Fülszöveg: 

Hatalmas földrengés fenyegette a Kantō régiót, Suzuménak pedig szörnyű döntést kellett hoznia: feláldozta Zárókőként Sōtát, hogy elejét vegye egy pusztító katasztrófának. A lány elhatározza, hogy visszahozza a fiút a holtak birodalmából. Segítséget remélve meglátogatja Sōta nagyapját, az előző Zárót.

A mentőakcióhoz végül egyre többen csatlakoznak, útjuk pedig Suzume szülőföldjére és egyenesen a múltjába vezet…

Szerintem: 

A végére ért be a történet. Szépen helyreteszi a szereplőket, a mitológiát. Ok, az is biztosan segített, hogy közben megnéztem a mangákból készült filmet. Az szépen

összerakta nekem a történetet.
(Egy mondat, aztán befejeztem: nagyon szépen levették a filmen a mangát. A rajzok, a cselekmény is egy az egyben átadja a történetet.)

Ez a rész arról szól, hogy Suzume meg akarja menteni Sotát. Ehhez mindenki segít valamiképpen – a fiú nagyapjától tudja meg, hogyan mehet át a másvilágra. Daijin vezeti a kapuhoz és azt is megtudjuk, hogy eddig sem rosszalkodott, meg akarta nekik mutatni a nyíló kapukat. Komolyan vette a munkáját, ha szeretett is volna Suzume kiscicája lenni. Sota lüke barátja viszi autóval, míg a nagynénje kíséri őket. Az út során pedig a másik zárókő is megérkezik.

Kedves, humoros és másabb jellegű a kaland benne. Az út emberi nehézségekkel terhes: problémák az autóval, veszekedések, csak ilyesmi. A fantasy szál akkor tér vissza, amikor már a kapunál vannak és meg kell menteni a fiút, a záróköveknek vissza kell térniük a feladataikhoz.

Mégis, valahogy ez érzelmileg kerekebb. Ahogy Suzume és a nagynénje tisztázni tudják, hogyan állnak egymással, mik gyötrik őket. Jellemző különben, hogy mindketten sokkal rosszabbakat képzeltek, mint ami a valóság. Csak eddig nem mertek rákérdezni a másiktól a dolgokra. A tanárjelölt, aki felelőtlen és idegesítő alaknak tűnik, de ez csak a felszín. Nagyon is törődik a barátaival, jó tanácsokat ad, csak direkt igyekszik nem komolyan venni a dolgokat, amíg nem muszáj.

Körbeér a kisszék története is – a történet egészen más megvilágításba helyezi a kislány múltját. De igaz a teljes cselekményre, hogy mostanra derül ki, mi miért és hogyan történt.

Pozitív értékek mellett halad az egész cselekmény – kötelesség, család, barátság, szeretet. Ami eddig bizonytalan volt, Daijin alakját eddig ide tettem, most szintén megkapja a választ. Igaz, a cicához kapcsolódik az egyetlen hiányérzetem. A másik, a fekete cica isten alakját látjuk a másvilágon. Daijin csak a zárókő és a kiscica alakban tűnik fel. Szívesen megnéztem volna, neki milyen az isteni alakja. Akkor könnyebben elengedtem volna, mert így azért őt tudtam sajnálni kicsit a végén. Visszatért kicsit élni, hogy aztán megint zárókő legyen.

Továbbra is szép a rajzolata. Az anime miatt a színtelenség sem zavart annyira – már láttam színesben, így fejben megvoltak a színek is, ami a papíron nem. Az alakok meg szépek, ettől függetlenül. Továbbra is kidolgozott, mutatós hátterekkel.

A vége és a feldolgozás nekem sokat tett hozzá. A kedvenc történetem nem lesz, de úgy tudok tőle elbúcsúzni, hogy inkább pozitív élményeim maradtak róla.