Fülszöveg: 

Scarlett Vandermeer árral szemben úszik. Harmadéves a Stanfordon, és a fő versenyszáma a toronyugrás. Arra koncentrál, hogy kerülje a bajt, bejusson az orvosi egyetemre és felépüljön abból a sérülésből, ami majdnem véget vetett a karrierjének. Nincs ideje kapcsolatokra, legalábbis ezt mondogatja magának.
Lukas Blomqvist az úszócsapat kapitánya, olimpiai bajnok, a vízi sportok aranyifja, aki remekül viseli, ha a középpontban van. Aranyérmeket nyer, és rekordokat dönt: minden tempóra maximálisan koncentrál. Első látásra Lukasban és Scarlettben nincs semmi közös. Aztán kiderül egy jól őrzött titok, és minden megváltozik.
Így hát egyezséget kötnek. Titkos, de annál szenvedélyesebb viszonyba kezdenek, amit csak átmeneti, kölcsönösen kielégítő kalandnak szánnak. De ahogy egyre fokozódik a nyomás az olimpiára való készülődés közben, a kapcsolatuk új szintre lép a hálószobán kívül is. Ám amikor Scarlett rájön, már lehetetlennek érzi, hogy távol maradjon Lukastól, szembe kell néznie a felismeréssel, hogy a szíve veszélyes vizekre tévedt…

Szerintem: 

Sokkal jobban tetszett, mint a sima tudósos regényei a szerzőnek. Ugyanakkor nem tudom elengedni, hogy

mennyire ugyanaz maradt mégis, ha kicsit más is.

Mire is gondolok? Hazelwood nem bírta megállni, megint olyan szereplőket írt, akik tudományos karrier előtt is állnak. Nem elég, hogy olimpikon szintű sportolók, Luk egyenesen világcsúcstartó úszó, még orvosok is lesznek. Scarlett már most kutatólaborba kap meghívást, pedig még az orvosi egyetemet sem kezdte el.
Ok, nem szeretem a teljesen átlagos szereplőket. Túl sokszor unom őket. De ezek a szuperemberek sem hitelesek nekem. Mégis, hogy jön az össze, hogy komolyan sportolnak, mondhatni a medencében élnek, mellette meg éltanulók és zsenik a természettudományban? Éppen eléggé elitek lennének a sporttal is, de nem. Nekik tudóspalántának is kell lenniük.

Jön a következő kérdés. Mi jellemző még Hazelwood hőseire? Valamiféle pszichés vagy szexuális eltérés a normától. Nos, Scarlett és Luk azért is jönnek össze, mert egyikük sem a laza vanília híve, keményebben szeretik. A kötetben a BDSM is elhangzik, poénkodnak a szürke ötvennel, de ahhoz képest, amit Hazelwood írt… Mert van szex is a könyvben, de nem lettem meggyőzve, hogy tudja is, miről ír. Leginkább Scarlett nyögdécseléseit kapjuk, hogy keményebben is lehet, másnap meg nézegeti a bőrén a kéz-zöld foltokat. Nem mintha szexregényt akarnék olvasni, de ha külön kiemeli, hogy az átlagnál egzotikusabb a preferenciájuk, akkor nem azt kellett volna írni is?

De az egész alaphelyzeten húzogattam a szemöldököm. Scarlett sporttársa és barátnője szakítani akar a barátjával, aki Luk. Közben kitalálja, hogy ő sosem tudott az a szerető lenni, akire Luk vágyott. Scarlett viszont lehetne. Miért nem kezdenek viszonyt? Adurva, hogy meg is egyeznek ebben. Aztán, ahogy románcban lenni szokott, a szexet nagyon gyorsan mély érzelmek követik és már szerelmes regényt olvasunk.

Az a szerző javára szól, hogy sok szereplőt hitelesen össze tud rakni a maga pokoljárásaival. Az egykor szekált lány, aki leginkább azért tartott ki a kapcsolatában, mert jó volt egykori kínzói képébe vágni, micsoda pasit fogott magának. A féltékenykedés, amikor az ő kapcsolata véget ér, és nem bírja nézni, hogy az exe viszont boldog mással. Ahogy Scarlett a sérülése után blokkal küzd. Pszichésen sok minden össze van itt rakva és felépíti a főbb szereplőket a szerző.

Legyek kisördög is? Az viszont nem tetszik, hogy a szerelem lesz a gyógyszer. Scarlett minimum egy éve dokihoz jár, nem tudott segíteni rajta. A szexuális életük mellett Lukkal beszélgetnek is, és a srác pár hét alatt rendbe tudja tenni a fejében, ami szakorvosnak hónapok alatt sem sikerült. Persze.
A végére már azon poénkodtam, hogy Luk rossz szakkal megy orvosira. Pszichológusnak vagy pszichiáternek kellett volna mennie, olyan profin megért mindenkit és kezeli az őrületeiket. Nem csak Scarlettet, másokat is ugyanúgy megért és tud nekik segíteni.

De mindezen túl ez mégiscsak egy románc. A szex-barátok többek lesznek egymásnak, miközben a lány összerakja élete más területeit is.

Ahogy ezekben a regényekben lenni szokott, nagyon sok a párbeszéd. Rengeteget beszélgetnek a főszereplők, itt legalább elhiszem, hogy egymásba szeretnek. Tényleg megismerték egymást menet közben.
Olvasmányosabb lenne több cselekménnyel, de ez karakterközpontú regény. Az lesz a fontos, Scarlett hogyan építi újra magát, lesz szerelmes, meri ezt beismerni. Hogyan rendezheti a baráti kapcsolatait. Érzelmileg nagyon túlírt is.

Megjegyzem, a címét szerettem. Miközben nem direkt utalás a vízre, mégiscsak benne van az úszósportos hangulat. A borítónál jobb, bár azt is rá tudom érteni a cselekményre.

Vagyis, biztosan nem ez a szerzőtől a kedvenc könyvem. De sokat tudok mondani, amelyikeknél jobban tetszett. Kár, hogy annyira vannak típusok, karakterjellemzők és rendszeresen felhozott témái, amiket nem enged el. Ettől deja vu akkor is, ha új történet.