdonság, hogy Magnus nem közismert isten gyereke. Eddig nem is hallottam az apjáról, akit kb. Apollón kópiájának tűnik, vagy legalábbis hasonló erői vannak a fénnyel és a gyógyítással. A főszereplője sem vadiúj figura abban az értelemben, hogy nem a semmiből feltűnt gyermek. Ha eddig nem is találkoztunk vele, de egy Chase-fiú. Remélem, sokaknak megkondult a harang a fejében – Annabeth unokaöccséről van szó. Vagyis, simán beleférne, hogy a görög-római világból átkirándulnak ide a szereplők, ahogy ebben a részben is felbukkan Annabeth.
Ez valahol jó is, meg nem is. Szeretem azt a világot. Ugyanakkor meg akaratlanul is felötlik bennem, hogy minek ennyire összekapcsolni mindent, miért nem lehetnek külön történetek? PR, brand, mindenki univerzumot akar, tudom. De akkor is.

A cselekmény egyedi, építkezik, sok kalanddal. Harcolnak, nyomokat keresnek, ármányokat igyekeznek átlátni. Ifjúsági kalandregénynek fantasy elemekkel nagyon kerek, de mégsem élveztem igazán. Tényleg nem bírom túltenni magam a 'Magnus mennyire halott' témakörön.

Ha Riordan, akkor biztosan írok a humoráról is. Pipa. Kicsit több és kevésbé eltalált szójáték, mint amit díjazok. A szituációk kapcsán is nem egyszer volt olyan érzésem, hogy ennél kevésbé gyerekes, nagyobbaknak szóló is lehetne.
Ugyanakkor, helyenként még mindig tud olyasmit, ami miatt szeretem és olvasom. Most az ragadt meg bennem legjobban, hogy saját magán is tud poénkodni. Amikor Magnus fegyvert kap, felmerül egy olyan kard ötlet is, ami nem használatban golyóstollnak néz ki. Magnus ki is akad, ilyen bénaságot ki akarna? Igen, Percy tolla – kardja éppen ilyen.

És van benne még valami, ami nagyon tetszett. Nem a főszereplők – Magnus még nem nyerte el a szimpátiám. Túl tipikus helyét kereső hős, aki még szerencsétlenkedik kicsit. Nem is az okosabb, harciasabb lány mellette. Olyat is olvastam már.
De a negatív szereplők, az ellenfelek: Hel, Loki, Fenrir. Mennyivel izgalmasabbak, színesebbek! A kedvenc jeleneteim az övéik. A legjobb ebben a részben Fenrir volt, legalábbis szerintem. Megvan, hogy Tolkien milyen ördögi, okos és ravasz teremtményeknek írta meg a sárkányokat? Fenrir, annak ellenére, hogy farkas és nem kígyóféle, simán lehetne Smaug nagy haverja.

Szóval, egyelőre ez a világ még kérdőjeles számomra. Ha jó kalandok, humor és akció, jó mítoszátépítés lesz, még szerethetem is. De majd a folytatás eldönti. Most még nem az igazi, bár zsánerben nincs vele igazán problémám.