Fülszöveg: 

Valahogy minden rosszul alakult, amikor a sövényét nyírtam. Véletlenül kissé… félreérthető alakúra formáltam, olyasmire, amit nem biztos, hogy szívesen látna bárki a kertjében. miután először találkoztam Harry Barnidge-dzsal az agyam azonnal átkapcsolt ősi, ösztönös üzemmódba. nevetséges fantáziaképek villantak be: hogy Harry fejbe billent egy kőbunkóval, becipel a barlangjába stb. A szókincsem erőteljesen lecsökkent, és talán kissé nyáladzani is kezdtem. De nem foglalkozhatok ezzel! Az egyetlen fontos dolog az életemben az, hogy a húgom álmait valóra váltsam. És eddig valahogy mindent sikerült elbaltáznom, úgyhogy most sikerülnie kell. Szóval, amikor Mr. Szívtipró felajánlja nekem, hogy segít egyengetni a véletlennek köszönhető művészkarrieremet, nem mondhatok nemet. Ahogy a régi mondás tartja, ha már felállítottad, minden megoldódik magától. Vagy valami ehhez hasonló.
Az új kertészem mindent fogott, és teljesen a feje tetejére állította. Rengeteg nő próbálkozott már azzal, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de Nell sövénye volt a legmerészebb. mármint beszélgettünk, aztán egyszer csak a háromméteres növényből… az lett, ami. Aztán meg az ország legnagyobb művészkritikusa kikiáltotta a sövényt művészeti alkotásként, így felajánlottam, hogy az ügynöke leszek… most már csak arról kell meggyőznöm, hogy többre vágyom munkakapcsolatnál. nem számít, milyen árat fizetek érte. És az sem, ha a legnagyobb riválisom megfenyeget, hogy tönkretesz, ha elmondom róla az igazságot.

Szerintem: 

Biztos vagyok benne, hogy ezt Bloom viccesnek szánta, de

én olyan szinten kiakadtam ezen a történeten, hogy az alaphelyzet nem mókás volt, hanem mélységesen zavaró. Pedig értem, mit akart, de viszolygok.

Mert ebben a történetben a művészettel szórakoznak. A férfi főszereplő különben az összekötő kapocs, az előző rész férfi főszereplőjének az öccse, aki művészeti ügynökként dolgozik. Ő adja el a testvére könyveit, de nála van pl. egy másik regény hősének az életrajzi szakácskönyve is, így aztán egyéb, korábbi szereplők is feltűnnek körötte.

Az alap szerint ő készül rendezvényt tartani, és arra a kertet is rendbe akarja tetetni. Vannak sövényei, amiket meg kell nyírni. Nell küszködő, még művésznek se mondanám. Egy fiatal nő, nulla lehetőséggel és jövőképpel. A legjobb barátja juttatja hozzá ehhez a munkához, de persze Nell nem ért a sövénynyíráshoz. Harry egy ideig elnézi, ahogy szerencsétlenkedik. Aztán elbeszélget vele, Nell persze előadja a művészt, aki ilyen komótosan készít valamit a bokorból. Harry meg félig poénból kiadja neki, hogy hóembert építő pingvineket akar a sövényből. Nell meg is próbálja, de az eredmény inkább hasonlít egy péniszre. És innentől lesz a történet nagyon eszement – a vendégek, maguk is művészek vagy művészettel foglalkozó szakemberek, direktnek hiszik a bokorszobrot és felkapják. Még árverést is szerveznének és Nell komoly pénzeket szerezhetne a bokorért. Csak éppen fel kell vállalnia, hogy direkt készítette és ki kell találni mögé egy koncepciót, mit akar ezzel kifejezni. És akkora idiótaság az egész, hogy én konkrétan fogtam a fejem.

Van egy pont, amikor Nell is küzd azzal, hogy kisebb vagyona lenne, elindulna a művészeti szakmában, amikor az egész egy nagy félreértés. Harry ugyan megnyugtatja a modern művészet koncepciójának elmagyarázásával, csak éppen még akkor is nagyon erőltetett az egész. Akkor pláne, amikor Harry megnézi Nell egyéb munkáit, mert különben szívesen lenne szobrász a lány. Aztán ő fedezi fel, hogy véletlenül, de Nell minden munkája nemi szervekre emlékeztet. Ebből brandet építeni…
Nem fogom tudni elmagyarázni. Tudom, hogy poénnak van szánva. De szubjektíven az egész annyira az agyamra ment, hogy sikítani tudtam volna.

A szerelmi szál sem mentette a helyzetet. Harry jól néz ki, Nell meg csinos. Kezdettől megvan a vonzalom és erre rá is épül minden. Ebben a könyvben sem találom, mitől lenne a kapcsolatuk viszonynál és kémiai vonzalomnál több. Mert azt elhiszem, hogy egy ágyba esnek, de annál több? Azt nem.

Ennél már csak a románcok tipikus menetét követő bonyodalom rosszabb. Nell igazából nem bízik a férfiban – már ez ellent mond a szerelemnek –, és egy másik ügynök mellé szegődik, aki eladná a bokrot. Aki persze egy szemétláda, aki a menő apja miatt lehet népszerű és akinek a munkája csak alibi, hogy nőket szedjen fel. Harry figyelmeztetné a nőt, de ő hisz neki? Amíg az ügynök kb. rá nem mászik, nem. Mintha a menő könyvügynök tényleg kiakadna azon, hogy nem ő adhat el egy pingvinnek indult farkat. Bokorból. Ahogy már írtam, kiakasztó.

Mivel a cselekmény ennyire zavart, lehet sejteni, mit váltottak ki belőlem a szereplők. Még Harry csak hagyján, de Nell komoly ellendrukkere lettem. Tudtam, hogy romantikus komédiában úgy sem valósul meg, de minden rosszat bekívántam neki. Bukjon csak le, mekkora vesztes és a bokra is csak a szerencsétlensége, nem a kreativitása terméke. Pedig kedves, jószívű és naiv lánykának van megírva, aki nagyon szeretne segíteni a testvérének, hogy a kiszemelt tánciskolába járhasson. Nem kellene ennyire irritáljon, és mégis. Teljesen félrecsúszott nálam az írói szándék és a saját reakcióm.

Megírva ugyanúgy van, mint a sorozat többi része. Csajos, érzelmekkel és szexualitással. Elvben humorral, de ahogy már hosszan fejtegettem, nálam az most nagyon nem talált be. Morogni bőven tudtam rajta, nevetni nem.

Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy románc, nem kellene komolyan venni. Nem is akartam. De olyan szinten bosszant az egész cselekmény, hogy belőlem utálatot váltott ki a könyv. Voltak a sorozatnak kellemes, mókás részei, de ez… nagyon nem az. Én utáltam.