Fülszöveg: 

Jinwoo elképesztő sebességgel vág magának véres utat a Démon Kastélyának újabb és újabb emeletein. Ebben egy démon nemes is a segítségére van, aki bármire kész, csak ne kelljen megküzdenie az ember harcossal. Egyetlen cél lebeg Jinwoo szeme előtt: az elixír, ami visszahozhatja édesanyját az élők közé.

Emiatt a fiú nem is tudja, milyen pokoli veszély fenyegeti Koreát: a Jeju-szigeten elszabadult dungeon rettenetes hangyakirálynője hódításra készül, és ha serege eléri a kontinenst, milliók halnak meg és egész Korea elbukik. De vajon Japán és Korea S rangú vadászainak egyesült csapásmérő osztaga képes lehet útját állni a rajnak?
És vajon Jinwoo csatlakozik-e hozzájuk, ha megpróbálják…?

Szerintem: 

Amennyire nehezen indult el a démonok elleni küzdelem, annyira

megoldotta Chugong, hogy mégse csak arról szóljon, hogy Jinwoo és a minionok végiggyalogolnak a kastélyon. Így meglepetés, de ebben a részben is megtaláltam a szórakozásom.

Vagyis, sikerült annyi újdonságot és humort tenni bele, hogy az megoldotta, ami az előző kötetben ezzel a résszel problémám volt. Jinwoo szövetségre lép az egyik démonklánnal, akik segítenek neki a kulcsokkal és tőlük a világ működéséről is megtud dolgokat. AVgyis, tovább épül a világ és még egy kicsit nagyobb rálátásunk lesz arra, milyen játszma van minden mögött. Mert kicsit olyan érzetem van már, hogy az egész erősebbé válás és játszma olyan, mint a Vastrónon ülő személye. Ami mindegy. Ha jönnek a holtak, az semmiségnek tűnik az emberiség egész létével szembenézve. Itt is van valami, de csak szilánkokban kapjunk az információt.

Bár maguknak a harcoknak a kinézete rajzolva kevésbé tetszik, nekem abban az anime jobban szemreáll, de megvolt a mostani jó rész is. Igaz, az inkább a humora miatt. Ebben a részben szerzi meg a seregébe Jinwoo a sárkányt. Kaiselt. Eredetileg nem ez volt a neve, hosszabb. De amint feléledt, el kell neveznie. Gondolkodik ugyan, mi volt a neve, de ennyi jut belőle eszébe. Ahogy mindig elhibázza azt is, hogy Esil törzse neve nem Radis, hanem Radir. A démonlány meg is jegyzi neki, hogy nem valami jó a nevekben… Igaza van, de legalább így van min mosolyogni az olvasónak.

A csaták után jön érzelem is, mert a megszerzett varázsszerrel Jinwoo képes az anyját meggyógyítani. Ott megengedi a történet, hogy ne a halál urát lássuk, hanem azt a fiút, aki az elején mindent feláldozott, hogy segítsen a családján. Mert túl könnyen fordulna oda a történet, hogy Jinwoo a megállíthatatlan, aki sorra veri le az egyre keményebb ellenfeleket és építi az árnyseregét. De az ilyen részek miatt, amikor az anyjával látjuk, tudatosítva van, hogy több van benne.

A végére pedig elérünk az újabb jó kis történetszálhoz: a koreai vadászok és a japánok összefognak, hogy megtisztítsák a Jeju-szigetet. Ez még éppen csak felvezetve van, de szépen hozza a kezdeti szálakat. A vadászok vetélkedését, bajtársiasságot és cselvetéseket, meg egy gigantikus csata lehetőségét, ahol sok-sok S rangú is megvillanthatja, mit tud.
Ide kapcsolnám, hogy ezért ilyen a borító. Mert az egyik, különben egy olyan vadászé, akit bírok – átalakult alakját mutatja. Amire a szigeten lesz szüksége.

Összefoglalva, ebben a részben is szépen megkaptam, amit bírok ebben a sorozatban. Humort, jópofa beszólásokat, a nagy csaták mellett emberi pillanatokat is. Csak az, hogy Jinwoo hogyan lesz egyre erősebb, kevés lenne, de azzal, hogy az emberségét is rendszeresen előszedik valahogy, nekem beleadtak egy pluszt, ami miatt jobban szeretem az egész világát.

A grafika kapcsán újat nem tudok mondani, inkább egy megfigyelés. Ez a lényekre és az emberi alakokra, arcvonásokra koncentrál. Most direkt figyeltem, és egyszerű, vagy szinte semmilyen hátterek vannak. Még valami, ami az anime-ban másként és talán jobban működik.

A lényeg, megint tettünk egy lépést előre és jön a Jeju-sziget raid. Vagyis, mindjárt elérünk arra a pontra, ameddig kész az anime és jön az egyik kedvenc szereplőm. Beru. De addig is, jól szórakoztam most is.